Tíz éven át rakták össze a puzzle-t a nyomozók, hogy elkaphassák Ázsia drogbáróját

Legfontosabb

2021. január 26. – 20:01

frissítve

Tíz éven át rakták össze a puzzle-t a nyomozók, hogy elkaphassák Ázsia drogbáróját
Az Operation Volante néven műveletben lefoglalt valuták és tárgyak – Fotó: Australian Federal Police

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú évek óta igyekeztek az ausztrál nyomozók kideríteni, hogy kik csempésznek drogot az országba. A sok szálon futó nyomozások az évek során mint egy puzzle álltak össze szépen lassan egésszé. 2015-ben már tudták, ki irányítja az iszonyatos méretű, dollármilliárdokat mozgató ázsiai metamfetamin-ipart, 2019-re jutottak el oda, hogy letartóztatási parancsot is ki tudtak adni ellene. Most hétvégén pedig el is fogták az 56 éves Tse Chi Lopot, a drogbárót.

Suky Lieu vietnámi születésű, multimilliomos melbourne-i zöldséges 2011-ben gyanús lett az ausztrál rendőröknek. A megérzés, pontosabban az előzetes felderítés bejött: miután elkezdték megfigyelni, azt látták, hogy a férfi az olasz maffia helyi vezetőivel találkozik, az ázsiai szervezett bűnözés figuráival vacsorázik, és a motoros bűnbandák tagjait is ismeri.

2012 áprilisában Operation Volante néven művelet indult Lieu és társai elfogására, majd szűk egy évvel később, 2013 márciusában 27 embert, köztük őt is letartóztatták. Lefoglaltak 42 kiló heroint és metamfetamint, és 10 millió dollárnyi (kb. 3 milliárd forintnyi) értéket, köztük ingatlanokat, 600 ezer dollárnyi kaszinózsetont (ennek később még lesz jelentősége), 99 dizájner táskát és tárcát, valamint egy Lamborghinit.

Suky Lieut a sajtó eleinte igyekezett valamiféle keresztapa-nehézfiúnak eladni, ám a tárgyalásán előkerült lehallgatási felvételekből kiderült, hogy inkább csak egyfajta logisztikai menedzser volt, aki a föntről érkező parancsok szerint járt el.

Feltűnő volt ugyanakkor, hogy a felvételeken Lieu mindig akkor váltott át a legengedelmesebb hangnemre, amikor egy hongkongi férfival, Sam Gorral beszélt, akinek a neve kantoni kínaiul annyit tesz: Hármas Testvér. A nyomozásban más szálakon arra jutottak a rendőrök, hogy Sam Gor egy nemzetközi bűnszervezet nagyon magas rangú irányítója lehet, akinek a kezei messzire érnek.

Az ügy főnyomozójának, Roland Singornak más forrásból is volt rálátása a témára. Még a Volante előtt, 2008 és 2012 között az ausztrál hatóságok egy titkos nyomozást folytattak Dayu kódnéven, amelyben az ausztrál drogpénzek útját próbálták feltérképezni azzal a taktikával, hogy akkor sem csapnak le a bűnözőkre, ha megtudnak valamit, hanem inkább megfigyelik a működést.

Bár a Dayu később a szolgálatok közti belviták közepette, dicstelenül ért véget, a nyomozóknak azért sikerült beazonosítani egy kínaiak által vezetett nemzetközi bűnszervezetet, amelynek a tagjai egy Keresztapáról suttogtak egymás között, és úgy nevezték a csoportot, hogy A Cég. Ennek lehetett tehát irányítója a Hármas Testvér.

Az Operation Volante műveletben lefoglalt Lamborghini és a benne talált drog – Fotó: Australian Federal Police Az Operation Volante műveletben lefoglalt Lamborghini és a benne talált drog – Fotó: Australian Federal Police
Az Operation Volante műveletben lefoglalt Lamborghini és a benne talált drog – Fotó: Australian Federal Police

A Cégről kiderítették az ausztrálok, hogy mintegy kéttucatnyi, korábban egymással háborúban álló, de a gigantikus pénz miatt összefogó ex-triádfőnök irányítja. Szintetikus drogot, főként metamfetamint gyártanak Ázsiában óriási mennyiségben, az Ausztráliába érkező drog 70 százalékáért felelősek. Az így szerzett pénzt Ausztráliában mossák tisztára, és öntik vissza Ázsiába egyebek mellett internetes fogadóoldalakba, hotelekbe, építőcégekbe, kaszinókba fektetve. Nem mellesleg közben valódi maffia módjára beépültek az ázsiai országok államigazgatásába, hatóságaiba.

De a vezetőjükről továbbra is csak azt tudták, mi a maffián belüli beceneve.

A kaszinós módszer

Sukyt közben 2015-ben 25 évre ítélték nagy mennyiségű drog csempészése miatt, a nyomozók pedig folytatták a munkát, amit a Dayu és a Volante műveletekkel elkezdtek.

Kiderítették, hogy a Suky Lieu által eladott drogokból befolyt pénzek egy olyan vállalkozásban kötöttek ki, amely luxusutakat szervezett gazdagoknak a melbourne-i Crown kaszinóba. A kaszinó erre nemcsak hogy engedélyt adott, hanem még fizetett is a szervezőknek, hogy hozzák a pénzes játékosokat. Ám az ilyen VIP-utak valójában arról szóltak, hogy Hongkongba csatornázzanak vissza milliókat.

Egy kis kitérő: a Magyarországon nem feltétlenül közismert kaszinós pénzmosási módszerről az ausztrál média egy időben sokat írt. A Sydney Morning Herald 4 évvel ezelőtti cikke szerint (ami teljes terjedelmében már csak itt érhető el) a lényege, hogy kínai „üzletembereknek” VIP-túrákat szerveznek ausztrál kaszinókba, ők a túraszervező kölcsönpénzét a kaszinókban zsetonra váltják, majd amikor visszaváltják azokat, akkor onnantól a pénz tiszta eredetű kaszinónyereménynek számít. Ha pedig mindez megfejelődik azzal, hogy egyes pénzmosóknak több útlevelük és személyazonosságuk is van, az megtöbbszörözi a mennyiséget.

A Crown kaszinó Melbourne-ben – Fotó: INDRANIL MUKHERJEE / AFP
A Crown kaszinó Melbourne-ben – Fotó: INDRANIL MUKHERJEE / AFP

Bár ehhez a konkrét Tse-ügyhöz nincs köze, a nagyságrendet jól illusztrálja, hogy egyetlen kínai-ausztrál kettős állampolgár üzletember, Dan Bai Shun Jin például 850 millió dollárral fogadott 2005 és 2013 között, miközben papíron a jövedelme évi 300 ezer dollár volt. Ugyanezzel a módszerrel mostak pénzt a kanadai kaszinókban is, az erről szóló 247 oldalas jelentés 2019 márciusában rázta meg az országot.

De vissza Ausztráliába, és a most letartóztatott ázsiai drogbáróhoz: a „zöldséges” férfit és társait lehallgatva világossá vált, hogy a kaszinós pénzmosásra vonatkozó utasítások egy részét Hármas Testvér adta ki.

A makaói szál

A kulcsfontosságú mozzanat 2015-ben történt: a Crown hálózat perth-i kaszinójába Makaóból érkezett fogadni magángépeken néhány nagykutya, és dollárszázmilliókat forgattak meg készpénzben.

Mint kiderült, a túrát szervező cég a Hármas Testvér köréhez tartozik, és a tulajdonosa papíron egy olyan vállalkozás, amelynek más üzleti érdekeltségei is voltak: például szintén Makaóban egy Hot Pot nevű étteremlánc. A Makaói rendőrség pedig arról informálta az ausztrálokat, hogy a Hot Potban gyaníthatóan csendestárs egy nagyon diszkrét, brutálisan gazdag üzletember is, akinek a valódi neve Tse Chi Lop, de kantoni nyelven sokan csak Sam Gornak hívták, ami annyit tesz: Hármas Testvér.

A szálak összeértek: a Hármas Testvér, a Cég irányítója nem más, mint Tse Chi Lop.

Őt régóta ismerték a nyomozók, csak nem tudták, hogy ennyire kinőtte magát: a kanadai állampolgársággal is rendelkező férfi 1964-ben született Dél-Kínában, Kuangtung (Guangdong) tartományban, és mielőtt Hongkongba, majd 1988-ban Kanadába költözött, a Big Circle Boys nevű triádnak volt alacsony rangú katonája. Torontóban is ebben a bandában folytatta a „munkát”, így 1996-ban az FBI letartóztatta őt, amiért részt vett egy Ázsiából Amerikába heroint csempésző hálózat működésében. 9 évre ítélték, 2006-ban szabadult, majd Makaó, Hongkong és Tajvan között ingázva újra működésbe lépett.

Tse Chi Lop – Fotó: Reuters
Tse Chi Lop – Fotó: Reuters

Mint mostanra világossá vált, 2010 körülre hozta létre a Céget, aminek egyik vezetője lett. 2013-ban már az ausztrálok meg tudták figyelni, ahogy a melbourne-i klán vezére Hongkongban vele és egy másik kínaival találkozik. Nagy szerencsejátékos, volt, hogy egy éjszaka 66 millió dollárt (kb. 19,4 milliárd forintot) vesztett egy kaszinóban a thaiboxos testőrei gyűrűjében. Megtehette: a Cég az évi 30-60 milliárd dollárosra becsült ázsiai metamfetaminbiznisz legnagyobb játékosa, évi 8-17 milliárd dollár közötti bevétellel.

A drogellenes háború közben folytatódott, 2016-ban egy fiatal tajvani a mianmari Rangun repterére próbált meg belépni, de gyanúsnak ítélték, mert ideges volt, és a sebtapaszos kezén a bőrt tépkedte, ami azért volt sokatmondó, mert a metamfetamin tönkreteszi a bőrt. Átvizsgálták, a telefonját elvették. 2017-ben a mianmariak ausztrálokat hívtak meg a nyomozásba, és a mobilon lévő egyik videón egy nyomozó felismerte Tse Chi Lopot, az ausztrál rendőrség pedig aztán három nagy 2016-os elfogást is össze tudott utólag kötni a mobilos fotókkal.

Az ausztrál hatóságok 2017-től sorra foglalták le a Tsehez köthető, 600-900 kilós metamfetamin-szállítmányokat. A Tse és társai elleni hajtóvadászat a Kungur fedőnevet kapta, és 20 ország hírszerzése dolgozott rajta az ausztrálok vezetésével, köztük az USA, Thaiföld és Kína is.

A végjáték

Tse talpa alatt 2019-re kezdett igazán forrósodni a talaj. Egyrészt az ausztrál hatóságok a Suky Lieu-ügy, azaz a Volante művelet sikere nyomán elég infót szedtek össze, hogy letartóztatási parancsot adjanak ki ellene, másrészt 2019 októberében már a Reuters is egy viszonylag részletes oknyomozó portrét írt a férfiről és az irdatlan pénzek által a kínai vetélytárs triádokat is összekovácsoló Cég működéséről. Azt a Reuters-cikket még az Indexben dolgoztam fel, ide kattintva olvashatja.

Tse, tudván immár, hogy egy nemzetközi nyomozás célpontja, Tajvanra költözött, valószínűleg nem kis részben azért, mert Tajvannal sem Ausztráliának, sem Kínának nincs kiadatási egyezménye. Hiába kérte közben mindkét ország a kiadatást.

2019 decemberében 1,6 tonna metamfetamint és 37 kiló heroint kaptak el egy hajón az ausztrálok 1,2 milliárd dollár értékben, 2020 decemberében pedig az amerikai kormány feketelistára tette Tse egyik közeli üzlettársát, a kínai kommunista párt egyik tanácsadó testületének prominensét, Wan Kuok-koit, azaz Törött Fogat.

A Hármas Testvér köréhez tartozó Wan Kuok-koi, azaz Törött Fog egy rendőrautóban a makaói legfelsőbb bíróság épülete előtt 1999-ben, miután 15 évre elítélték a 14K maffiaszervezet portugál ágának vezetéséért – Fotó: APPLE DAILY / AFP
A Hármas Testvér köréhez tartozó Wan Kuok-koi, azaz Törött Fog egy rendőrautóban a makaói legfelsőbb bíróság épülete előtt 1999-ben, miután 15 évre elítélték a 14K maffiaszervezet portugál ágának vezetéséért – Fotó: APPLE DAILY / AFP

Tset szombaton, Tajvanból Kanadába utazva, amszterdami átszállásakor fogták el a holland rendőrök, ausztrál kérésre. Az ausztrálok természetesen kérték a kiadatását. Vádpontokat egyelőre nem közöltek a férfival, de a Reuters szerint minimum 13 rendbeli kábítószerimporttal hozható összefüggésbe.

Az ausztrálok mindeközben tudják jól, hogy nem az egyes embert, hanem a szervezetet kell kinyírni, ezért igyekeznek kirakni az országból az összes kaszinós VIP-utaztató vállalkozást, ami a Céghez kötődik, és próbálnak Amerikához hasonlóan üzleti feketelistát csinálni.

A The Age szerint ezzel együtt vizsgálják azt is, hogy vajon ki lehet az Egyes Testvér és a Kettes Testvér.

A cikkben külön nem linkelt fő források: The Age, a Reuters 2019-es oknyomozó riportja, a Reuters összefoglalója

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!