Belföld
Már négy tbc-s beteget azonosítottak a ceglédi gyárban
Az Infineon Technologies 150 munkatársát vizsgálták meg.
Délután kettőkor tartottak köz nélküli közmeghallgatást Gödön, az akkugyáras kérdésekre nem...
A polgármester örült, hogy kulturált hangú párbeszéd alakult ki az online közvetített közmeghallgatáson. A kérdéseket előre el kellett küldeni írásban, sokan nem kaptak választ.
Amíg marad a rezsicsökkentés, a napelemesek nem számíthatnak korrektebb elszámolásra
A tíz évig megmaradó szaldóval a Fidesz végül nem 230 ezer, csak 5 ezer háztartásnyi embert bőszített fel. Ugyanakkor az energiaszakma képviselői úgy érzik, csak eltoltunk, szőnyeg alá sepertünk...
Utoljára a szocializmusban csónakáztak a máriapócsi víz nélküli csónakázótóban
A város polgármestere szerint a természet akarta így, és még 3-4 évet várni kell a pótlásra.
A Betyársereg is beszállt a soproni szellemüldözésbe
Egyelőre semmi látható nyoma a Sopronba meghirdetett nemzetközi neonáci találkozónak, de az ellentüntetések demonstrációt már megkezdődtek.
Lázár államtitkára szerint 1828 pozíció betöltetlen a MÁV-nál, de nincs súlyos szakemberhiány
Ágh Péter elmondta azt is, hogy mennyibe kerültek a MÁV-nak a vonatpótlások és hogy mennyit fizettek a késések miatt kártérítésként.
A polgári jó ízlést védené Lázár új építészeti törvénye, amely tervezetét már lehet véleményezni
A minisztérium szerint a javaslat kiszabadítja az építészek munkáját a számok és szabályok kizárólagosságából, és visszaadja az esztétika szabályainak a teret.
Pankotai Lili molinóval üzeni meg: Pintér és Haynau céljai ugyanazok
A Budai Váralagút fölé kifüggesztett molinón a tizenhárom aradi vártanú portréja mellett tizenhárom kirúgott tanár fotója látható.
Az MBH Bank szerint az összes szolgáltatásuk működik, de néhány ügyfélnél lehet fennakadás
Több olvasónk is arról számolt be, hogy még mindig problémákat tapasztalnak.
Mártha Imre: Kocsis Máté megélhetési politikus, a szerepe csak foxi-maxi jelentőségű ebben a...
A Fidesz frakcióvezetője a 7,8 millió forintos prémium miatt vette elő a BKM vezérigazgatóját.













