Friss hírek
Nem őrzik megfelelően a Hableány roncsát, amit lassan teljesen szétlopnak
A nyomozás alatt a bűnjelként lefoglalt hajóroncsot rendőrök őrizték, később pedig térfigyelő kamerákkal figyelték a nap 24 órájában. Miután az ügy bírósági szakaszba lépett, a kamerákat leszerelték.
Lassít a jegybank a kamatemelés ütemén
Folytatódik a kamatemelési ciklus, de kedden a korábbinál enyhébben, 15 bázisponttal emelte az MNB az alapkamatot.
Tálibok: Afganisztánban nincs jelen az Iszlám Állam
Néhány afgán átvette az Iszlám Állam szellemiségét, de ezt a nép nem támogatja, és a biztonsági erők készek megfékezni őket, mondta a tálibok szóvivője.
OECD: Beérte a világ gazdasági teljesítménye a járvány előtti szintet
2021 második negyedévére sikerült ez a bravúr. 5,7 százalékos lehet idén a növekedés, és 3,7 százalékos az infláció.
Az egyik turbina tervezett karbantartása közben történt a robbanás a kiskörei vízerőműnél
Az események a másik három turbina üzemeltetését nem befolyásolták, azok zavartalanul működnek.
Több mint tízezer tonna eladatlan dinnye maradt kint a földeken, közben megy az import
A dinnye olyan, mint a fagylalt, ha nincs elég meleg, nem kell senkinek. Az Észak-Alföld később beérő dinnyéire már nincs vevő még nyomott árakon sem, miközben a boltokban az importot is árulják. A...
Vádat emeltek a férfi ellen, aki azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a TV2 székházát
Robbanószert nem találtak a rendőrök, de így is bőven van miért felelősségre vonni az illetőt.
Erősödik a vulkánkitörés La Palmán, újabb százakat evakuáltak
A lávafolyam kedd hajnalra már 166 házat pusztított el, de még nem érte el a tengert, pedig már hétfő este számítottak erre.
Kálomista szerint a forgalmazók politikai nyomásra elsüllyesztik a Gyurcsány-filmet
Gyurcsányt, a fővárosi önkormányzatot és a multis mozihálózat trükkös statisztikázását sejti a háttérben az Elk*rtuk producere.
50 ezer forintba kerülhet a széksértés Hódmezővásárhelyen
Ekkora pénzbírsággal sújthatja ezentúl a hódmezővásárhelyi közgyűlés azt a képviselőt, aki megsérti a testület tagjait.









