Palkovics László lemondott a győri egyetem kuratóriumának elnöki tisztjéről

2024. október 2. – 10:02

Palkovics László lemondott a győri egyetem kuratóriumának elnöki tisztjéről
Palkovics László – Fotó: Cséfalvay Attila/Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Palkovics lemondásának indoka és célja, hogy „ezen gesztusával – mint a felsőoktatási modellváltást irányító volt miniszter – segítse a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval, az egyébként súlyosan jogszerűtlen és méltánytalan, a KEKVA egyetemeket sújtó szankciók megszüntetése érdekében” – írta közleményében a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány.

Palkovics László 2022. december 7-e óta a győri egyetem alapítványának kuratóriumi elnöke, néhány hónapja a Telexnek úgy nyilatkozott, hogy bölcs, ha nem Fidesz-káderekkel töltik fel az egyetemi kuratóriumokat. Elnöki feladatait „az Alapítvány működésének zavartalansága érdekében a soron következő, október végére tervezett tisztújító kuratóriumi ülésig ellátja”, áll még közleményben.

Ahogy az is, hogy a politikai vitában a tudományos teljesítményüktől függetlenül céltáblává váltak a közéleti szerepet vállalók, adott esetben miniszterek. Palkovics továbbra is segíteni kívánja a győri Széchenyi István Egyetem fejlődését, „amely fennállásának legsikeresebb korszakát éli részben éppen a modellváltás miatti fejlesztések okán”.

A Széchenyi-egyetem látványos fejlesztését nehéz cáfolni itt Győrben. A helyiek szeme láttára újítottak fel vagy építettek új campusépületeket Palkovics idején. Legutóbb az ország első tudományos és innovációs parkjának központi toronyházát adták át a volt Győri Kekszgyár helyén.

Palkovics lemondása egybeesik azzal a törvénymódosítási javaslattal, amivel a kormány szigorítaná az egyetemi alapítványok összeférhetetlenségi szabályait. A Kulturális és Innovációs Minisztérium kedden tette közzé a törvénymódosítási javaslatot, Palkovics László ha erre reagált, akkor meglehetősen gyorsan tette. De hozzá kell tenni, hogy ő már az alapítványi kinevezésekor sem volt miniszter, tehát szigorúan véve nem vonatkozna rá az új passzus.

A kormány már tett lépéseket a szigorítás felé. Tavaly februárban Gulyás Gergely bejelentette, hogy a miniszterek lemondanak a kuratóriumi tagságukról, és ezt várják a többi kormányzati szereplőtől is. Szijjártó Péter külügyminiszter ekkor távozott a győri alapítványból, viszont továbbra is sok kormánypárti politikus és kormányhoz közeli üzletember maradt, és a jogszabályhoz sem nyúltak.

A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumából eddig hárman léptek, a már említett Szijjártó Péteren és most Palkovics Lászlón kívül néhány napja Győr leváltott polgármestere, Dézsi Csaba András is távozott, a fideszes városvezető lemondását egyébként maga Palkovics László erősítette meg a Telexnek, és nem lehetett akkor még köze a mostani szigorításokhoz. Dézsi mással is indokolta döntését, és az is megjósolható, hogy a város új polgármestere, Pintér Bence sem lesz az egyetemi kuratórium tagja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!