Először adott önálló koncertet Magyarországon A$AP Rocky, az elmúlt 15 év egyik legnagyobb hatású, újhullámos hiphop előadója. A New York-i rapper a nyolc év szünet után megjelent Don't Be Dumb című nagylemezének turnéjával lépett fel a Budapest Arénában, ahol ha nem is telt ház, de elég szép közönség előtt adott látványos koncertet. Na de mire elég a beltéri helikopter és az, hogy Rocky igazából évek óta nem adott ki igazán nagy slágert? Ezekre elég konkrét válaszokat kaptunk az itthon ritkán látható produkció után.
A$AP Rockynak nagyon fontos szerepe volt abban, hogy a 2010-es évekre a rockzene több évtizedes dominanciáját megtörje a hiphop, majd át is vegye a helyét a legfontosabb könnyűzenei műfajok között. Több szempontból vízválasztó volt ez az időszak a könnyűzenében:
- Ekkorra történt meg hangsúlyosan az átállás analógról digitálisra, vagyis kezdett el igazán dominánssá válni a social media és a streaming, ezzel párhuzamosan pedig egyre kevesebbet számított a rádiós játszás vagy a fizikai hordozók eladása.
- A Soundcloud a kezdő- és szobazenészek Mekkája lett, különösen az újhullámos hiphopnak adott sosem látott mozgásteret, és beindította egy sor olyan előadó és producer karrierjét (Lil Uzi Vert, Lil Yachty, Playboi Carti stb.), akik máig meghatározóak.
- A hiphop ebben az évtizedben lett végleg annyira mainstream, hogy minden társadalmi osztály megtalálta benne a saját kedvenceit, legyen szó true hiphopról, szűk farmerben és dizájner dzsekiben swaget ismételgető újhullámosokról, arctetkós köptetőfüggőkről vagy az olyan kísérletező arcokról, akik emótól (Lil Peep) az ambientig (Lil B) beemeltek minden elemet a műfajba.
- A social media egyénközpontú működése is a hiphopnak kedvezett a zenekarokkal szemben, ahogy a kollaborációk és közreműködések rendszere is megágyazott az új könnyűzenei marketingnek.
- A street fashion szintén betört a mainstreambe, és a legnagyobb divatházak is elkezdtek rapperekkel és a hiphopkultúrából érkező alkotókkal dolgozni.
A$AP Rocky, azaz polgári nevén Rakim Athelston Mayers sorsát már a születésekor megpecsételték a szülei, hiszen édesapja akkora rajongója volt a hiphop egyik legfontosabb úttörőjének számító Eric B és Rakim duónak, hogy a párosról nevezte el a gyerekeit (a lánya az Erica keresztnevet kapta). Rocky élete azonban kifejezetten problémás volt, mindössze 13 volt, amikor megölték a bátyját Harlemben, nem sokkal előtte pedig az apja börtönbe került, édesanyjával és testvéreivel ezért sokat költöztek, és gyakran hajléktalanszállón éltek.
Az ifjú Rocky mindössze 16 évesen egy időre megjárta az Amerika legkeményebb börtönének számító Rikers Islandet, miután fegyvert rántott egy őt rendszeresen bántalmazó idősebb férfira. Itt ült egy közös cellában a később Casanova néven ismertté vált rapperrel, aki a szárnyai alá vette, és már úgy jött ki a rácsok mögül, hogy ő bizony rapper lesz.
Nem sokkal később csatlakozott az A$AP Mob kollektívához, amelynek tagja volt az egyik unokatestvére, Nast is. Az A$AP Mob mindenese és atyaúristene egy Yams névre hallgató tag volt, a kollektíva (illetve a későbbi AWGE kreatív ügynökség) rapperek mellett művészekből, videósokból, grafikusokból, producerekből, divattervezőkből és bringásokból állt, és meglehetősen nagy követőbázisuk volt a 2010-es évek elejéig meghatározónak számító Tumblren. A kollektíva egy sor nagyon tehetséges arcból állt, és hiába volt Rocky az egyik legfiatalabb, Yams komoly potenciált látott benne, és felkarolta a fiatalt.
Yams az A$AP Mob online jelenlétét ügyesen használva gyakorlatilag pillanatok alatt berobbantotta Rockyt a mainstreambe. Az elsőként megjelenő Purple Swag gyakorlatilag utcahimnusszá vált Harlemben, az ezt követő Peso után pedig már azonnal jöttek a nagy kiadók. Ez mai fejjel teljesen érthető: Rocky olyan zenét és hozzá olyan arculatot csinált, amihez hasonlót nem igazán hallottak New Yorkban. És mindemellé nemcsak elképesztően menőn öltözködött, de még pofátlanul jól is nézett ki. Én máig azt gondolom, hogy 2Pac óta nem volt olyan szép arcú rapper Amerikában, mint A$AP Rocky.
Ahhoz képest, hogy Rocky Harlemben, az amerikai hiphop egyik fontos városrészében született, és olyan környékbeli előadók hatottak rá, mint a Wu-Tang Clan, a Diplomats vagy a Mobb Deep, a zenéje erősen eltért a tipikus keleti parti boombaptől és gengszterraptől. Rocky mind flow-ban, mind zenében sokat merített a houstoni és a memphisi színtérből, miközben azért teljesen a harlemi gyökerektől sem szakadt el. Egészen korán védjegyévé vált a vissza-visszatérő lepitchelt hangja, a boombap dobokat a houstoni chopped and screw-val kombináló belassult alapjai és a gyakran egészen pszichedelikus hangzása.
Utóbbi különösen izgalmassá tette a 2010-es évek elejét (sokan a cloud rap korszakhoz kötik), amikor a keleti parton kifejezetten nagyot ment a hiphopban a pszichedélia és a spiritualitás köszönhetően olyan helyi formációknak, mint a Pro Era, a Flatbush Zombies vagy az Underachievers. Meg persze az sem jött rosszul, hogy Rocky mellett a klán többi tagjának is megyegetett a karrierje, különösen A$AP Fergnek, akit 10 éve még egy interjúra is el tudtam kapni a Balaton Soundon.
Rocky pillanatok alatt a nagyok között találta magát: 3 millió dolláros szerződést kötött egy nagy kiadóval úgy, hogy ennek a pénznek a felét magára, a másik felét az A$AP Mobra költötte. Ezután elvitte magával Drake turnézni, és Rocky egyik pillanatról a másikra olyan helyzetben találta magát, amelyben addig csak kevesen, hiszen
ugyanúgy rajongtak érte a nagyvárosi szegény fiatalok, mint a Pitchforkot olvasó fehér középosztálybeli hipszterek.
Ugyan a 2010-es évekre leomlott az a fal, ami a rapzenét amolyan kereskedelmi gettóba zárta, de fontos kiemelni, hogy a hiphop jelenlegi népszerűsége is olyan, társadalmi státuszokon átívelő előadóknak köszönhető, mint Tyler the Creator, Kendrick Lamar, Drake vagy Rocky.
A 2013-as Long. Live. A$AP. – ami technikailag az első rendes nagylemeze – már óriási várakozásokkal jelent meg, és Rocky nem is okozott csalódást. Az első mixtape-je után megtartotta az amerikai zászlót a borítón, még jobban elmélyült a saját kis pszichedelikus, cloud rapes, déli hatású hangzásában és kiadott egy-két olyan dalt, amelyek már abszolút rádióslágerek, mint a Fuckin' Problems, a Goldie, a Wild for the Night vagy a PMW.
Ráadásul Rocky egészen brutális közreműködői gárdát szedett össze a lemezhez, egy sor ismert rapper mellett Skrillex, a Birdy Nam Nam, Florence Welch (!) és Santigold is hallható egy-egy dalban. Ebben ma már semmi különleges nincs, viszont Rocky garantálta, hogy megmaradjanak a gyökerei is, amelyre a legjobb példa a 1Train című mini posse cut, ahol egyetlenegy dalba sikerült összeszervezni egy sor akkor kifejezetten menő rappert, például Kendrick Lamart, Danny Brownt, Action Bronsont, Joey Bada$$-t, Big K.R.I.T.-et és Yelawolfot. Ez olyan volt a rapzenében, mint egy galaktikus átigazolási időszak a Real Madridnál.
A 2015-ös At.Long.Last.A$AP. pontosan ezt a vonalat követte annyi különbséggel, hogy az addigi zenéihez képest sikerült letisztultabbá tenni a receptet, amihez jól jött, hogy Danger Mouse szuperproducer is dolgozott a lemezen. Azonban az album megjelenését beárnyékolta Yams, a kollektíva vezetőjének váratlan halála, ezért is látható az albumborítón egy tűzfolt/májfolt Rocky arcán, így tiszteleg elhunyt barátja és mentora előtt. Rocky itt már full szupersztárban nyomta, szerepelt a 2015-ös Kábszer című indie filmben, a lemezen pedig már olyan előadók bukkantak fel, mint Kanye West, Mos Def, Lil Wayne vagy Future, az egyik legjobb dalban pedig összehozta Rod Stewartot Mark Ronsonnal és az akkori alternatív R&B egyik nagy tehetségével, Miguellel.
Valahol Yams halála körül törhetett el kicsit valami Rockynál, aki ezután elkezdett egészen mainstream közreműködéseket is elvállalni (Selena Gomez, Alicia Keys, Cardi B, G-Eazy), bár ezek között akadt olyan, ami a maga idejében kifejezetten menőnek tűnt. Ezek közül kitűnt a műfajilag egészen más spektrumon mozgó Lana Del Reyjel közös munka, különösen a National Anthem című számhoz készült klip, ahol az énekesnő és a rapper Jackie és John F. Kennedy szerelmét filmesítették meg sajátosan.
Az útkeresés és identitásválság különösen a 2018-as Testing albumnál érezhető nagyon, ami ugyan kifejezetten sikeres lett, de talán nem hagyott akkora nyomot maga után. Ekkor Rocky már nyakig volt a divatvilágban, számos más bizniszt kezdett el maga körül építeni, és belekeveredett egy nemzetközi diplomáciai balhéba is, amikor Svédországban egy verekedés miatt egy hónapra letartóztatták, és végül Donald Trump kereskedelmi fenyegetőzése után kiengedték.
Mintha itt kezdődött volna a kapkodás is Rocky karrierjében, egy sor projektet indított el vagy jelentett be, amelyek vagy el sem készültek, vagy elhaltak (hol van a Tylerrel közös kollablemez?), az idén megjelent, sajnos nem túl jó Don't Be Dumb albumot pedig javarészt olyan dalokkal vezette fel az azt megelőző években, amelyek végül rá sem kerültek a lemezre. Mi kelet-európaiak jókat nevettünk a fejkendős, Babushka Boi-féle A$AP Rocky nénin, de azon túl, hogy a kendővel egy csúnya sebet takargatott az arcán, végül az egész kampánynak nem volt semmi értelme.
Már a Testing idején, de különösen a Covid után nyilvánvalóvá vált, hogy A$AP Rocky kicsit meghaladta önmagát, ha kizárólag a közéleti státuszát nézzük. Rapperként több helyen is úttörő lett, miközben divat- és szexikonná vált, így talán nem is jöhetett volna jobbkor az életébe a szerelem. Méghozzá nem mással, mint a még nála is nagyobb szupersztárnak számító, szintén barbadosi származású Rihannával, akivel azóta született két fiuk és egy lányuk. Az elsőszülött fiút ráadásul RZA-ról, a Wu-Tang Clan vezetőjéről nevezték el, ezzel folytatva a családi hagyományt.
Rockyra az apaság és a siker kifejezetten jó hatással volt. Rapsztár státusza ellenére kifejezetten közvetlen, kedves kisugárzása van minden interjúban, és ahhoz képest, hogy mennyire igyekszik művészi módon megközelíteni a zenéjét, a videóklipjei az elmúlt években inkább voltak viccesek és szórakoztatóak (lásd Babushka Boi, Taylor Swift, Punk Rocky), mintsem kényszeredetten elvontak. Rocky személyiségéhez leginkább az passzol, amikor Tylerrel lóg, akivel közismerten jó kapcsolatot ápol, és évek óta nagy kedvence mindenkinek az interneten, ahogy ez a két előadó egymás agyát húzza. Nem véletlen, hogy a közös turnéjukon, Párizsban készült Potato Salad videóklipjében olyanok, mint két rossz gyerek, akik egymásra találtak, amikor a tanárnéni beültette őket egymás mellé a hátsó padba.
Szóval A$AP Rocky budapesti koncertjét nemcsak azért vártuk annyira, mert lemondta a tavaly nyári szigetes fellépését, hanem azért is, mert ekkora, még ma is kurrens rapsztár nagyon ritkán fordul meg Magyarországon önálló bulin, pláne ekkora helyszínen. Rocky ráadásul közismerten óriási show-t csinál a fellépésein, és így 15 évvel a háta mögött már nem holmi feltörekvőként vagy éppen kikopni készülő rapsztárként érkezik, hanem ereje teljében, a nyolc év szünet után megjelenő új nagylemeze miatt.
Rocky alapból félórás késéssel érkezett meg a koncertre, ahol úgy éreztem, mint aki nagyon kilóg az átlag korosztályból. Hiába vagyok három héttel idősebb A$AP Rockynál, a rapper közönsége láthatóan jóval fiatalabb, és több olyan beszélgetést elkaptam, ahol emberek arról magyaráztak, hogy gyakorlatilag ez lesz az első koncertélményük. Ez is jól mutatja, hogy Rocky zenéje tényleg olyan társadalmi rétegekhez is eljutott, ahová más műfajok ritkán.
Nem volt telt ház, az aréna legfelső karéja le is volt fedve, a keverő mögötti legolcsóbb állójegyes rész pedig kifejezetten szellősnek hatott. Ettől még nagyon látványos volt, hogy a magyar közönség mellett mennyi külföldi jött el még úgy is, hogy Rocky a régióban Prágában, Belgrádban és Zágrábban is fellép vagy fellépett.
Már a helyszínre megérkezve pislogott az ember, ugyanis a koncert előtt lehetett látni, hogy micsoda show készül: tradicionális színpad helyett egy csatahajó foglalta el a tér nagy részét, a plafonról pedig egy helikopter lógott, ami az életük első koncertjére készülő tiniknek biztos megdöbbentően hatott, mert még valamennyire tapasztaltabb koncertre járóként sem láttam hasonlót. Régi mániám, hogy a hazánkba eljutó rapperek nagy része ennyire nagy helyszínen nem tudja rendesen kitölteni a teret, itt viszont már az elején látszott, hogy közel sem szokványos show-ról lesz szó.
A csúszás ellenére Rocky elképesztő elánnal érkezett meg, a koncert első 2-3 számát konkrétan a közönségben nyomta végig egy ronggyal/pólóval a fején, így akik háttal álltak, nem is nagyon láthattak belőle semmit. Ekkor hagyta el a számat az a mondat, amit nem gondoltam volna, hogy valaha hangosan ki fogok mondani:
„Nem látom a LED-falat a helikoptertől!”
– mondtam a kollégámnak mellettem, mintha teljesen normális dolog volna, hogy egy beltéri koncerten belóg egy helikopter a színpadra. Márpedig Rocky koncertjén ez egy központi elem volt, a negyedik szám környékén ő maga is felmászott az egyik helikopterre, és volt egy pontja a bulinak, amikor egyszerre négy különböző helikopter röpködött beltérben, miközben a rapper egy megafonnal a kezében, olyan 4-5 méter magasból adta elő a számait.
Kicsit féltem attól, hogy a HD vagy félplayback majd elveszi az élvezeti faktort, de egyrészről csak a koncert utolsó harmadában volt ez zavaró, másrészről nehéz olyankor panaszkodni, amikor az ember olyan koncertet néz, ahol az előadó tényleg egy belógatott helikopteren adja elő a számait egy megafonnal. Rockynak ez az elképesztő show kifejezetten jól állt, és meg kell adni neki a tiszteletet, hogy végig a megafonba nyomta a koncertet, amit azért sokkal macerásabb két órán át tartani, mint egy rendes mikrofont.
Az antré hatásos és parádés volt, és a koncert kétharmadáig tényleg nem volt senkinek semmi oka a panaszra. A dallista gyakorlatilag egy best of volt az életműből, elhangzott szinte minden a régi kultslágerektől a klasszikusokon át pár új számig. Egyedül azt sajnáltam, hogy a PMW nem volt egyáltalán, meg úgy általában azt lehetett érezni, hogy a korai, cloud rapes dalai egyszerűen nem működnek olyan jól egy ekkora színpadon, mint a későbbi számai. Cserébe kifejezetten energikus volt végig, az egész show-t elvitte a lendület, és egy pillanatra sem volt olyan érzése az embernek, hogy Kelet-Európában csak valami olcsó haknit kapunk.
Igazából ez volt az egyik legnagyobb megfejtése az estének. Ritka, hogy Magyarországra ilyen kaliberű rapprodukció érkezik, és hogy abba tényleg ennyi energiát ölnek. Nemcsak a csatahajós-helikopteres-tűzcsóvás színpadi show, hanem úgy általában az egész körítés elképesztően profi és pozitív értelemben amerikai volt: színtiszta szórakoztatás, ahol minden egyes momentum ki van találva úgy, hogy maradjon hely a váratlan pillanatoknak is. Nehéz amerikaibb túlzást elképzelni, mint hogy egy beltéri buliban nem egy, nem kettő, hanem négy díszlethelikopter köröz, az egyiken egy amerikai zászló, rajta meg ott lóg a rapper egy megafonnal. Ez az a fajta amerikai túlzás, amire vágyom egy ilyen horderejű koncerten.
Rocky ugyan túl sokat nem kommunikált a közönséggel, de az emberek abszolút vevők voltak mindenre. Még akkor is, amikor nagy pogót akart csináltatni, de a Wild For the Nightnál valahogy pont nem sikerült eltalálni a dropot, vagy amikor eszébe jutott, hogy Budapesten van, ezért elmondta, hogy a Grand Budapest Hotel a kedvenc filmje, és akkor itt most tisztelegjen mindenki Wes Anderson előtt.
Az elképesztő látvány, a jól kitalált dramaturgia és narratíva ellenére a koncert utolsó harmada mégis picit leült. Ekkor Rocky már szinte végig a csatahajó tetejéről nyomta a bulit, és ugyan egy ponton végre levette a fejéről azt a rongyot, mégis volt egy olyan fura érzése az embernek, hogy a koncert úgy kezdődött, hogy szó szerint a közönségből indította a fellépést, a végén viszont már olyan messze volt mindenkitől, amilyen messze csak lehetett. Az is feltűnt, hogy az igazán banger zenéi valahogy nem ültek annyira, és ez akkor volt kifejezetten feltűnő, amikor egy rövidebb kitérőben beadta a Nirvanától a Smells Like Teen Spiritet, illetve előtte Playboi Cartitól a R.I.P. slágert, és ugyan egyikhez sincs semmi köze, azért beszédes, hogy a közönség valahogy ezekre őrült meg a legjobban. Azt viszont respektáltam, hogy ebbe az etapba belefért az A$AP Ferggel közös Work című szám is, amiről szinte elfelejtettem, hogy létezik, pedig óriási sláger volt 10 éve.
Rocky esetében nagyon látni, hogy iszonyatosan szeretne olyan őrült punk hangulatot csinálni, mint ami például Playboi Carti bulijain szokott lenni, azonban ő közel sem ennyire punk arc. A pesti koncerten látszott, hogy Rocky tényleg igazi showman, akinek fantasztikusan áll a főszerep, de a közönsége és a zenéje közel sem alkalmas arra, hogy igazán nagy balhét csináljon a színpad előtt. Pedig még én magam is meglepődtem, hogy a Budapest Aréna zárt terében milyen simán szívták az emberek a spanglit, az iqost meg az elf bart.
Ettől még a koncert nagy része tényleg élményszámba ment, és sokszor felötlött bennem, hogy remélem, hogy sok magyar rapper látta ezt a bulit, mert van mit tanulni belőle. Amikor itthon még mindig az az alap, hogy egy ponton zenekarra áll át minden rapper, mert azt gondolják, ez kell élőben, Rocky megmutatta, hogy egy mikrofonnal/megafonnal is le lehet hozni úgy egy kétórás műsort, hogy az a nagy részében lekösse az embereket. Persze ehhez kell a jó koreográfia, az erős vízió és az, hogy ezzel azonosulni tudjon az előadó. A$AP Rocky megmutatta Budapestnek, hogyan néz ki a rapzene nemzetközi A listája, és milyen az, amikor egy rapprodukció élő zenés áthangszerelés meg más kényszeres megoldások helyett tisztában van a saját erősségeivel. Ha ehhez helikopter és csatahajó kell, akkor már jelentkezem is a szolgálatra.
