A Fidesz kiváló jelöltnek tartja Gödön Kammerert, nem indít senkit vele szemben

2023. március 27. – 12:04

Másolás

Vágólapra másolva

Május 14-én lesz Gödön az időközi polgármester-, valamint helyi önkormányzati képviselő-választás az 5. számú választókerületben, amire Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai és világbajnok és a szélsőséges Orosz Mihály Zoltán is bejelentkezett. Tuzson Bence államtitkár a Facebookon azt írta, hogy szerették volna, ha a „városért mindig is elkötelezett olimpikon a Fidesz színeiben indul, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy pártpolitika felett álló jelöltként, a pártoktól függetlenül mérettesse meg magát. Döntését elfogadtuk és tiszteletben tartjuk.”

Bejegyzése szerint Kammerer Zoltánt nagyszerű embernek ismerték meg, „akinek szorgalma, kitartása és elhivatottsága példaértékű. Kiváló jelöltnek tartjuk, ezért a Fidesz nem indít ellene jelöltet. Meggyőződésünk, hogy az ízig-vérig gödi Kammerer Zoltán rendkívül jó polgármester lenne, megválasztása esetén mindenben segíteni és támogatni fogjuk munkáját.”

Így esett szét az ellenzéki összefogás

Az ellenzéki pártszövetség Balogh Csaba vezetésével 2019 októberében leváltotta a Fideszt Gödön, ám alig fél évvel később szétesett az összefogás, és a nyolcfős frakció kettévált.

A kiválás után az új frakció a kormánypárti képviselőkkel közösen, lényegében rögtön „kiskorúsította” a polgármestert azzal a rendelettel, amely alapján a korábbi tizenötmillió helyett már csak kétszázezer forintról dönthet a közgyűlés hozzájárulása nélkül. Sőt, nem sokkal később a DK, az LMP, a Jobbik és a Fidesz képviselőiből álló testületi többség két hétre felfüggesztette a polgármestert a hivatalából, majd augusztusban újabb 30 nappal meghosszabbították azt. A bíróság később Baloghnak adott igazat, és visszamenőleges hatállyal érvénytelenítette a polgármester felfüggesztését.

Az egykor momentumosként, majd függetlenként politizáló Balogh idén február elején mondott le a városvezetésről, mert szerinte nem tud küzdeni „a NER helyi és országos többsége ellen”. Pár nappal korábban az 5. egyéni körzetében megválasztott volt LMP-s önkormányzati képviselő, Hlavács Judit is lemondott. Emiatt május 14-én nemcsak új polgármestert, hanem egy új képviselőt is választanak Gödön.

A gödi politikai helyzetről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!