Péterfalvi Attila: A forrásvédelem akkor is megilleti az újságírót, ha titkos megfigyelés alatt áll
A NAIH elnöke szerint alapelvi sérelem lenne, ha a jogszabályokat így ki lehetne játszani. A Pegasus-ügyről kérdezték.
Folyamatosan lábbal tiporják a menekültek jogait Európa határain az ENSZ szerint
Az erről szóló jelentéseket az államok még csak ki sem vizsgálják, állítja a UNHCR.
Bojár Gábor szerint ha a Fidesz nyert volna 2002-ben, be sem lépünk az Unióba
Márki-Zay Péter gazdasági tanácsadója szerint ugyan nem léptette ki az országot a Fidesz az Unióból, de csak a gazdasági érdekek miatt.
Kizuhant egy erkélyről és szörnyethalt egy olasz nagykövet, miután hazautazott a szülővárosába
Olaszország Ausztráliába akkreditált nagykövete, Francesca Tardioli egy lakóház harmadik emeletéről zuhant ki, ismeretlen körülmények között.
Az erős ragasztó és a jóakarat tartja a helyükön a budapesti miniszobrokat
Laptop előtt jógázó nők, kiránduló unokákkal csetelő nagyszülők szerepelnek azokon a miniszobrokon, amik a következő héten tűnnek fel a főváros több helyszínén.
Putyin aláírta a kelet-ukrajnai szakadár területek elismeréséről szóló elnöki rendeletet
Alapvetően új helyzetet teremt a két kelet-ukrajnai szakadár terület orosz elismerése. Putyin tévébeszédében beszélt az ukrajnai helyzetről, hosszas történelmi felvezetéssel a bolsevikokat...
A koronavírusos II. Erzsébet továbbra is ellátja a könnyebb feladatait, de orvosai folyamatosan...
A brit királynő jelentéseket olvas, és már a téli olimpián aranyérmes brit női curlingcsapatnak is gratulált.
Mintha a Szárnyas fejvadászból lépett volna elő Fernando Alonso 2022-es F1-kocsija
Sci-fi-színek az Alpine 2022-es bemutatóautóján, a végleges verzió Barcelonában debütál majd. A francia csapat elterelő hadművelettel is készült.
György Péter a Transtelexről: Sokkal többen beszélnek Erdélyről, mint ahányan valóban tudják, hogy...
György Péter esztéta szerint a Transtelex lehetőséget teremthet arra, hogy Erdély feltűnjön végre sokunk mindennapi életében is.
Érdekvédelmi szervezetet alapítottak a kis benzinkutak tulajdonosai, áfacsökkentést kérnek a...
Szerintük a jelenlegi árstop nem felel meg a hatósági árakról szóló törvénynek sem.
Kövess minket Facebookon is!