Az egyik turbina tervezett karbantartása közben történt a robbanás a kiskörei vízerőműnél

2021. szeptember 21. – 13:33

Másolás

Vágólapra másolva

Az MVM közlése szerint az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt robbanás hétfőn a kiskörei vízerőműben. Az esetnek a hivatalos tájékoztatás szerint nyolc sérültje van, az események a másik három turbina üzemeltetését nem befolyásolták, azok zavartalanul működnek – írja az MTI.

Ahogy arról hétfőn a Telex is beszámolt, a katasztrófavédelemhez 14:37-kor érkezett bejelentés, hogy robbanás volt az erőműben. A helyszínre a tiszafüredi és hevesi tűzoltók vonultak ki, majd a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat munkatársai is bekapcsolódtak a mentési munkálatokba. Az MVM haladéktalanul értesítette az ügyben illetékes hatóságokat, és elkezdődött a baleset körülményeinek kivizsgálása, kedden reggel pedig Kóbor György, az MVM-csoport elnök-vezérigazgatója és Kiss Csaba termelési vezérigazgató-helyettes is a helyszínre érkeztek, hogy tájékozódjanak a balesetről.

A korábbi értesüléseknek megfelelően a balesetben összesen nyolcan sérültek meg, közülük négyen súlyos, négyen pedig könnyebb sérüléseket (jellemzően zúzódásokat) szenvedtek. A súlyosabb sérültek közül egy embert a Honvédkórházba, kettőt Debrecenbe, egyet pedig Miskolcra szállítottak. A könnyű sérülteket az egri Markhot Ferenc Kórházban látják el. Az RTL híradója szerint az üzem igazgatója is súlyos sérüléseket szenvedett, őt állítólag mélyaltatásban, mentőhelikopterrel vitték a kórházba.

A kiskörei vízlépcső részeként megépült, 1974-ben üzembe helyezett kiskörei vízerőmű 28 megawatt (MW) beépített teljesítményével Magyarország legnagyobb vízerőműve. Az erőműben megtermelt villamos energia mennyisége a Magyarországon vízenergiából előállított villamos energia nagyjából fele, ami 40-45 ezer átlagos fogyasztási igényű háztartás éves energiaellátását biztosítja. Az erőművet a Tiszavíz Vízerőmű Kft. működteti, a cég 2021. május 13-tól a MVM Energetika Zrt. tulajdonában álló leányvállalatként működik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!