Hadházy Ákos: Nem vizsgálják a hatóságok, hogy Palkovics László és a Mol összejátszottak-e
Hadházy Ákos feljelentést tett. Az ügyészség elutasította, hogy nyomozzon. A képviselő ezt bepanaszolta, de immár a fellebbezését is elutasították.
HVG: Vádat emeltek Deutsch Tamás apósának feltételezett gyilkosa ellen
A gyilkosság 2021 decemberében történt, a gyilkos sokadszorra is visszatért oda, ahol már nem volt keresnivalója.
Kétéves kisfiú halt meg Polgáron, a nevelőanyját őrizetbe vették
A kisfiú leesett a lépcsőn, a nevelőszülei már hiába siettek vele a helyi mentőállomásra.
Erősebb kamara, reklámzajtérkép és országos tájépítész is szerepel Lázárék építészeti koncepciójában
Az Építési és Közlekedési Minisztérium közzétette az új építészeti törvény koncepcióját, amiben a nemzeti tüzépek és faiskolák mellett más érdekességek is vannak. Azt persze semmi nem garantálja,...
Pokorni Zoltán: A pedagógusok mérése ne egy felülről, adminisztratív kényszerként megélt...
A Fidesz korábbi oktatási minisztere szerint illúzió azt gondolni, hogy lehet annyi pénzt önteni az oktatásba, ami önmagában minőségi változást okozna.
Bírósággal zárattak be két lakótelepi focipályát, mert a labdapattogás zavart egy-egy lakót a...
A bírósági ítélet szerint a gyerekek a zajos labdázással birtokháborítást követtek el Cegléden. A környező lakók felháborodtak, mert a többséget egyáltalán nem zavarja a focizás. Az itt élő...
A Nemzeti Tőkeholding a rendszer észszerűsítése helyett még több pénzt tol állami alapokba
Március 1-jével a Baross Gábor Tőkeprogram keretében 600 milliárd forintnyi új, tőkefinanszírozási forrás kerül a magyar gazdaságba. Vajon ez mitől fog jobban működni, mint az eddigi rémes rendszer?
Cseh Katalin kiszállt a családja cégéből
A Momentum EP-képviselőjét korábban korrupcióval vádolták, mostani tulajdonosi döntését nem kommentálta.
Meglopták a halottat a halottszállítók, közmunkára ítélték őket
100 ezer forintot vettek ki a halott nő táskájából, pont a biztonsági kamera orra előtt.
Néző László lett a Magyar Nemzet új főszerkesztője
Állítása szerint jól tudja, milyen az, ha elkezd egy normális, jól szervezett párt ellenségmenedzseléssel foglalkozni.












