Világosan elmondtam Dárdainak, felesleges volt az érzelmi kitörése

2021. szeptember 2. – 19:21

frissítve

Világosan elmondtam Dárdainak, felesleges volt az érzelmi kitörése
A kép bal szélén álló Fredi Bobic sportigazgató mellett Arne Friedrich és Dárdai Pál – Fotó: David Inderlied/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A német sportszaklap, a Kicker hosszú interjút közölt a Bundesliga utolsó helyén álló Hertha sportigazgatójával, Fredi Bobiccsal. Az egykori válogatott csatár játszott a klubnál, pályafutása befejezése után több egyesületnél is megfordult sportigazgatóként, Frankfurtból igazolt át Berlinbe a nyár elején.

Az interjú legfontosabb részében a csapat magyar edzőjéről, Dárdai Pálról beszél. A 45 éves szakvezető ugyanis azt mondta a Bayern elleni 5-0-s lesújtó vereség után, hogy nem ragaszkodik a pozíciójához, ő csak segít a Herthának. Bobic szerint nem volt jó a nyilatkozata, a klubot hátrányosan érintette, de beszéltek egymással azóta, és most már minden rendben van köztük.

„Felesleges volt ez az érzelmi kitörése, nem szabad, hogy az érzelmek uralkodjanak. Gyengeséget mutatott. Ha te vagy a csapat vezetője, akkor pozitívan kell cselekedned, ezt nagyon világosan elmondtam neki, őszintén beszéltünk egymással. Nem keresünk edzőt. A Hertha-projekt a közös alkotásról szól. Szeretném látni Pál karizmáját, senkit nem érdekel már a múlt, előre kell tekinteni.”

Bobic azt is mondta, azért is volt feszült Dárdai, mert akkor még nem zárult le az átigazolási piac, és nem tudta, milyen változások lesznek a játékoskeretben. Lukebakio elment a jelenlegi listavezetőhöz, a Cityben nevelkedő Dilrosun pedig a Bordeaux-hoz igazolt, a 21 éves holland Ekkelenkampot viszont megszerezték a középpályára.

Az igazgató szerint türelemre van szükség, olyan játékosok érkeztek most, akikben megvan a tapasztalat, és akik mellett a tehetséges fiatalok fejlődni tudnak. Bobic úgy látta, egy olyan klubba érkezett, ahol két éven át nem működött semmi, ezért nagyon nehéz nagyot ugrani, és kézrátétellel nem javulnak meg a dolgok.

Ettől függetlenül bízik egy stabil szezonban, ami csak akkor jöhet össze, ha mindenki megfelelően teszi a dolgát. Azt várja, hogy az automatizmusok jobban működnek majd, de kiszámíthatatlanságra is számít a támadásokban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!