Az olimpián jöttek rá, hogy két országnak ugyanolyan a zászlója
Az olimpián jöttek rá, hogy két országnak ugyanolyan a zászlója
Egymástól 10 ezer kilométerre fekszik Haiti és Liechtenstein, mégis ugyanazt a színkombinációt választották. Változtattak is rajta rögtön.
Összetákolt háztartási eszközökből született a világhódító szösztelenítő, csak a cég nevével volt egy kis baj
Összetákolt háztartási eszközökből született a világhódító szösztelenítő, csak a cég nevével volt...
Nicholas McKay hetven évvel ezelőtt elfelejtette tisztítóba vinni a zakóját, hát gyorsan MacGyverkedett egyet. A világot meghódította, de volt, akinek a kénköves pokol jutott eszébe a vállalkozásról.
Minek van annyi különböző csavarhúzó?
Minek van annyi különböző csavarhúzó?
Az emberek már több ezer éve használnak csavarokat, és az elmúlt kétszáz évben sikerült egyre jobb és bonyolultabb hajtásokkal előállni. Persze ezeknek nem a vásárló szívatása a céljuk – pontosabban...
Az ember, aki egyedül vonszolta magát hazáig az Antarktisz poklából
Az ember, aki egyedül vonszolta magát hazáig az Antarktisz poklából
Douglas Mawson egy expedícióban minden társát elvesztette az Antarktisz kellős közepén. A lábáról levált a bőr, amit vissza kellett illesztenie, hogy egyáltalán járni tudjon.
A skót szobalányból lett csillagász, aki felfedezte a Lófej-ködöt
A skót szobalányból lett csillagász, aki felfedezte a Lófej-ködöt
Williamina Fleming a Harvard obszervatóriumának vezetőjénél dolgozott, aztán egy csomó felfedezés mellett fontos szerepe volt a csillagászati színképosztályozás forradalmasításában is.
Tényleg tovább nő pár napig a haj és a köröm a halál után? És miért nem?
Tényleg tovább nő pár napig a haj és a köröm a halál után? És miért nem?
Miért vannak hullafoltok? Na és hullamerevség? Holtsápadt arc? Megannyi halálosan komoly kérdés.
A szőrös Houdini egyszer csak azért szökött meg, hogy egy másik orangutánt terrorizáljon
A szőrös Houdini egyszer csak azért szökött meg, hogy egy másik orangutánt terrorizáljon
Ken Allen igazi hírességgé vált San Diegóban a nyolcvanas években, miután a szökéseivel rengeteg fejtörést okozott az állatkertnek.
New York új felhőkarcolójának divat lett bemutatni, és nem teljesen alaptalanul
New York új felhőkarcolójának divat lett bemutatni, és nem teljesen alaptalanul
Az Ötödik sugárút 262-es száma alatt felhúzott felhőkarcoló csak egy az utóbbi években New Yorkban gombamód szaporodó, ceruzavékony luxustoronyházak sorában. Egy komoly hibája azonban van: az...
Mit ünneplünk tulajdonképpen pünkösdkor?
Mit ünneplünk tulajdonképpen pünkösdkor?
Hétfőn nem dolgozunk, de ki tudja, miért nem? Pünkösdkor nincs se nyuszi, se karácsonyfa, így nehezebb pontosan megérteni, miért is fontos ünnepnap a keresztény vallásban. Mi közük a pünkösdi...
Az első BEK-győztes magyar edzőzseni, aki rejtélyesen menekült meg a nácik elől
Az első BEK-győztes magyar edzőzseni, aki rejtélyesen menekült meg a nácik elől
Guttmann Béláról több könyv született külföldön, mint a szülőföldjén. A Benficával kétszer nyert BEK-et, előbb Czibor, Kocsis és Kubala, majd Puskás csapata ellen győzött, aki miatt külföldre ment...
Kövess minket Facebookon is!