Tálibok: Afganisztánban nincs jelen az Iszlám Állam

2021. szeptember 21. – 14:05

Másolás

Vágólapra másolva

Nincs bizonyíték arra, hogy az Iszlám Állam vagy az al-Kaida terrorszervezet fegyveresei jelen lennének Afganisztánban – jelentette ki kedden Zabihullah Mudzsáhid, a tálibok szóvivője az MTI tudósítása szerint. A szóvivő ezt a múlt hétvégi, Dzsalálábádban elkövetett robbantássorozatra célozva jelentette ki.

Mint arról beszámoltunk, az Iszlám Állam vállalta magára az Afganisztán keleti részében végrehajtott robbantássorozatot, melyekben szerintük legalább 35 tálib harcossal végeztek. A globális dzsihád 2010-es évekbeli élharcosaként hírhedtté vált szervezet Horászán Tartományként emlegetett helyi leágazása szombaton és vasárnap hajtotta végre az összesen hat támadást.

A Washington Post helyi értesülései szerint a dzsihadista szervezet út mentén elrejtett házi robbanószerkezetekkel hajtotta végre a támadásokat, és nemcsak tálibok, illetve családtagjaik, hanem egyes közművek ellen is – egy időre sikerült is kiütni egy nagyfeszültségű elektromos vezetéket, amely áramkimaradást okozott a 350 ezres város egy részében. Az Iszlám Állam hosszú ideje szemben áll a tálibokkal.

„Nem találni senkit Afganisztánban, akinek bármi köze lenne az al-Kaidához” – szögezte le kabuli sajtótájékoztatóján a szóvivő. „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy Afganisztánból egyetlen más országra sem leselkedik semmilyen veszély” – hangsúlyozta.

„A Szíriában és Irakban működő Iszlám Állam itt nincs jelen” – magyarázta a másik terrorszervezetről a tálibok szóvivője, hozzátéve mindazonáltal, hogy a szervezet nyilvánvalóan képes támadásokat végrehajtani az országban. „Néhányan, akik közülünk való afgánok is lehetnek, átvették az Iszlám Állam szellemiségét, de ezt a nép nem támogatja, és a biztonsági erőink készen állnak, hogy megfékezzék őket” – fejtette ki Mudzsáhid.

2021. szeptember 19-én Dzsalálábádban tálibok nézik az egy nappal korábban elkövetett autós robbantásos merénylet helyszínét – Fotó: AFP
2021. szeptember 19-én Dzsalálábádban tálibok nézik az egy nappal korábban elkövetett autós robbantásos merénylet helyszínét – Fotó: AFP

A tálibokat 2001 végén az Egyesült Államok vezette nemzetközi katonai beavatkozás űzte el a hatalomból. Washington azért indított háborút a terrorizmus ellen Afganisztánban, mert az akkori tálib vezetők nem voltak hajlandóak kiszolgáltatni az al-Kaida Afganisztánban bujkáló vezetőit, akiket a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás kiterveléséért tettek felelőssé. Az amerikai csapatok végleges kivonásával azonban a tálibok augusztusban mintegy tíz nap alatt szinte az egész országot és a fővárost, Kabult is elfoglalták.

Mudzsáhid kedden azt is bejelentette, hogy védelmiminiszter-helyettessé nevezték ki Abdul Kajjum Zakír mollát, Szadr Ibrahim pedig a belügyminiszter helyettese lett. Mindketten a tálib mozgalom keményvonalas, harcedzett területi parancsnokai az ország déli részéből. Kinevezésük arra enged következtetni, hogy a tálibok igyekeznek saját soraikon belül is egyensúlyozni, miután mindkét vezető jelentős saját haderőnek parancsol, és mellőzésük fegyveres feszültségeket is szülhetett volna a tálibok sorai között.

Zakirt a 2001-es katonai intervenció idején elfogták, majd 2007-ig a guantánamói fogolytáborban raboskodott, ahonnan az afgán kormánynak adták át. Sokáig úgy tűnt, hogy ő lehet a védelmi miniszter a tálibok kormányában, ám a bársonyszéket végül a korábbi tálib vezér, Omar molla fia, Mohamed Jakub molla kapta. Szadr a Hilmend tartományi tálib tanács vezetője volt az ország déli részén. „Főnöke”, a belügyminiszter, Sziradzsuddin Hakkani pedig az ország keleti részéből, a pakisztáni határvidékről származik.

Keddi sajtótájékoztatóján Mudzsáhid elmondta azt is, dolgoznak azon, hogy a fiúk után a lányok is visszatérhessenek a középiskolába, de konkrét időpontot nem nevezett meg. Az első kormányzásuk idején a nők oktatását betiltó iszlamista mozgalom jelenleg „biztonsági okokra” hivatkozva rendelte el, hogy a lányok egyelőre ne térjenek vissza az iskolába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!