Friss hírek
Legalább százezerrel több a munkanélküli, mint amit a hivatalos számok mutatnak
Aki nem fér bele a munkanélküli definíciójába, az máris nem számít annak, pedig nagyon sok a reményvesztett álláskereső.
A márciusi fagy leapasztotta a magyar gázkészletet
Rengeteg gázt használtunk fel márciusban, de a fogyasztók ellátása így sem volt veszélyben. Most pedig már töltik a tározókat.
Hol a pénzünk? – az utóbbi nyolc év összes költségvetése átláthatóan a G7-en
Megmutatjuk, hogyan gazdálkodott a Fidesz a pénzünkkel az elmúlt nyolc évben, indul a G7 költségvetési átláthatósági projektje. Elvégezzük az állam feladatát az állam helyett.
A családpolitika nem fogja megállítani a népességfogyást, akkor sem, ha ezt ígérik
Az egészségben várható élettartam növelése ugyanolyan fontos lenne, mint a családok támogatása. És az sem ártana, ha lenne a ki- és a bevándorlásra fókuszáló szakpolitika is.
Érkeznek az eddigi leggyorsabb drónok, méghozzá életet menteni
Ruandában már több száz életet mentettek meg, most pedig már közel 130-cal repeszthetnek a gyógydrónok.
Egy amerikai cég hotelvásárlásába tenyerelt bele a kormány
A magyar állam tömegével vásárolhat fel a választások előtt értékes ingatlanokat. Már az első tranzakcióval belenyúlt egy francia-amerikai hoteleladásba. Vajon miért?
Csak vesztesen jöhetünk ki egy kínai-amerikai kereskedelmi háborúból
Trump fejébe kellene belelátnunk, hogy megmondjuk, mi következik, de ez még senkinek sem sikerült.
A Tesla majdnem betartotta egy fontos ígéretét
Készülnek már a pénzügyi szempontból olyan fontos Model 3-asok, de csak majdnem olyan ütemben, ami ideális lenne.
Annyira lassú a magyar növekedés, hogy belátható időn belül Románia is előzhet
Ha a 2011-2017-es növekedést vesszük alapul, akkor egy évtized múlva előzhet Románia, Ausztriát pedig évszázados, talán évezredes időtávon érjük csak be.
Harmincezer informatikusra lenne azonnal szüksége a magyar gazdaságnak
Gyakorlatias egyetemi képzés indul ősztől, és állítólag egy havi 100 000 forintos ösztöndíjprogram is jöhet. Ha valaki programozó akar lenni, akkor most van itt az ideje.
Kövess minket Facebookon is!