Legfontosabb

RSS

Keresztültekerte Iránt egy magyar bringás a klasszikus perzsa útvonalon

Az 1350 kilométeres út hőségben, magas hegyeken, sivatagon át vezetett, az irániak pedig meglepően vendégszeretőnek bizonyultak.

A MÁV 5 év 8 hónapot késett tavaly, amivel sokéves negatív rekordot döntött meg

A jelenlegi módszertan bevezetése óta a legrosszabb évét zárta a MÁV tavaly: a vonataik 28 százalékkal késtek többet, mint 2022-ben, és 40 százalékkal többet, mint 2018-ban.

Az A-Híd, Vig Mór és a főváros: Gyanús utalások, bizonyíték nélküli vádaskodások

Jó pár napja tartja izgalomban a közvéleményt egy hídépítő cég és az előzetesben ülő Vig Mór exügyvéd cégének kapcsolata. A történet arra is alkalmas, hogy a kormánypárti sajtó befeketítő...

Félnünk kell a fagyott talajból kiolvadó ősi vírusoktól?

Az nem árt, ha jobban ismerjük őket, de aggódnunk inkább olyan nyavalyák miatt kell, amikkel már volt dolgunk. A fekete himlő is megbújhat a permafrosztban, 2016-ban pedig már okozott...

Fővárosi járatritkítás: élt három napot

Egy BKK által későn bejelentett járatritkítás és egy háttérbeszélgetésen elhangzott szerencsétlen mondat majdnem a vállalat vezérigazgatójának távozásához vezetett. A menetrend változtatása körül...

A hágai Nemzetközi Bíróság a népirtásnak minősülő tettek megakadályozására kötelezte Izraelt

Az ENSZ alá tartozó testület a dél-afrikai kezdeményezések többségét elfogadta, de azonnali tűzszünetre nem szólított fel, és még évekig kell várni annak eldöntésére, népirtást követ-e el Izrael...

Óriási változások jönnek az iPhone-ok alkalmazásboltjába

Az Apple egy EU-s szabályváltoztatásra reagál és enged meg olyan dolgokat a fejlesztőknek, amiket eddig soha.

Hiába álcázta magát Orbán Gáspár, így is lelepleződött titkos afrikai küldetése

A miniszterelnök fia már-már komikus módon igyekezett elrejteni, hogy részese a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésének. A kormány is titkolózott, de amikor rájöttek, hogy a Direkt36...

Gabrielláék Opeljében 40 ezer kilométer után motort kellett cserélni, de az autó már a hazaúton...

A motor teljesen tönkrement, aztán cserélték a vezérlést, az elektromos kábelkötegeket. Olvasónk esete nem egyedi. Franciaországban csoportos perre készülnek az ugyanilyen motorral gyártott Opelek,...

Így szavaz a legkevésbé fideszes megye

Csongrád-Csanád vármegyében az erős polgármesterek ma már inkább civil szervezet támogatásával vagy függetlenként határozzák meg magukat. A helyi erős emberek pártpolitikai tevékenysége nélkül...

Kövess minket Facebookon is!