Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakost választották meg Göd új polgármesterének

2023. május 14. – 20:09

Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakost választották meg Göd új polgármesterének
Kammerer Zoltán – Fotó: Kammerer Zoltán / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

A papíron független, valójában a Fidesz által támogatott jelöltként induló Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakos nyerte meg az időközi polgármester-választást Gödön. Komoly különbséggel tudott győzni Kammerer, íme a végeredmény:

  1. Kammerer Zoltán – 3 732 szavazat (57,31%)
  2. Szilágyi László – 1 873 szavazat (28,76%)
  3. Rataj András – 907 szavazat (13,93%)

Az akkumulátorgyárról elhíresült Pest megyei településen azért kellett időközi választást kiírni, mert februárban lemondott Balogh Csaba, korábbi momentumos polgármester, miután szétesett mögötte a 2019-ben győztes ellenzéki összefogás.

Kammerer mögött a második Szilágyi László jelenlegi alpolgármester lett, aki 2019-ben még az ellenzéki pártszövetség tagjaként, DK-s jelöltként jutott be a képviselő-testületbe, ám később ő is szembekerült Balogh Csabával, és a DK-val is szakított. A polgármester februári lemondása óta Szilágyi vezette a várost, erre épített a kampányában is. Azt még nem tudni, Kammerer számol-e vele alpolgármesterként, de Szilágyi biztosan képviselő marad, 2019-ben egyéni körzetben jutott be a testületbe.

A harmadik helyen egy civil szervezet jelöltje, Rataj András végzett, aki a korábbi fideszes vezetés alatt a város kommunikációs, majd később a városgazdálkodási cégét vezette 2019-ig. A jelöltekről a napokban megjelent riportunkban írtunk bővebben.

Az időközi választásokhoz képest magas volt a részvétel, pláne, ha figyelembe vesszük a pocsék időjárást és azt, hogy a szavazólapon egyetlen pártlogó sem szerepelt. Míg a 2019-es önkormányzati választáson a gödi választók 50,49 százaléka ment el szavazni,

most fél órával az urnák zárása előtt már 38,17 százalék volt a részvételi arány.

Kammerer nemcsak a polgármester-választást nyerte meg, hanem az 5. számú egyéni körzet képviselője is ő lett. Ebben a körzetben Hlavács Judit korábbi LMP-s önkormányzati képviselő lemondása miatt kellett időközi választást kiírni.

Tuzson Bence: Új fejezet kezdődik a város történetében

Tuzson Bence, Göd országgyűlési képviselője vasárnap este Facebookon gratulált Kammerernek. Úgy fogalmazott: „új fejezet kezdődhet a város történetében”.

Kammerer is megköszönte később bizalmat a gödieknek, és Szilágyi László is gratulált ellenfelének, az új polgármesternek.

„Lesz bőven feladat, amit meg kell tenni Gödért, segíteni fogom, amiben csak lehet. Szolgáljuk jól városunkat, ez most a feladatunk”

– írta az alpolgármester, majd megköszönte a szavazatokat. „Csúnya negatív kampány ellenére rengeteg szeretetet is jutott el hozzám, amit sosem fogok elfelejteni” – fogalmazott, hozzátéve: körzeti képviselőként folytatja a megkezdett munkát.

Bár sokan Kammerert tartották a polgármester-választás esélyesének, győzelme annyiból meglepő, hogy a városban mindenki tudja róla, hogy a Fidesz jelöltje, mindeközben pedig komoly tiltakozás, lakossági ellenszenv övezi a Samsung gödi akkumulátorgyárának működését és terjeszkedését. Márpedig a Samsung a kormány támogatásával, a fideszes városvezetés alatt építette fel az akkumulátorgyárát Gödön, és azóta is folyamatosan bővül, kikészítve a környéken élőket.

A kormány ráadásul – sokak szerint az ellenzék 2019-es győzelme után bosszúból – különleges gazdasági övezetnek nyilvánította Gödöt 2020-ban, így az akkugyár több milliárd forintos iparűzési adóját a város helyett a fideszes többségű vármegyei önkormányzat kapja. Talán mindezek miatt nem véletlen, hogy Kammerer Fidesz-logó nélkül, hivatalosan függetlenként indult, és kampányában Tuzson Bence, Göd országgyűlési képviselője is a háttérben maradt, mindössze egy levélben jelezte támogatását.

A gödi időközi választás eredménye üzenet az ellenzéknek is: a választók elfordulnak a korábbi ellenzéki jelöltektől, ha a településükön évekig azt látják, hogy a vezetéssel megbízott pártok egymással civakodnak és nem tudnak együttműködni.

Szétesett az összefogás, lemondott a momentumos polgármester

A 2019-es önkormányzati választáson Göd volt azon kevés vidéki kisvárosok egyike, ahol az ellenzéki pártszövetség nagy többséggel le tudta váltani a Fideszt. A tizenkét fős testületben nyolc képviselője lett az ellenzéknek és négy a Fidesznek. Alig fél év telt el azonban, és szétesett az összefogás: a nyolcfős frakció kettévált. Négyen kiléptek a közös frakcióból és újat alakítottak, így három négyfős frakció maradt a testületben.

A kiválás után az új frakció a kormánypárti képviselőkkel közösen lényegében rögtön „kiskorúsította” a polgármestert egy rendelettel, majd nem sokkal később a DK, az LMP, a Jobbik és a Fidesz képviselőiből álló testületi többség két hétre felfüggesztette a polgármestert a hivatalából. A bíróság később Baloghnak adott igazat, és visszamenőleges hatállyal érvénytelenítette a polgármester felfüggesztését.

A helyzet azonban korántsem csitult, és az elmúlt három év Gödön azt mutatta meg, hogy az ellenzéki összefogás győzelme önmagában még nem garancia a sikeres vezetésre is.

Az ellenzéki képviselők diktatórikus vezetési stílussal, hivatali visszaéléssel, az alpolgármesterek szabálytalan leváltásával és a testület megtévesztésével vádolták Balogh Csabát, aki szerint viszont az egykori szövetségesei elárulták, és a Fidesszel együtt olyan döntéseket szavaztak meg, amelyek a Samsung pozícióját erősítették, őt pedig gyengítették.

Balogh Csaba, Göd volt polgármestere és Szilágyi László alpolgármester – Fotó: Balogh Csaba / Facebook
Balogh Csaba, Göd volt polgármestere és Szilágyi László alpolgármester – Fotó: Balogh Csaba / Facebook

A polgármester korábban kezdeményezte a képviselő-testület feloszlatását, ám azt nem szavazta meg a testület, így végül Balogh egyedül távozott, februárban bejelentette, hogy lemond posztjáról. Döntését azzal indokolta, hogy nem tud tovább küzdeni a NER helyi és országos többsége ellen, állítása szerint

a Fidesz és a DK helyi kollaborációja ellehetetlenítette őt, és a volt szövetségesei elárulták, amikor kiléptek a közös frakcióból.

Utódjának a szétzilált testület mellett az agglomerációs településeket jellemző túlzsúfoltsággal és a Samsung akkumulátorgyárával is kezdenie kell valamit.

A Fidesz kiváló jelöltnek tartotta Kammerert, de állítólag ő ragaszkodott a függetlenségéhez

Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok kajakos gyerekkora óta Gödön él, és a város díszpolgára, az elmúlt években pedig finoman szólva sem rejtette véka alá a kölcsönös szimpátiáját a Fidesszel. A 2019-ben megjelent életrajzi könyvének előszavába Orbán Viktor és Szijjártó Péter is írt, de a Facebook-posztok szerint Tuzson Bencével, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével is igen jó kapcsolatot ápol, még Tuzson kampányába is beszállt a tavalyi parlamenti választás előtt.

Tuzson sem titkolta a mostani időközi előtt, hogy kinek szurkol.

„Szerettük volna, ha a városért mindig is elkötelezett olimpikon a Fidesz színeiben indul, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy pártpolitika felett álló jelöltként, a pártoktól függetlenül mérettesse meg magát. Döntését elfogadtuk és tiszteletben tartjuk”

– írta a Fidesz választókerületi elnöke a Facebookon, hozzátéve: Kammerer Zoltánt kiváló jelöltnek tartják, ezért a Fidesz nem indít ellene jelöltet, és megválasztása esetén mindenben támogatni fogja.

Kammerer Zoltán és Szilágyi László plakátja Gödön az időközi választás előtti kampányban – Fotó: Bődey János / Telex
Kammerer Zoltán és Szilágyi László plakátja Gödön az időközi választás előtti kampányban – Fotó: Bődey János / Telex

Kammerer azt ígérte a választás előtt, hogy lezárja a kudarcos múltat, és lendületbe hozza Gödöt az elmúlt évek konfliktusai után. „Eddig azért küzdöttem, hogy Magyarországnak dicsőséget szerezzek, most azért fogok dolgozni, hogy Göd is egy győztes város legyen. Irány a dobogó teteje, hajrá, Göd!” – írta indulása bejelentésekor Kammerer. A Samsung akkumulátorgyárát gondosan kerülte a kampányban, helyette sportolókkal, döntéshozókkal, gödi civilekkel és vállalkozókkal készített közös képet.

Ha hivatalosan nem is a Fidesz volt a jelölőszervezete, komoly csapat és óriási erőforrások álltak rendelkezésére a kampányban, amely szerinte egyébként olyan fárasztó, mint az olimpiai készülés. Pár nappal a választás előtt szinte nem találtunk olyan villanyoszlopot Gödön, amelyre ne az ő plakátját tették volna ki, szórólapjai minden gödi postaládába eljutottak,

a Facebookon pedig május 11-ig már több mint 2,24 millió forintot költött el hirdetésekre.

Csak viszonyításképp az ellenfeleiről: Szilágyi László 101, míg Rataj András 66,78 ezer forintért hirdetett ez idő alatt a Facebookon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!