Átlátszó: A 2021-es Kehi-jelentés szerint felesleges és túlárazott megbízásokat kötött a Magyar Péter vezette Diákhitel Központ

2024. október 2. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2021-es jelentése szerint az akkoriban Magyar Péter vezetése alatt álló Diákhitel Központ több alkalommal is túlárazott és felesleges kutatásokat, elemzéseket rendelt meg, sokszor valódi verseny nélkül, írja az Átlátszó. A Kehi nem nyilvános jelentése szerint a Diákhitel Központ 2020-ban közel 500 millió forintot költött hirdetésekre és reklámokra, „az ezek között megrendelt kutatások, elemzések és tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással, előfordult, hogy triviális, az interneten számos helyen ingyenesen elérhető megállapításokra jutottak, illetve bizonyos esetekben a szerződéskötéseket megelőzően olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítő képessége eleve kétséges.” A Kehi összesen 52 darab szerződést vizsgált a 2018 és 2020 közötti időszakból, ezek összértéke 1,4 milliárd forint volt.

Ez lehetett az a vizsgálat, amiről Magyar Péter azt állította a Partizánnak adott interjújában, hogy ezzel próbáltak nyomást helyezni rá, hogy ne váljon el Varga Judit korábbi igazságügyi minisztertől. Kiszálltak a Kehi emberei a Diákhitel Központhoz, ahol számítógépeket és egyéb elektronikus eszközöket foglaltak le. „Felhívtam a hivatal vezetőjét, hogy ez mi. Tudta, hogy válófélben vagyunk, mondta, hogy ez egy figyelmeztetés, de ne csináljak semmit, mert nem lesz baj” – mondta a vizsgálatról Magyar. Elmondása szerint miután rendeződött a kapcsolatuk, mindenfajta megállapítás nélkül lezárták a vizsgálatot. Az ellenőrzésről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont azt állította, hogy az szokásos és tervszerű volt, mivel a Kehi egy elfogadott, éves munkaterv alapján végzi a munkáját.

Magyar Péter 2022-ban hagyta ott a Diákhitel Központot, állítása szerint részben a Balásy Gyula cégeivel kötött túlárazott szerződések miatt. A Kehi jelentésében nem szerepelnek a kormányzati kommunikációs tendereken taroló New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. nevei, az Átlátszó szerint viszont más érdekes hátterű cégek feltűnnek benne. A MESTINT Kft.-nek az a Bozsonyi Károly a tulajdonosa, aki a kormányközeli Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. A cég által készített közvélemény-kutatás 12,4 millióba került, azonban a Kehi szerint 2 millióból is kijött volna a felmérés. Ugyanez igaz a First Voice Kft. diákhitelezéssel kapcsolatos kutatására, amiért 14,5 milliót fizetett a Diákhitel Központ.

A Plan B Kft. Varga Juditnak adott korábban kommunikációs tanácsokat, 2019-ben kommunikációs tréninget is tartottak az egykori miniszternek. A cég egyik vezetője Woth Márton volt, aki többek között Gulyás Gergellyel együtt alapította meg 2005-ben a Fidesz ifjúsági tagozatát. A cég 4 millió forintért készített el egy 40 oldalas tanulmányt a Z generációról, egy másik esetben pedig 4,4 milliót kaptak egy 18 diából álló előadásért.

A Think&Thank Kft. többségi tulajdonosa a Kondorkó POD Kft.-nek, amelynek Trentin Balázs az ügyvezetője. A Szabad Európa szerint Trentin a Tisza Pártnak is dolgozott a tavasz és a nyár folyamán. Ezt Magyar Péter is megerősítette, de állítása szerint azelőtt nem találkozott vele. A Trentin-féle Think&Thank Kft. mindenesetre 14,7 milliót kapott egy olyan megbízás keretében, amit szintén túlárazottnak minősített a Kehi.

Az Átlátszó szerint a Kehi-jelentésben nincs nyoma annak, hogy bárkit is felelősségre vontak volna a problémás szerződések miatt, vagy további vizsgálat indult volna az ügyben.

A Diákhitel Központ szerződéseivel Hadházy Ákos független képviselő is foglalkozott, emiatt többször is facebookos szóváltásba keveredett Magyar Péterrel. Hadházy Ákos szerint nemcsak azokkal a szerződésekkel volt probléma, amelyekről Magyar Péter korábban beszélt, hanem például azzal is, amit az előbb említett Trentin Balázs egyik cégével kötött a Diákhitel Központ. Magyar Péter azzal hárította Hadházy aggályait, hogy minden kérdését megválaszolta már.

Az Átlátszó által ismertetett Kehi-jelentés miatt megkerestük Magyar Pétert és a Diákhitel Központot is, amint válaszolnak, beszámolunk róla.

Magyar Péter Facebook-oldalán reagált az Átlátszó cikkére. Posztjában azt írja, hogy a cikkben nem hozták nyilvánosságra a teljes Kehi-jelentést, csak szemezgettek belőle. Magyar Péter szerint azért nem történt feljelentés a 2021-es jelentés nyomán, mert nem volt miért. Hont Andrásnak, a cikk egyik szerzőjének címezve úgy fogalmazott az esetleges túlárazásokra utalva, hogy: „vannak olyan elemzések, felmérések, amelynek oldalai jóval többe kerülnek százezer forintnál, és adott esetben jóval nagyobb hasznot is hajthatnak. Értem én, hogy Hont Andrást csak a Századvég és a Nézőpont Intézet tanulmányai és felmérései nem érdeklik, amelyek oldalanként néha ennek tízszeresébe kerülnek.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!