Pokorni szerint hiba lenne azt gondolni, hogy pusztán a pénz hiánya a probléma az oktatásban. Eddig is voltak nagyobb béremelések az ágazatban, de azok mindig pillanatnyi pozitív hatást tudtak csak kiváltani, érdemi strukturális eredményük nem volt. Példának hozta Hoffmann Rózsa, korábbi oktatásért felelős államtitkár 50 százalékos ágazati béremelését. Ez sok pénz volt, de ahhoz nem volt elég, hogy például a tanári szakma presztízse növekedjen vagy a pedagógusi pályára tartósan többen jelentkezzenek. „Kell hozzá pénz, de hogy mi kell hozzá még, az az igazi nehézség” – mondta Pokorni. Szerinte illúzió azt gondolni, hogy lehet annyi pénzt önteni az oktatásba, ami önmagában minőségi változást okozna. Viszont azt gondolja, hogy a pedagógus átlagbérnek el kell érnie legalább az értelmiségi átlagbért.
A Klik által létrehozott hatalmas struktúra el sem jutott odáig, hogy kudarcot valljon
Pokorni Zoltán az interjúban beszélt a tanárok teljesítményének méréséről is. Ez azért aktuális téma, mert a Belügyminisztérium egy új teljesítményértékelési rendszert tervez bevezetni szeptembertől, ami alapján a jól teljesítő tanároknak több pénz járhatna, mint a rosszabbul teljesítő kollégáiknak. Pokorni szerint lehet mérni, értékelni a pedagógusokat, de ezt általában nem jó szemmel nézik a szakmában lévők. A riporter erre megkérdezte tőle, hogy ez akkor is így lenne-e, ha a szakmával együtt alakítanák ki a mérés szabályait. Erre Pokorni úgy reagált: „Valószínűleg csak ez a megoldás.” Szerinte fontos lenne a szakma belső kultúráján javítani, amit kétféleképpen lehet elérni:
De valójában most egyik sincs, formailag is csak az első létezik. Szerinte a tanároknak segítség lenne, ha bejárnának egymás óráira, mert akkor jobban látnák, mik a problémák. Sokkal jobban működne az oktatás, ha a pedagógusok egymást segítenék, hálózatosan szerveződnének, „ez jobban illeszkedik a szakma jellegzetességéhez”. Szerinte a tanárokat a szabadság és az önállóság teszi boldoggá, a brutálisan adminisztratív rendszer meg sem érti a problémájukat.
Pokorni a korábbi időszakból nem gondolja megfontolt döntésnek a teljes államosítást. „A XXI. században nem alkalmazhatók a 70-es évek derekán kialakult pedagógiai elvek vagy oktatásirányítási rendszerek.”
„A Klik által létrehozott hatalmas struktúra el sem jutott idáig, hogy kudarcot valljon, mert önmagában olyan nagy, hogy pusztán a rendszer felépítése és legegyszerűbb működtetése a nagysága miatt termelte ki a problémákat.”
(Az iskolák 2012-ben az önkormányzatok fenntartásából a később Kliknek nevezett Klebelsberg Intézményfenntartó Központ égisze alatt kerültek az állam irányítása alá. Jelenleg Klebelsberg Központnak hívják, az iskolákat az ehhez tartozó tankerületi központok irányítják.)
Pokorni Zoltán – Fotó: Youtube
A középosztály gyerekei a túlterheltek
Pokorni szerint a középosztály gyerekei túlterheltek, és nem az iskolai óramennyiség miatt, hanem a pénzért vásárolt pluszórák miatt. Éppen ezért a szegényebb családok gyerekei nem túlterheltek, viszont csak félig kapják meg azt, ami kell nekik a sikeres oktatáshoz.
Szerinte nem a Nemzeti alaptanterv vagy az egységes tankönyvek jelentik az igazi problémát, hanem az, hogy az esetek többségében boldogtalan gyerekeket nevelünk. Miközben a legfontosabb az esély megteremtése lenne azért, hogy a különböző jövedelmi rétegeket jobban összehozzák, „nem véletlenül kapta a Fidesz 94-es programja az esély iskolája nevét”.
Pokorni nem tartja helyesnek, hogy most be kell fejezni az óvodát a hatodik év végére. Szerinte nyugodtan legyen még hétévesen is óvodás a gyerek, vagy akár nyolcévesen is, ha nevelési problémái vannak. „Nem kell éretlenül iskolába lépni.” Ez az elképzelés ellentétes a kormány jelenlegi politikájával, hiszen éppen néhány éve szigorították meg a vonatkozó szabályokat. A 2019-es köznevelési törvény részeként fogadta el az Országgyűlés, hogy a tankötelezettség korhatárát lejjebb viszik, tehát azoknak a gyerekek, akik augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket, alapesetben el kell kezdeniük az iskolát. Ettől el lehet tekinteni, ha a szülők az Oktatási Hivataltól erre engedélyt kapnak. A kérelmek elbírálásának kiszámíthatatlanságáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Ezután a riporter rákérdezett arra, hogy Pokorni mit gondol a tanárkirúgásokról, ahol sokszor kifejezetten olyan pedagógusokat bocsátottak el, akik egyébként a gyerekek között népszerűek voltak. Pokorni azt mondta: ez indulatot szül, de azt gondolja, kívülről nem neki kell véleményt mondania erről a témáról.
Pokorni Zoltán szerint az oktatási változásokhoz idő kell, a kormánynak megadatott 12 év, és nem is lehet azt mondani, hogy nem nyúltak volna hozzá bátran az oktatáshoz, de
„kár, hogy ezt az évtizedes lehetőséget nem használtuk ki a lehető legjobban.”
Az interjú végén a riporter megkérdezte, hogy jelen helyzetben van-e olyan oktatásügyet érintő tanácsa a politikusoknak, amit jó lenne, ha megfontolnának. Pokorni azt mondta, már nem foglalkozik aktívan oktatásüggyel, de egy tanácsot megkockáztat: nem a pénz a probléma, hanem hogy a pedagógusok mérése, értékelése hogyan ne legyen egy felülről, adminisztratív kényszerként megélt ellenőrzés. Viszont hogyan legyen egy egymást segítő, támogató kultúra.
