Délután kettőkor tartottak köz nélküli közmeghallgatást Gödön, az akkugyáras kérdésekre nem válaszoltak

2023. október 6. – 21:10

Másolás

Vágólapra másolva

„Személyes megjelenés nélküli közmeghallgatást” hirdetett a gödi önkormányzat csütörtök délután 14 órára. Az ülést a város YouTube-oldalán közvetítették élőben, a kérdéseket írásban kellett kedd délig elküldeni. Sokan a helyi akkumulátorgyárról szerettek volna kérdezni, amely megkeseríti a környéken lakók életét.

Szilágyi László önkormányzati képviselő, a város volt ügyvezető polgármestere szerint nem volt szabályos a mostani önkormányzati közmeghallgatás. A képviselő-testület ugyanis nem módosította az önkormányzat működési szabályzatát, amely szerint csak úgy lehet közmeghallgatást tartani, ha azon személyesen is megjelenhetnek a polgárok.

Az önkormányzat az RTL Híradó megkeresésre azt közölte: „nem kellett módosítaniuk” a szervezeti és működési szabályzatot az online közmeghallgatás megtartásához, ezért az szerintük szabályos volt. Azért tartották online a közmeghallgatást, mert állításuk szerint „így jóval több kérdésre adhattak” minden részletre kiterjedő választ, „mint egy személyes meghallgatáson”.

Nem mindenki tapasztalta ezt. A Göd-ÉRT Egyesület tagjai „legalább 100 kérdést küldtek be”, melyek nagyobb része a „Samsung körüli problémákhoz” kapcsolódott. „Ezekre természetesen nem kaptak választ” – írták az RTL-nek.

„Örülök, hogy a felvetett témákkal kapcsolatban kulturált hangú párbeszéd alakult ki”

– értékelte az online közmeghallgatást Kammerer Zoltán, korábbi olimpiai bajnok kajakos, aki fideszes hátszéllel nyerte meg a májusi időközi polgármester-választást.

Kammerer Facebook-bejegyzése szerint 35 percben válaszolt a feltett kérdésekre. „Miután számos beküldött kérdés ismétlődött, így ezekre összevont és átfogó beszámolókkal készültem” – írja, és a felsorolt témák között a Samsungot is megemlítette. „Mivel több személyes hatósági vagy szociális jellegű kérdés érkezett, amelyek nem kifejezetten képezik a közmeghallgatás tárgyát, ezekkel kapcsolatban a Polgármesteri Hivatal munkatársai az elkövetkező napokban felveszik a kapcsolatot az érdeklődőkkel a megadott elérhetőségeken” – tette hozzá.

A Samsung akkumulátorgyára évek óta központi kérdés Gödön, februárban bekiabálások és hangos viták szakították meg a többórásra elnyúló személyes közmeghallgatást a városban.

A köz nélküli közmeghallgatást egy áprilisi kormányrendeletben találták ki, a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva. Gödön a Pest Vármegyei Önkormányzat már élt a lehetőséggel júniusban, akkor a Samsung helyi akkumulátorgyárának bővülése miatt volt törvényileg kötelező meghirdetni fórumot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!