Délután jön az eső, este néhol havazás is lesz
Baranya és Bács-Kiskun megyékben vasárnap akár 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat.
Annyira súlyos év volt, hogy 2020 egészen eltörpül mellette
A férfi, aki megfociztatta Csányi Sándort, a szavak, amik megnyugtatók voltak, a miniszter, aki összerakna. 7per7.
Új csúcs az egyetemi sztahanovizmusban: egy félév alatt majdnem egy diplományi kredit
A kreditkirály eszméletlen csúcsa: egy félév, három szak, 115 kreditpont.
Oszlop a kerékpárúton: a Fogd meg a söröm-megoldás
Szeptemberben panaszt tettek a rossz helyre tett parkolásgátló miatt, a Budapest Közút intézkedett: kiásta, és odébb rakta pár centivel.
Fogós kérdések a hatosztályos középiskolák matekfelvételijén, itt vannak a megoldások
A hatodikosok direkt nehéz feladatokat kapnak, hogy kiválogathassák a tehetséggondozó gimnáziumokba jelentkezőket. Csapodi Csaba, az ELTE oktatója mutatja meg, hogyan kellett számolni.
Prímszámok, geometria, egyenletek: itt vannak a nyolcadikosok középiskolai felvételijének megoldásai
Csapodi Csaba, az ELTE oktatója mutatja meg a levezetéseket és a végeredményeket.
Milliókat csaltak ki idősektől, most magyarországi kiadatásuk ellen küzdenek az Angliában élő csalók
Az Angliában élő magyar csalók magyarországi nyugdíjasoktól kértek pénzt, az idős emberek unokájának adták ki magukat.
Lenyomozták a Róbert Károly körúti járdán előző autót
Az autós megunhatta a dugót, ezért kinevezte új sávnak a járdát és a zebrát. Egy nap alatt elkapták.
Milliós jutalmakat kapott 19 államtitkár
Németh Szilárd, Kovács Zoltán, Fürjes Balázs is motivációs elismerésben részesült a tavalyi munkája alapján.
Vádat emeltek a helikoptert lámpával zavaró férfi ellen
Az ukrán határ közelében villantotta rá a lopakodó helikopterre a zöld fényt.
Kövess minket Facebookon is!