Egy SNI-s gyerek agresszív volt az óvodában, a szülőket jelentették fel a gyermekvédelemnél

Fanni ötéves, óvodás, sajátos nevelési igényű, Asperger-szindrómás, de integrált óvodába jár. Az óvoda szerint gond van a magatartásával: gyakran agresszívan viselkedik a csoporttársaival, több szülő panaszkodik az óvoda vezetésének, mert szerintük Fanni nem való a gyerekközösségbe. Fanni szülei erről a problémáról hónapokig nem tudnak, mert az óvoda vezetése csak utólag jelezte nekik, hogy gond van. Fanni apukája, Attila, nem érti, mi lehet a probléma, mert ő nem látja Fannit agresszívnak, igaz, akaratos kislánynak gondolja, de azt mondja, a gyereke nem szokott bántani másokat. Attila szerint amióta probléma van a lányával, az óvoda nem megfelelően bánik a gyerekével, folyamatosan diszkriminálják Fannit a viselkedése miatt: például nem örülnek neki, hogy ebédre ott marad az intézményben.

Ezért Attila panaszt tesz az óvoda vezetőjénél, majd a helyi gyermekjóléti szolgálathoz fordul tanácsért. Ott azt a választ kapja, hogy félreérti a helyzetet, az intézmények nagy részében ez történik, ezért azt javasolják neki, vigye át a gyerekét egy másik óvodába. Mivel Attila ezt elutasítja, az óvoda vezetése összehív egy szülői értekezletet, ahol a szülőkkel együtt úgy döntenek, Fanni azért viselkedik agresszívan, mert a szülei nem megfelelően bánnak vele. Az értekezlet végén arra jutnak, hogy az óvoda megkeresi a gyermekjóléti szolgálatot, és feljelenti a szülőket kiskorú veszélyeztetése miatt. Attila szerint a gyermekvédelem az óvodát védi, és ő a következő hónapokban minden követ megmozgat, hogy bebizonyítsa: szülőként minden elvárhatót megtesznek a gyermekükért, és az ő lánya alkalmas arra, hogy integrált óvodába járjon. Szerinte az óvoda feladata lenne a gyerekek közti konfliktus megoldása.

Bár az eset egyedi, de a gyermekvédelmi rendszer és a szülők közti konfliktusok nem ritkák

Ez az eset napjainkban történt Magyarországon. A szülők végül hat hónapos gyermekvédelmi alapellátásba kerültek, ami alatt szakértők bevonásával figyelték meg a családot és Fannit. Az ügy tavaly év végén lezárult: mindent rendben találtak a családnál, és az óvodával is rendeződött a viszony, Fanni szeret a többi gyerek közé járni. Viszont Attila nagyot csalódott a gyermekvédelemben, és még a mai napig küzd azért, hogy az illetékes hatóságoktól a hivatalos dokumentumokat megszerezze. Lapunknak azt mondta: azzal a kitétellel szüntették meg az alapellátást, hogy ha bármi hasonló jelzés érkezik a gyermekvédelemhez, akkor automatikusan védelembe vételi eljárás indul.

Bár Attiláék esete egyedi, de a gyermekvédelmi rendszer és a szülők közti konfliktusok nem ritkák. Erről beszélt lapunknak Bujdosó Balázs, igazságügyi pszichológus és gyógypedagógus szakértő is, aki több hasonló esettel foglalkozott már kirendelt szakértőként. Mielőtt rátérnénk az eseten túlmutató tanulságokra, érdemes tisztázni néhány alapvető fogalmat és áttekinteni a gyermekvédelmi rendszer működését.

Mi az az alapellátás?

A gyermekvédelemben veszélyeztetésnek neveznek minden olyan dolgot, ami árt a gyerek testi vagy lelki fejlődésének. A testi fejlődést veszélyezteti például a verés, a lelki fejlődést pedig az, ha szavakkal bántják a gyereket vagy rendszeresen megalázzák. Nem kell, hogy a családban direkt ártsanak a gyereknek, az elhanyagolás is lehet veszélyeztetés. Elhanyagolásnak azt nevezik, ha a gyerek nem kap elég figyelmet, gondoskodást, például nem viszik iskolába vagy nem foglalkoznak azzal, hogy beteg – olvasható a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű civil szervezet honlapján.

Bárki bejelentést tehet a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatnál, ha azt érzi, hogy egy gyereket veszélyeztetnek. Ilyenkor a családgondozó feladata kivizsgálni a bejelentést. Vannak olyan szakemberek, akiknek viszont a bejelentés nemcsak lehetőségük, hanem kötelességük is. Ebbe a körbe tartoznak az óvodai dolgozók, de a védőnő, a háziorvos és a nevelési tanácsadó is idesorolható. Nekik úgynevezett jelzőfunkciójuk van, tehát akkor is jelezniük kell a problémát, ha csak a gyanúja merül föl a veszélyeztetésnek. Erre azért van szükség, mert ők vannak közvetlen kapcsolatban a gyerekkel, így ők első kézből látják, ha valami gond van.

Ha kiskorú veszélyeztetése miatt jelzés érkezik a családgondozóhoz, akkor az ott lévő szakemberek először felmérik a család helyzetét, beszélnek a családtagokkal, és környezettanulmányt készítenek. A családgondozó megállapodást köt a családtagokkal, azaz leosztják, kinek mi a feladata annak érdekében, hogy jobb legyen a gyereknek. Ezt hivatalosan úgy nevezik, hogy a családot alapellátásba veszik, ez történt az említett apuka esetében is. Az alapellátásban való részvétel önkéntes, a családgondozó rendszeresen találkozik a családdal, nyomon követi, hogy javul-e a helyzet, és segít, amiben kell. Jó esetben a probléma idővel megoldódik, és ekkor lezárható az ügy. Ha viszont azt tapasztalja a családgondozó, hogy nincs változás, esetleg a család nem együttműködő, a szülők nem fogadják meg a tanácsokat, akkor a családgondozó szakértője javaslatot tesz egy hatósági intézkedésre: a védelembe vételre.

Mi az a védelembe vétel?

A védelembe vétel már a gyámügyhöz tartozik, itt a gyámhatóság kötelező feladatokat ad a szülőknek, a gyereknek és a családgondozónak is. Az ebben való részvétel már nem önkéntes. Ennek az eljárásnak három kimenete lehet a TASZ szerint:

• Megszüntetik: ha megszűnt a probléma, akkor véget ér a védelembe vétel is.
• Fenntartják: ha a probléma továbbra is fennáll, de nem lett súlyosabb, akkor a gyámhatóság fenntartja a védelembe vételt, folytatódik még egy évig ugyanaz a szoros megfigyelés.
• Kiemelik a gyereket: ha viszont nem javult a probléma, sőt akár rosszabb is lett, és nem együttműködő a család, nem látszik a javulás, akkor dönthet úgy a hatóság, hogy kiemelik a gyereket a családból.

Egy gyereket csak akkor emelhetnek ki a családból, ha hosszú ideje súlyos veszélyeztetés áll fenn, és ez ellen a szülők a családsegítő és a gyámhatóság bevonásával sem tudtak tenni. Tehát egy szigorú szabályokkal felépített rendszer van arra, mi a teendő, ha egy gyereket veszélyeztetnek. Ha nincs egyértelműen súlyos probléma, akkor hosszú út vezet a veszélyeztetés jelzésétől a családból való kiemelésig.

Az igazságügyi pszichológus szakértő szerint nem egyedi esetről van szó

„Már többször találkoztam azzal a szomorú jelenséggel, hogy valakinek a
társadalmi súlya, beosztása, baráti kapcsolatai, esetleg a vagyoni helyzete döntően befolyásolhatja az intézményben nevelt gyermek helyzetét”

– mondta lapunknak Bujdosó Balázs, akinek az említett ügyben a segítségét kérte az apuka.

Munkájában már többször találkozott hasonló problémával, mert a hatóságok rendszeresen rendelik ki pszichológus vagy gyógypedagógus szakértőként a gyermekvédelem és a szülők közti konfliktusos ügyekhez. Szerinte meglepő, hogy ha egy gyerek nem tud beilleszkedni, vagy a többiek nem tudják őt befogadni
az adott közösségbe, akkor a szülőket vonhatják felelősségre. Ugyanis itt szerinte arról van szó, hogy a felelős intézmény, akár az óvoda, akár az iskola, nem képes kezelni egy helyzetet. „Persze nem zárható ki, hogy adott esetben felmerülhet a szülői felelősség, de nagyon alapos feltárás és a helyzet szakmai elemzése szükséges ezek megállapításához.”

Szerinte az esetek egy részében a gyerekek között alakul ki konfliktus, amivel az
intézmény nem tud mit kezdeni. Tapasztalatai szerint nem egyedülálló, hogy a szülő befolyást tud gyakorolni az adott intézményre, például az óvónőre, ettől pedig a másik, kevésbé befolyásos szülő gyerekének a helyzete egyre nehezebbé válik a közösségben. Aztán ha a helyzet eszkalálódik, akkor az a szülő, akinek nagyobb a befolyása, rátesz egy lapáttal, és megpróbálja kiszorítani a kevésbé befolyásos szülőt. Majd elindul a különböző hivatalok bevonása, amelyeknek a probléma mielőbbi megoldása a céljuk. „Na most itt van szerintem az igazi konfliktusa ennek az egész problémának” – magyarázta a szakértő.

Bujdosó Balázs lapunknak azt mondta: el tudja képzelni, hogy például a képzeletbeli Józsikának tényleg vannak személyiségi vagy magatartásbeli problémái, amelyek aztán agresszív viselkedésben nyilvánulhatnak meg. Ezt aztán az adott intézmény jelzi az illetékes hivatalnak, amely elkezd vizsgálódni. „Esetleg megállapítják, hogy Józsika tényleg nem tanul vagy tényleg verekszik, ezért megvizsgálják a személyiségét, és ezután derül ki, hogy azzal is gondok vannak.” Bujdosó Balázs szerint az is lehet, hogy nem a gyerekek között van konfliktus, hanem a szülő valóban hibázik, esetleg nem is tudatosan.

Erről elmesélt egy másik történetet: egy általános iskolás kislány, nevezzük Zsuzsinak, huzamosabb ideig hiányzott az iskolából, mert beteg lett és kórházba került. Erről a kórházban kapott igazolást, hiszen jogosan volt távol az oktatási intézménytől. Ám ebben az esetben a szülő nem tudta, hogy mivel a gyerek tankötelezett, nem elég szóban jeleznie a hiányzást, hanem írásban kell igazolnia. Itt érdemes megállnunk egy pillanatra, mert talán sokan meglepődhetnek azon, hogy egy szülő nem tudja pontosan, mi az a tankötelezettség. Ez azért lehet, mert a szülőkre általában úgy gondol a társadalom, mint akik tájékozottak, a szerepükre felkészültek. Viszont Bujdosó Balázs tapasztalatai alapján ez sokszor nincs így, éppen ezért ezek a szülők nem is tudják annyira az érdeküket képviselni a hivatalokkal, például a gyermekvédelemmel szemben.

Jelen esetben a hivatal automatikusan a szülőt hibáztatja azért, mert Zsuzsi nem jár iskolába, ennek a következménye nagyon szélsőséges esetben, más hiányokkal együtt lehet az, hogy a gyereket az egyébként szerető és gondoskodó családjából kiemelik.

Itt érdemes megemlíteni, hogy bár a konkrét esetnél úgy tűnik, a gyermekvédelem gyorsan és határozottan reagált a bejelentésre, de sokszor éppen ennek a hiánya járul hozzá családi tragédiákhoz. Ez történt például annak a meghalt csecsemőnek az esetében, akit a nevelőszülei túl forró vízben fürdettek. De nemrégen írtunk arról is, hogy egy házaspár négy hónapon keresztül éheztetett egy két és fél éves gyereket, aki szintén meghalt.

A diszkrimináció biztos, hogy társadalmilag káros

Jogosan merülhet fel a kérdés: ha a cél a gyerekek integrálása a társadalomba, azt hogyan lehet elérni akkor, ha valaki tényleg nem tud beilleszkedni egy közösségbe? A szakértő szerint a diszkrimináció biztos, hogy társadalmilag káros. „Az a nagy baj, hogy előfordul olyan eset, amikor az eljárást folytató hatóság mégis arra fókuszál, hogy ettől a gyerektől megóvja a társadalmat.”

Bujdosó Balázs szerint ugyanolyan fontos lenne a kiközösített gyerek segítése, mint a csoport támogatása. Szerinte egy eljárásnak nem a gyermekközösséget kell egyoldalúan védenie, hanem ennek a közösségnek és a gyereknek a konfliktusait kellene kezelnie. Viszont ehhez szükség lenne segítő szakemberek, például mediátorok bevonására, miközben iskola- és óvodapszichológusból is hiány van.

„Mivel nincs megfelelő szakmai segítség, ezért most az is megesik, hogy a gyereket kizárják az oktatásból, ezzel a szocializációja sérül, mert szocializálódni csak a gyermekközösségben lehetséges.”

Szerinte ez társadalmi szempontból sem jó, mert így a megfelelő szocializáció hiánya visszaüt, amikor ezekből a gyerekekből beilleszkedésre képtelen felnőtt lesz. Olyan, aki a munkavállalásban, a családalapításban, a társkeresésben és sok minden másban is hátrányt szenved.

Bujdosó Balázs szerint a megoldás az lenne, ha nemcsak a társadalmat, hanem a hivatalokban, iskolákban, óvodákban dolgozókat is érzékenyítenék az elfogadásra. Az igazságügyi pszichológus szakértő szerint hasznosabb lenne az a megközelítés, ha nem a gyereket akarnák kivenni a közösségből, hanem abban kapnának segítséget az intézmények, hogy a gyereket gondozó közösséget tegyék alkalmassá és elfogadóvá. Szerinte ekkor kiderülhetne, hogy a kialakult konfliktusok – kellő szakmai segítséggel – feloldhatók.

A cikkben a szülő és a gyerek nevét megváltoztattuk.