Friss hírek
Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenesek a bérlakástörvény egyes rendelkezései
Azok, amikkel vételi jogot adtak azoknak a műemlék épületben lévő bérlőknek, akik 25 évnél nem régebben bérlik a lakást.
Jelentős korlátozásokra kell számítani a fővárosban a szombati Budapest Pride miatt
Délután a belvárosban jóval nehezebb lesz majd közlekedni. Aki mégis megpróbálja, annak a BKK a metrókat, illetve a 4-es és a 6-os villamost javasolja.
Nyomozást rendelt el az ügyészség a Pegasus-ügyben
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azt írja, több feljelentés is érkezett hozzájuk.
Merkel: Sokkal szigorúbban kéne korlátozni a Pegasushoz hasonló kémprogramok árusítását
A kancellár szerint csak ott lenne szabad árulni ezeket, ahol független hatóságok ellenőrzik a felhasználásukat.
Négymillió forintnyi kárpótlást kapnak az akaratuk ellenére sterilizált nők Csehországban
Azok a nők, akiket 1966 és 2012 között akaratuk ellenére jogtalanul sterilizáltak.
Közmédia 2019-ben: A Pegasust számos alkalommal használták latorállamok ellenzékiek megfigyelésére
A lehallgatási, megfigyelési botrány központjában lévő izraeli kémprogramról két éve még szabadabban számolt be a Hirado.hu.
A német választásokat is eltéríti az árvíz és a klímaváltozás
Nem lehet egyenes ok-okozati összefüggést tenni a természeti katasztrófa és a globális felmelegedés közé, de az biztosnak látszik, hogy egyre több hasonló jelenségre számíthatunk a jövőben. Nem...
Szabó Edinát nevezték ki az amerikai női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának
2023-ban veszi majd át a csapatot, addig a jelenlegi kapitány tanácsadójaként segíti a csapat munkáját.
A 65 milliárdos hajdúnánási MotoGP-pálya és a 44 milliárdosra tervezett versenyrendezési jog...
Dolgok, amikre szükség van a kormány szerint.
Drágulnak az okostelefonok, mert a gyártóikat is elérte a chiphiány
Stabilabb beszállítói kapcsolataiknak köszönhetően az okostelefonok gyártói elég sokáig megúszták komolyabb gond nélkül a globális chiphiányt, mostanra azonban náluk is elfogytak a korábban lekötött...








