Megegyezett a román kormány a pedagógus-szakszervezetekkel: jelentős béremelés jöhet

2023. június 11. – 15:16

Másolás

Vágólapra másolva

A romániai oktatásügyben dolgozók júniustól 25 százalékos béremelést kaphatnak, az év végéig pedig, az új közalkalmazotti bértörvényben az országos átlag fölé emelik majd a tanügyi bértáblát, írja az MTI.

A változásokat vasárnap jelentették be azután, hogy a bukaresti kormány megállapodott a három legnagyobb érintett szakszervezettel, majd rendkívüli kormányülést tartottak. Nicolae Ciucă miniszterelnök a fentiekkel kapcsolatban elmondta, hogy a változások nyomán egy kezdő tanár fizetése az országos átlagbérnek felel majd meg, jövő januártól pedig a tanügyi alkalmazottak megkapják a törvény által előírt, lépcsőzetesen bevezetni tervezett újabb béremelés 50 százalékát.

A kormány múlt hét eleji, sürgősségi rendeletében már megemelte 1000 lejjel (74 500 forint) a tanárok, illetve 400 lejjel az oktatási szektorban dolgozók havi bruttó bérét júniustól. A szakszervezetek ezzel elégedetlenek voltak, mert ez a korábbi fizetésekhez képest csupán 18–24 százalékos azonnali emelést jelentett az általuk követelt 25 százalék helyett.

A 2024. január elsejétől beígért újabb béremelés mértéke is emelkedett a román kormány mostani bérajánlatban. Korábban 40, majd 45 százalékos ajánlatot tett a kabinet a régi és a leendő bértábla közti különbséget alapul véve. Romániában a nettó átlagbér meghaladja a 4000 lejt (kb. 300 ezer forint), míg egy kezdő pedagógus mintegy 2500 lejes (kb. 186 ezer forint) nettó fizetést kap.

Ciuca elmondása szerint a nap folyamán a kormány közzéteszi a megállapodás alapján kidolgozandó sürgősségi rendelet tervezetét, amelyre hétfő reggelig vár választ a sztrájkoló pedagógusok képviselőitől. Amennyiben elfogadják az ajánlatot, a kormány hétfőn egy újabb rendkívüli ülésen hatályba is lépteti a konfliktust lezáró jogszabályt. A miniszterelnök által mondottakra azzal reagáltak a romániai szakszervezeti vezetők, hogy a sztrájknak csak akkor lesz vége, ha a kormány jogi hatályú rendeletet fogad el ígéreteiről.

A vasárnapi kormányülésen a sztrájk miatt ellehetetlenített szóbeli érettségi vizsgák kiváltásáról rendeletet fogad el a román kormány. Az eredeti ütemterv szerint az érettségi szóbeli vizsgákat hétfőn kellett volna megkezdeni, de az erről szóló rendelet szerint nem rendeznek szóbeli vizsgát román nyelvű, anyanyelvű és idegen nyelvű kommunikációs képességek, illetve a digitális kompetenciák felmérésére. Ezek helyett a líceumi osztályzatok alapján kapnak minősítést az érettségizők egy később megjelenő módszertan alapján.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!