Zsizsmann Erika (Transtelex)

Zsizsmann Erika (Transtelex)

Már a leállított reaktorok hűtéséhez előírt kritikus szintet is átlépte a Duna Csernavodánál
Az üggyel foglalkozó tárcaközi bizottság szerint az eddigi sürgősségi beavatkozások hatástalanok voltak. Több mint 6 millió eurót költöttek el ezekre.
Majdnem fél év kormányválság után megszavazta az új kabinetet a román parlament
A szociáldemokraták köré tömörülő új kormányt „szükségből” és „az ország iránti felelősségből” megszavazták az ellenzékbe vonuló liberálisok és az RMDSZ is.
Európa még csak kísérletezgetett, amikor Temesváron már elektromosra cserélték a teljes...
Még Párizsban, a fények városában is csak az utcák kis részén volt elektromos a közvilágítás, amikor 1884-ben Temesvár teljes egészében áttért az innovatív megoldásra.
Az erdélyi édesség, ami annyira népszerű lett, hogy naponta szállították repülővel Budapestre...
Bár Marosvásárhelyen már korábban attrakciónak számított, a vargabélest az 1940-es években a kolozsvári Darvas-féle vendéglő tette híressé, és népszerűvé Budapesttől Bukarestig.
Luca Niculescut, a Románia OECD-csatlakozásáért felelős külügyi államtitkárt kérte...
Nicușor Dan államfő már a negyedik kijelölt miniszterelnöknél tart öt hónap alatt, de lehet, hogy nem ez lesz az utolsó.
Európai jó példává vált egy székely falu klímaadaptációs projektje, már csak országos szinten...
A természet módszereit utánozva próbálják megtartani az egyre fogyó vizet a 250 lakosú Székelydályában, de a sikerhez rendszerszintű szemléletváltásra is szükség lenne.
Kolozsvárra tervezték a román királyi család első erdélyi palotáját, de nem lett belőle semmi
A román titkosszolgálattól jött az ötlet az 1930-as években, de nem mindenki lelkesedett érte.
Elbukott a parlamenti szavazáson a harmadik román kormányfőjelölt is
Az RMDSZ által is támogatott liberális Siegfried Mureșan alig tudott meggyőzni valakit az őt eleve támogató három párt törvényhozóin kívül.
Harmadszor is kormányfőt jelölt a román államfő, de elismerte, hogy nincs mögötte parlamenti többség
Nicușor Dan román államfő a liberális-progresszív blokk és az RMDSZ által is támogatott Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra, a szélsőjobb és a szociáldemokraták már jelezték, hogy hallani...
Kövess minket Facebookon is!