Rocco – A csődör, aki még a gatyáját is alig tolja le

Még szerencse, hogy a Supersex című sorozat egyértelművé teszi, hogy nagyon lazán vette alapul az igazi Rocco Siffredi életét, mert különben azt lehetne hinni, hogy a pornócsődör karaktere vagy akkor született meg, amikor elment a szülővárosában bosszút állni a családját zaklató roma huligánokon, vagy amikor a Pigalle egyik sikátorában vadul magáévá tett egy transznemű prostituáltat, és eszébe jutottak a bikák, amiket gyerekkorában látott. Ki tudja?

Siffredi (született Tano) saját maga is bőségesen hozzájárult a karaktere értelmezéséhez, ennek a legékesebb példája pedig a Rocco című netflixes dokumentumfilm volt, amelyben egy saját démoni péniszétől és vágyaitól gyötört, folyamatosan a depresszió szélén táncoló emberként láttatta magát. A Supersex című sorozat sem nélküle készült, ott figyel a második részben egy pillanatra vendégként egy étteremben, ahol a közepesen fiatal, fikciós saját maga dolgozik, és reméli, hogy al dentére főzték a tésztáját. De az igazi Siffredi egyértelművé tette, hogy amit ebben a sorozatban látunk, az az életéből táplálkozik, az alkotó-író, saját bevallása szerint „militáns feminista” Francesca Manieri volt az, aki szabadjára engedte a fantáziáját.

Bár ha tényleg ez volt a fantázia szabadon engedése, akkor nem sikerült annyira a berlini filmfesztiválon levetített három rész alapján: a Supersex csak a harmadik rész végére jut el oda, hogy a főhőse egyáltalán megvesse a lábát a pornóiparban, és annak az utolsó perceiben jut el odáig, hogy egyáltalán megkapja a művésznevét. Azt aláírom, hogy a kulissza jól sikerült hozzá, a Siffredi nevet akkor kapja meg, amikor a pornós kollégái fogadnak, hogy nem képes tíz másodperc alatt a semmiből elélvezni.

A Supersex nem a semmiből kapta a nevét, Siffredi a való életben is azt nyilatkozta, hogy gyerekkorában ez volt a címe annak a szexmagazinnak, ami a pornó irányába indította el. A sorozat megjeleníti az újságot is, és az első két részben Rocco narrációja még úgy indítja el a történetet, mintha szuperhős lenne, akinek a legfőbb szuperképessége az, hogy iszonyatosan szeret szexelni. Ez persze nem mindig volt így, tízéves korában egészen biztosan nem, de a sorozat kezdetén, egy velencei szexbiennálén (egy karakter nevezi így!) sem, amikor a sztár bejelenti a visszavonulását. Itt kezdődik a sorozat.

A Supersex első három része időrendi sorrendben zongorázik végig Siffredi életének első két évtizedén, ahogy az ortonai kisgyerekből aztán párizsi szexmasina lesz. Siffredi, vagyis akkor még Tano, a sorozat szerint egy elég sok teherrel sújtott családból jött: édesanyjuk bántóan erkölcsös volt, és papnak szánta a gyereket, a legidősebb fivére már egy helyi prostituálttal szűrte össze a levet, az egyik öccsét pedig ötéves korukban úgy fejbe verték a romák, hogy az agysérüléstől csökkent értelmi képességű lett.

A sokat emlegetett romák visszajönnek még, egy adott ponton – esküszöm, nem én találom ezt ki –, körbeállják az akkor még általános iskolás Roccót, lehúzzák a nadrágját, és egyesével megrángatják azt, amihez senkinek semmi köze. Ha a nyilvános megaláztatás és a péniszcibálás nem lenne elég, a családba beüt a tragédia is, ami Rocco életének egy fordulópontja is lesz. Ugyanis amikor szomorúan bandukol hazafelé az úton, egy kamionos pont mellette kihajítja a már emlegetett pornóújságot. A többi már történelem.

Ha ez alapján úgy tűnik, hogy a Supersex egy frenetikus, fantasztikus, a valóságtól mindenben elrugaszkodott történet, akkor sajnálom, hogy mindenkit félrevezettem. Manieri sorozata inkább melodráma, amiben a szex valamiféle absztrakt fogalomként, egyszerre démoni jelként és angyali üdvözletként van jelen, a főhőse pedig azzal küzd három részen keresztül, hogy megpróbálja definiálni a benne lévő tüzes vágyat, potenciális szexfüggőséget, és állatias ösztönt. A dilemma valahol érthető – Rocco egyrészt olasz, másrészt pedig az anyja szerette volna, ha pap lesz belőle. Csak éppen ezt a dilemmát Manieri a cselekményben éli ki. És ezért eszméletlen sok időt töltünk a bátyjával, Tommasóval.

A Supersex szerint Tommaso volt a Tano család fekete báránya, aki talán más anyától is származott. Fiatalon elhagyta az otthont, Párizsba költözött, ahol kisstílű gengszterként bevonta a bűvkörébe Roccót is. Szoros volt a kapcsolat közöttük, méghozzá annyira, hogy egy egészen zavarba ejtő jelenetben majdnem megcsókolják egymást, amikor éppen két prostituált térdel előttük Párizs utcáján. Tommasóról azt tudjuk, hogy halott, mégis ott van a közönségben a velencei szexbiennálén, Rocco nagy zavarodottságára. Gyerek- és tinédzserkorában fontos volt neki a báty, viszont még fontosabb volt neki a bátyja felesége, Lucia, Ortona szépe, akit magával vitt Párizsba – hogy a párizsi sikátorokra kirakja.

A Supersex mérhetetlenül sok időt tölt ezzel a furcsa háromszöggel, amiben a sorozat mintha Rocco életének kulcsát látná, valójában pedig csak a bűnügyi melodrámák legrosszabb közhelyeit hozza, a megbízhatatlan strici karakterrel, a sorsszerű prostival, és főszerepben egy az életbe éppen csak fejest ugró, naiv és nagy faszú fiatalemberrel. Tomasso volt az, aki Roccót mindig, minden körülmény között úgy hívta, hogy az ember, akinek a legnagyobb a farka a világon, ezt azoknak mondom, akik olvasói levelet küldenének, hogy de hát nem is olyan nagy. Ez a fajta melodrámai háromszög szinte teljesen taccsra vágja a Supersex lendületét, és azon kapjuk magunkat, hogy hirtelen olyan jeleneteknek is a szemtanúi vagyunk, amikben a főszereplő benne sincs. Vannak pillanatok, amikor Rocco Siffredi a saját kispályájára kerül.

A Supersex buzog a megbotránkoztatási vágytól, az egyik első jelenetében a főszereplő rajongók szeme láttára szexel a szexbiennálén egy Noémi nevű hölggyel, aztán utána el is kap valami csúnya nemi betegséget. A Tano fivérek egyik kedvelt szórakozása, hogy épületek tetejéről pisálnak az utcára. A nagykorú, de még kölyökképű Rocco pedig Párizsban eljut egy szexklubba, ami viszont már csak annyit tud nyújtani, hogy a korának príma slágereire (Voyage Voyage, Fade To Grey) vonaglanak fehérneműben emberek, Rocco pedig a szüzességét nagy rákészülés után úgy veszíti el, hogy az alsónadrágját is csak stratégiai mélységig tolja le.

Fura ezt egy olyan sorozatban látni, ami elvileg a világ egyik legállatiasabb pornóalkotójáról szól, a Supersex pedig arról szólna, hogyan sikerült ezt az állatot szabaddá engedni, de ennek az állatnak még a DNS-e sincs meg abban, akit viszontlátunk. A szereplőválogatással nincsen probléma, a legidősebb, 2004-es Roccót Alessandro Borghi (Nyolc hegy) alakítja, aki ugyan néha nem egészen találja el Siffredi félig őrült nevetését, de a karizmájából valamit tud hozni.

Lehet, hogy a maradék négy részére a Supersex végképp bedobja a gyeplőt a szexállatok közé, és valamit vissza tud adni abból a hedonista, és a karrierje második felére önmarcangolóvá vált lélektanból, amivel Siffredit leginkább lehet azonosítani. Az első három rész után kemény feladatnak tűnik.

A Supersex első három részét a berlini filmfesztiválon vetítették, mi ott láttuk. A Netflixre március 6-án érkezik.