Dömötör András ellentmondásos figurának tartja az Operaház főigazgatóját, aki „iszonyú energiákkal dolgozik”

Dömötör András színművész, rendező volt Veiszer Alinda beszélgetőtársa a héten. Évekig dolgozott a berlini Maxim Gorki Theaterben, munkája jelentős része ma is Berlinhez köti. Bevallása szerint munkamániás, és a szakma magányossá tudja tenni, mert így nincs igazából otthona.

Négyéves volt, amikor édesapját elveszítette autóbalesetben. Halálának feldolgozása egész életére hatással van. Ennek kapcsán elmesélt egy történetet Nádas Péter darabjáról (Szirénének), ami az első rendezése volt a Katona József Színházban. A cselekmény szerint három fiú keresi az apját, és három idősíkon meg is ölik őket. Nádas elégedett volt a rendezéssel, és az előadás után azt mondta Dömötörnek, „nagyon tetszik, és most már értem, miért akarta megrendezni a darabomat. Remélem, most már sikerült megölni az apukáját.”

Jelenleg a Katonában a Mefisztóland című darabján dolgozik, amit már németül is rendezett nyolc éve. A német és magyar előadás közötti különbözőségről elmondja, hogy amikor írták, még nem volt szélsőjobboldali párt a német parlamentben, azóta Magyarországon is erősödtek ezek a hangok. Az utópisztikus történetben kevert, fiktív nevek vannak, hogy ne legyen beazonosítható az ország, csak az, hogy valahol Európában játszódik, ahol populista diktatúra van. Ennek a diktatúrának a kultúrára gyakorolt hatását írják le a műben.

A darab szándékuk szerint abszurd disztópia lett volna hazánkban is, csakhogy szembetalálták magukat azzal a problémával, hogy túlságosan hasonlít a mai Magyarországra. Ráadásul a magyar valóság még durvább is lett, teszi hozzá, sőt kísérteties egybeesések is vannak a kettő között, példaként említve egy homoszexuális politikust vagy az Opera büféjének esetét. Utóbbit végül ki is vették belőle.

Arra a kérdésre, hogy a magyar valóságot hogyan látja, azt válaszolta: „Tök nyilvánvaló, hogy a NER-ről csak rosszat gondolok, de ha én beleállok ebbe a megosztottságba, és harcolok ellene, az kontraproduktív.”

Szerinte iszonyúan sok a kiábrándult ember azon az oldalon, de ebben a rendszerben, vagy például az Operaházban is, nagyon sok nem jobboldali is van. Úgy véli, hogy középről kell látni a dolgokat, és

ha minőség mentén azokkal az emberekkel együtt dolgozva, egy másik perspektívában gondolkodva létezünk, akkor többet teszünk, mint akkor, ha erősítenénk ezt a feszültségét.

Ókovács Szilveszter politikai szerepvállalását például kínosnak tartja, de egyúttal fantasztának és ellentmondásos figurának nevezi őt, aki iszonyú energiákkal dolgozik.

Az általa rendezett darabok témaválasztásával kapcsolatban is kihangsúlyozza, nem azért dolgoz fel egy témát, mert provokálni akar, hanem azért, mert érdekli. Darabjaival nem akar tabut dönteni, a színházi provokációt pedig kifejezetten nem bírja, mert átlátszónak, izzadságszagúnak tartja.

Az interjút teljes egészében, havi díjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni.