Átlátszó: A 2021-es Kehi-jelentés szerint felesleges és túlárazott megbízásokat kötött a Magyar...
Volt, hogy 4,4 milliót fizettek egy 18 diából álló előadásért. Ez lehetett az a vizsgálat, amivel Magyar Péter állítása szerint nyomást próbáltak helyezni rá, hogy ne váljon el Varga Judittól.
Palkovics László lemondott a győri egyetem kuratóriumának elnöki tisztjéről
Döntését azzal indokolta, hogy ezzel segíti a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval.
Kiskunmajsa bízik benne, hogy nem jár tartós környezetkárosodással az olajszivárgás
A településnél eltört egy kondenzátumvezeték, olaj ömlött a környezetbe, az önkormányzatnál bíznak a Mol kármentesítésében.
Közel 80 repülőjáratot irányítanak át a közel-keleti konfliktus miatt, négy Emirates-gép...
Irán keddi rakétatámadása után Izrael és több szomszédos ország is lezárta a légterét, Jordániában és Irakban viszont már feloldották a korlátozásokat.
Egy hivatásos gyám és egy örökbefogadási tanácsadó is a strasbourgi bírósághoz fordult a...
A megbízhatósági vizsgálatot eredetileg a korrupcióval gyanúsított rendőrök lebuktatására találták ki, de a kormány néhány éve jelentősen kibővítette azok körét, akik ellen bevethetik.
Tízezer pedagógus már vizsgázott a Nemzeti Alaptantervből, huszonheten megbuktak
A tízórás távoktatási képzés elvégzését a teljesítményértékelésnél is figyelembe vehetik.
Nem engedtek felszállni két magyart a Ryanair egyik rodoszi járatára
A földi utaskezelő rendőrt hívott miattuk, majd alkohol- és drogtesztet végeztek rajtuk.
Nagy esők jönnek, narancs figyelmeztetést adtak ki
A csapadék két hullámban érkezik, szombatig a Dunántúlon az októberi átlag is lehullhat.
A múlt és a jövő fog összecsapni, és lehet, hogy Orbán testesíti meg a múltat
A magyar társadalom 70 százaléka az elmúlt 14 évben a közelébe sem került annak, amit polgárosodásnak nevezünk. Gyűltek a sérelmek, és az emberek úgy látják, Magyar Péter képviselheti ezeket,...
Lebontják az ártérbe épült mártélyi fa játszóteret, amit Lázár idejében még kalandparknak neveztek
Tavaly még a rendbeszedésére költött pénzt a hódmezővásárhelyi önkormányzat. Arról már Márki-Zayék döntöttek, hogy ingyenessé teszik a belépést.
Kövess minket Facebookon is!