Gyurcsány szerint a gyurcsányozás silányság, és ha valaki jobb országot csinál nála, akkor elmegy a francba

2023. április 6. – 11:13

Másolás

Vágólapra másolva

Fiatalokkal találkozott Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke. Az eseményről a politikus feltett a Facebook-oldalára egy rövid videót, amiben egy fiatal arról kérdezi, gondolt-e már arra, hogy „mennyire segítené az ellenzéket, vagy mennyire hátráltatná”, ha „kiállna a képből”.

Gyurcsány Egerszegi-hasonlattal kezdte a hosszúra nyúlt választ: szerinte Egerszegi Krisztina ellen sem úgy kell győzni, hogy nem engedik indulni, hanem jobbnak kell lenni nála.

„2002 óta az ellenzéki oldalon legalább tíz formáció lépett színre. Hol vannak?” – tette fel a kérdést.

„Én akadályoztam őket, hogy sikeresek legyenek? Énmiattam van két százalékon az MSZP? Énmiattam van két százalékon az LMP? Énmiattam van öt százalékon a Momentum?” – folytatta, majd meg is válaszolta a kérdést: „Nem.”

Ezután Gyurcsány azt is kifejtette, a „gyurcsányozás intellektuális és morális középszer, még rosszabb esetben silányság”, és ha valaki arról beszél, hogy Gyurcsánynak le kéne lépnie, az valójában nem róla mond véleményt, csak a Fidesz átpréselt álláspontját mondja vissza.

„Engem meg akarnak ölni a szó politikai értelmében. Ez nem probléma. Csak miért engedném magam?” – kérdezte, majd kifejtette, hogy a DK mínusz egy százalékról indult, ma meg húsz százalékon áll, „a többieknek meg van egy”. „Én menjek el?” – tette fel a költői kérdést a közönségnek.

Szerinte az ellenfelei szeretnék „kirugdalni a magyar politikából”, és „a még gyengébb és még közepesebb, a saját oldalamon levő csávók, merthogy tehetségtelenek, ezt látják a legkönnyebb megoldásnak, hogy megszabaduljanak tőlem”.

Ehhez viszont szerinte le kell őt győzni, és jobbnak kell lenni nála, és jobb országot kell csinálni nála, és akkor – mint mondta – „elmegyek a francba”.

Hozzátette, 62 éves, még harminc évet nyomna, „hogy örüljenek”.

„Én egy önérzetes és becsületes pasi vagyok. Szerintem nagyon tisztességes hazafi” – zárta válaszát, majd arra biztatta a fiatalokat, hogy legyenek ők is tisztességes hazafiak.

A teljes videó itt megtekinthető:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!