Legfrissebb

RSS

Leszedték az análos táblákat az iskolákról Lentiben

Minimum hetek óta az iskolák falait díszítették, de egy kis médiafigyelem elég volt, hogy leszereljék a kellemetlen elírásoktól hemzsegő táblákat.

Szép ez a munka, csak ne kellene miatta tönkremenni

Miért sokkal alacsonyabb a fizetés egy civil szervezetnél, mint egy multinál? Min kellene változtatniuk a nagyobb donoroknak? Hogyan lehetne jobb körülményeket teremteni azoknak, akik egy...

Trump megint Obamát mondott Biden helyett

Az elmúlt fél évben ez volt a harmadik ilyen eset.

Élni tudni kell: Svájcban megszavazták a 13. havi, de legfeljebb egymillió forintnyi nyugdíjat

Ráadásul nemet mondtak a korhatár egy évvel való emelésére.

Az Andrássy útra hívja az embereket Magyar Péter március 15-én

Zászlóbontás március idusán címmel tartja rendezvényét.

Két férfi meghalt fentaniltúladagolásban, és végül nem azt hamvasztották el, akit kellett volna

A floridai hatóságok összekeverték a két férfi testét, így még rossz helyre is lettek eltemetve.

Ókovács: Megoldjuk Bogányi távozását, mint ahogy a közönség élelemhez, italhoz jutását is

Az Operaház főigazgatója szerint ehhez nem individuális, hanem magasabb horizontú, intézményi szemlélet kell.

Apokalipszis most? Így készülj a világvégére, ha dollármilliárdokból gazdálkodhatsz

Furcsa világ a milliárdos preppereké. Fő közlekedési eszközük a motorkerékpár. Alap, hogy állig fel vannak fegyverezve. Akad, aki második útlevélre ácsingózik, hátha pont a határellenőrzés élné túl...

Rekordfizetésért keresnek orvosokat Nagy-Britannia egyik legnyugatibb szigetcsoportjára

Legalább öt orvosra lenne szükség a Külső-Hebridákon. Évi 70 millió forintos fizetéssel csábítják őket.

Kövess minket Facebookon is!