Bemutatták a négy magyar űrhajósjelöltet
Kapu Tibor fejlesztőmérnök, Cserényi Gyula villamosmérnök, Szakály András tervezőmérnök és dr. Schlégl Ádám ortopéd sebész 2024–25 fordulóján indul harmincnapos űrutazásra.
Volt esztergomi képviselőtársától béreltet lakást Völner Pál utódja
Erős Gábor 51 négyzetméteres albérletéért 345 ezer forintot fizet havonta az Országgyűlés Hivatala.
Egy SNI-s gyerek agresszív volt az óvodában, a szülőket jelentették fel a gyermekvédelemnél
A gyermekvédelem elkezdte megfigyelni a szülőket. Nem találtak problémát, a szülők viszont csalódtak a hatóságokban. Egy igazságügyi pszichológus szakértő szerint bár meglepő, hogy ha egy gyerek nem...
Porcukorral kevert kokaint adott el egy külföldinek a bulinegyedben
A gyanús üzlet után V. Viktort az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vették és a lakását is átkutatták.
15,5 millió forintot keresett Schadl György sofőrje egy árverésen megszerzett érdi házzal
Vallomása szerint ebből 8,9 milliót le kellett adnia a végrehajtói kar elnökének.
Határozatba foglalja a kormány, hogy a szankciók miatt magasak az energiaárak
Benne lesz az is, hogy az Országgyűlés kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, elítéli az orosz agressziót, és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez.
Lovas kocsival ütközött össze egy autó Ceglédnél, a hajtó meghalt
A baleset hétfő este történt a 46125-ös úton.
Áprilistól Borsodban is bevezetik az új orvosi ügyeleti rendszert
Egyedül Miskolcon lesz gyermekügyeleti pont, tíz településen marad meg a háziorvosi ügyelet.
A fideszesek szerint az orvosi kamara zsarolt, és azt Gyurcsány embere vezeti
A parlamenti videónkban megszólaló kormánypárti képviselők állítják: az orvosi kamara belement a pártpolitikába, zsarolt és túlterjeszkedett a hatáskörén. Szerintük a betegek érdekében voltak...
Brüsszel kérésére sürgős eljárásban írják át ismét a vagyonnyilatkozati szabályokat
Kereshető módon is közzé kell tenni a jövőben vagyonnyilatkozatokat. Egy éven belül negyedszer módosíthatják a szabályokat.











