Letartóztatták a volt skót miniszterelnököt, Nicola Sturgeont, de ki is engedték kihallgatása után

2023. június 11. – 16:21

Másolás

Vágólapra másolva

Őrizetbe vették vasárnap Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnököt, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) korábbi vezetőjét a párt finanszírozásának ügyében hosszabb ideje folyó rendőrségi vizsgálat keretében. Sturgeont néhány órával később, vádemelés nélkül szabadlábra helyezték, de a rendőrség közölte, hogy a vizsgálat folytatódik.

A skóciai rendőrség (Police Scotland) vasárnapi közleményében csak annyi szerepel, hogy az SNP-vizsgálat ügyében egy 52 éves nőt vettek őrizetbe gyanúsítottként, és kihallgatását rendőrségi őrizet hatálya alatt a nyomozók megkezdték.

Sturgeon szóvivője szerint vasárnap, előzetes egyeztetés alapján, „meghallgatás céljából” megjelent a rendőrségen, ahol őrizetbe vették és kihallgatták a Branchform művelettel összefüggésben.

A skót rendőrség Operation Branchform elnevezéssel indította el a vizsgálatot az SNP pártfinanszírozásával kapcsolatban felmerült csalási gyanú ügyében.

Nicola Sturgeon szóvivőjének vasárnap esti nyilatkozata szerint a volt skót miniszterelnök mindig is hangoztatta, hogy „felkérés esetén” kész együttműködni a vizsgálatot végző hatóságokkal.


A Police Scotland bejelentése nem tér ki arra, hogy a volt skót miniszterelnököt pontosan mivel gyanúsítják.
 A rendőrség vasárnap esti újabb közleményében tudatta, hogy az őrizetest szabadlábra helyezték, de ügyében folytatódik a vizsgálat. Néhány hete Nicola Sturgeon férjét, Peter Murrellt, az SNP volt pártigazgatóját is őrizetbe vették ugyanebben az ügyben. Murrellt is még aznap szabadlábra helyezték, de rendőrség annak idején szintén hangsúlyozta, hogy Murrell szerepének kivizsgálása is folytatódik.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!