Belföld
Most éppen egyetlen orvos ellen sem lehet etikai eljárást indítani
Egy olvasónk próbált egy pszichiáter ellen kezdeményezni egy ilyen eljárást, de kiderült, hogy hiányzik hozzá egy teljes végrehajtási rendelet.
Januárban még az MSZP mutatta be polgármesterjelöltként, márciusban már a DK igazolta le a pápai...
Grőber Attila hangsúlyozta, semmilyen politikai nyomás nem érte.
A törvény szerint tényleg a börtönbe kellene menniük Schadl elé esküt tenni a végrehajtóknak
Csütörtökön is több végrehajtó tesz esküt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar székházában, miközben Schadl, aki továbbra is a kar elnöke, előzetesben van. Kérdés, szabályosak-e így az eskük, és...
Megemeli az önkormányzati bérlakások lakbérét több budapesti kerület
A XV., a XVI. és a XVII. kerületben is nőnek a lakbérek. Az önkormányzatok egyebek mellett a megnövekedett árakkal indokolják az emelést, amelynek mértéke legalább 15 százalékos lesz, de akár...
„Nem hagyjuk” felkiáltással tiltakoztak a sürgősségi osztály bezárása ellen Ajkán
Nem alkalmas a bezárt ajkai sürgősségi osztály helyett működő betegfogadóhely a sürgősségi esetek ellátására – állítja a Magyar Orvosi Kamara. Szerdán kisebb tömeg tiltakozott a kórház előtt az...
Elérhetők, szerkeszthetők az adóbevallási tervezetek
Május 22-től a kiajánlott adatok hivatalossá válnak.
Egyik nap nőgyógyászként, másik nap ügyvédként kereste a kenyerét egy pécsi férfi, aki igazából...
Kuruzslás és csalás miatt emeltek vádat ellene.
242 nap után a minisztérium gondolt egyet, és elárulta, mi alapján végezték ki a katás adózást
A katatörvény tavaly nyári átalakítása idején közérdekű adatigényléssel kértük ki a Pénzügyminisztériumtól a döntést megalapozó tanulmányt. 8 hónappal később elküldték azt. Szép adatok vannak benne,...
Színre lépett „veszélyes Cs”: Én voltam az egyetlen, akitől félt Schadl
„Schadl urat a tisztességre neveltem, de hátba szúrt” – mondta a végrehajtó kar elnökének korábbi mentora.
Népszava: Egy EP-jelentés szerint a KESMA a bizonyíték, hogy a médiát Orbán szolgálatára...
A jelentésben szerepel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke is, aki a Telexnek azt mondta: nem látta a dokumentumot, de szerinte a delegáció hazugságokat terjeszt a...












