Kondor Vilmos: Vásárfia

(Szondi Vandának)

FŐCÍM ÉS INTRÓ.

FELBLENDE.
FELKONF. (RIPORTER ÁLL EGY DZSUNGELSZERŰ FOLYÓPARTON, A TÚLBURJÁNZOTT NÖVÉNYZETBEN MINTHA ROZSDÁS FÉMDARABOK BÚJNÁNAK MEG.) Itt állunk Európa közepén, egy olyan ország földjén, amely az egykori Észak-Koreánál is titokzatosabb. A két ország között sok különbség van, de a legfontosabb az, hogy míg az utolsó kommunista állam saját maga választotta az elzártságot, addig ezt a nagyjából százötvenezer négyzetkilométeres területet a szomszédai vették körül kerítéssel azért, nehogy az őshonosok – vagy bennszülöttek, ahogy néhányan kesernyésnek szánt humorral hívják őket – akár véletlenül is behatoljanak az ő területükre. Egyedül a folyókhoz nem tudtak falat emelni, de itt a természet segítette ki a szomszédokat: az enyészet, az elhanyagolt vidék, a roncsokkal teli folyómedrek olyan veszélyessé tették a közlekedést, hogy senki sem próbál meg átjutni rajta. A határőrizeti szervek rendszeresen ellenőrzik a folyók környékét, de régóta nem fogtak el senkit. Bejutni akarókat végképp nem, pedig mi is azok vagyunk. Pár hónapja eljutott egy levél a szerkesztőségünkbe, amelynek szerzője azt ígérte: hosszú évtizedek elteltével elsőként léphetünk be az elzárt területre forgatni, ha megígérjük, hogy amikor távozunk, magunkkal visszük őt is. Történetünk azonban még ennél is korábban kezdődik.

SNITT.
FELIRAT: ABBOTTSHIRE MELLETT. (RIPORTER EGY MAGAS FAKERÍTÉSSEL KÖRBEVETT BIRTOKRA MUTATVA MAGYARÁZ.) A fakerítés mögött él a menekültek, vagy ahogy sokan mondják, diverzánsok egyetlen csoportja, akiknek néhány évtizede sikerült elmenekülni a fallal körbevett területről. Körülbelül negyvenen lehetnek, közösségük önellátó, a külvilággal nem tartják a kapcsolatot, és hagyományőrzőknek tekintik magukat, kultúrájuk ápolóinak, akiknek az az egyetlen feladata, hogy a külvilágtól elzárt egykori ország írott és szóbeli hagyományait, valamint történelmét megőrizzék az utókornak. Mivel érkezésük óta teljes elzártságban élnek, érthető módon kapva kaptunk informátorunk, Leke ígéretén, hogy az ő közbenjárásával lehetőségünk nyílik elbeszélgetni a közösség egy-két tagjával. Antropológusok, történészek és önjelölt nyomozók tucatjai próbáltak már fényt deríteni a birtok lakóinak életére – sikertelenül. Nem mondhattunk nemet.

SNITT.
VÁGÓKÉPEK. (A ROZSDÁS HAJÓRONCSOKKAL, KORHADT FATÖRZSEKKEL ÉS DRÓTOKKAL TELESZÓRT FOLYÓMEDERBEN HALAD EGY ÓCSKA MOTOROS HAJÓ, KAPITÁNYA IDEGESEN RÁG EGY FOGPISZKÁLÓT, MAJD AMIKOR VÉGRE MEGPILLANTJA A KORHADT MÓLÓT, ODAKORMÁNYOZZA A HAJÓT, KIUGRIK, ÉS GYORSAN ELTŰNIK A BOZÓTOSBAN. ALIG PÁR SZÁZ MÉTERRE LEHETÜNK A HATÁRTÓL, A TÁVOLBAN LÁTSZIK A SZÖGESDRÓT ELŐTT OMLADOZÓ BETONKERÍTÉS MARADÉKA. A HAJÓ KORMÁNYÁT A HANGMÉRNÖK VESZI ÁT, AZ OPERATŐR A RIPORTER FELÉ FORDÍTJA A KAMERÁT, AKI IDEGES NEVETÉSSEL LEGYINT. A HAJÓ LASSAN ELINDUL. HINDEMITH TUBÁRA ÉS ZONGORÁRA ÍROTT SZONÁTÁJA HIRTELEN FÉLBESZAKAD. VÁGATLAN KÉPSOROK MUTATJÁK, AHOGY KÖZELEDNEK A HATÁRT JELENTŐ DRÓTKERÍTÉS FELÉ, MAJD AHOGY A HANGMÉRNÖK GYAKORI ELAKADÁSSAL, VEREJTÉKEZVE LAVÍROZ A HAJÓVAL. HIRTELEN EGY SÍP HANGJA HARSAN BELE A BETEG CSENDBE. A STÁBTAGOK EGYMÁSRA NÉZNEK, IZGATOTTSÁGUK MÉG ÍGY IS ÉRZÉKELHETŐ. A RIPORTER KÖRBEPILLANT, ÉS EGY VÍZ FÖLÉ BENYÚLÓ FAÁGRA MUTAT. A HANGMÉRNÖK ODAKORMÁNYOZZA A HAJÓT, AMELY MEGBILLEN, AMIKOR A VASTAG LOMBOZATBÓL A FEDÉLZETRE UGRIK EGY NEGYVENES FÉRFI. A STÁB DERMEDTEN NÉZI ŐT, A FÉRFI ÚGY ÁLL OTT, MINTHA MINDEN A LEHETŐ LEGTERMÉSZETESEBBEN TÖRTÉNNE. ODALÉP A RIPORTERHEZ, A KEZÉT NYÚJTJA, ÉS BORZALMAS ANGOL KIEJTÉSSEL, DE VÁLASZTÉKOS SZÓHASZNÁLATTAL ÍGY SZÓL:) „Köszönöm, hogy megálltak, és felvettek. Örülök, hogy gond nélkül eljutottak ide. Kérem, szólítsanak Lekének.”

RIPORTER HANGALÁMONDÁS, VÁGÓKÉPEK (LEKÉRŐL, A ZAVAROS FOLYÓRÓL, A BETEGESEN BURJÁNZÓ NÖVÉNYZETRŐL). Titokzatos vezetőnk gargoyle módjára guggol a hajó orrában, amint lassan haladunk felfele az egyre szélesedő folyón. A folyó két partján stégek romjai, egy elsüllyedt hajó, egyszer még egy autó csomagtere is előbukkan, amúgy a folyó melletti fauna mindent benőtt. Bizonyára maguk is láttak már felvételeket esőerdőkről, ahol az ember csak machetével tud utat vágni magának. Azok az erdők tele vannak madárdallal, a szél susogásával, a kipárolgó meleg gőz hangjával, itt azonban csak az ágak recsegnek, és néha egy-egy madár kiált fel. Jobbára nem hallunk mást, mint a csendet. Figyeljenek csak! (A HANGALÁMONDÁS HELYÉT NYÁLKÁS CSEND VESZI ÁT RÖVID IDŐRE, MINTHA CSIGÁK TEKERGŐZÉNEK ÉS VONAGLANÁNAK SMIRGLIPAPÍRON.)

SNITT.
VÁGÓKÉPEK. (ALATTA ANNA VON HAUSSWOLFF ORGONALEMEZE SZÓL. A HAJÓ LASSAN HALAD ELŐRE A FOLYÓ KELLŐS KÖZEPÉN. A HAJÓSKAPITÁNNYÁ AVANZSÁLT HANGMÉRNÖK EGYRE BIZTOSABB KÉZZEL IRÁNYÍTJA A HAJÓT, LEKE PEDIG A HAJÓ ORRÁBAN GUGGOL MOZDULATLANUL. NÉHA ÚGY FEST, MINTHA EGY SZÁMUNKRA LÁTHATATLAN ENTITÁSSAL FOLYTATNA DISKURZUST. NÉHA HADONÁSZIK, MÁSKOR SEMMIHEZ SEM HASONLÍTHATÓ ANYANYELVÉN MOROG. A ZENE LÜKTETÉSÉT IDŐNKÉNT FÉLBESZAKÍTJA EGY-EGY KŐ ÉLES SIVÍTÁSA. EGYSZER BELEFUTNAK EGY NAGYOBB KŐZÁPORBA IS, A KAMERA IDEGESEN RÁNG AZ OPERATŐR KEZÉBEN, AMINT LESIET A LÉPCSŐN A HAJÓ GYOMRÁBA. A RIPORTER IS KÖVETI ŐT, A KAMERA A PADLÓT VESZI, A HAJÓ REMEG. PÁR PILLANAT MÚLVA MEGJELENIK A HANGMÉRNÖK IS, KARJA VÉRZIK, EGY KŐ TALÁLTA EL. A KAMERA ÓVATOSAN KIKUKKANT A FEDÉLZETRE. LEKE TOVÁBBRA IS AZ ORRBAN GUGGOL, AZ OPERATŐR KEZE MEGRÁNDUL, AMIKOR EGY GESZTENYE NAGYSÁGÚ KŐ HALÉNTÉKON TALÁLJA A FÉRFIT, AKINEK A FEJE OLDALRA CSUKLIK, MAJD MINTHA EZ TELJESEN MEGSZOKOTT LENNE, UJJÁVAL LETÖRLI A VÉRT, ÉS LENYALJA. A KŐZÁPOR ELHAL, A STÁB A FEDÉLZETRE MERÉSZKEDIK. A RIPORTER FELVESZ PÁR KÖVET, MEGMUTATJA A KAMERÁNAK, MAJD A VÍZBE HAJÍTJA ŐKET. A HANGMÉRNÖK LECSAVARJA A KÖTELET, AMIVEL A KORMÁNYT RÖGZÍTETTE, ÉS SZELÍDEN KIKERÜL EGY KÖZELEDŐ FATÖRZSET. AMINT ELHALAD A HAJÓ JOBB OLDALA MELLETT, AZ OPERATŐR RÁIGAZÍT A FATÖRZSRE, AMELY VALÓJÁBAN OSZLÁSNAK INDULT VÍZIHULLA. LEKE HIRTELEN FELPATTAN, ÉS ELŐREMUTAT. A ZENE ELHALKUL, A FÉRFI HANGJA TISZTÁN KIVEHETŐ:) „A vásár. Ott a vásár.” (AZZAL BEVETI MAGÁT A VÍZBE, ÉS ÜGYETLEN MOZDULATOKKAL ÚSZNI KEZD. A HAJÓTÓL TALÁN ÖT MÉTERRE EGY VÍZBE LÓGÓ FAÁGBA KAPASZKODIK, ÉS VISSZASZÓL:) „Naplementéig van idejük.”

SNITT.
VÁGÓKÉPEK. (A RIPORTER KILÉP A HAJÓBÓL EGY ROZOGA MÓLÓRA, ÉS MIKÖZBEN BESZÉL, LASSAN MEGFORDUL, A KAMERA PEDIG KÖVETI MOZGÁSÁT. A HÁTTÉRET ADDIG URALÓ SZÜRKE FOLYÓ ÉS A KRÓNIKUSAN BURJÁNZÓ NÖVÉNYZET HELYÉT ÁTVESZI EGY KLASSZIKUS VÁSÁRI FORGATAG SÁTRAKKAL, ASZTALOKKAL, ÉRDEKLŐDŐKKEL ÉS VÁSÁRLÓKKAL, AKIK GYANAKODVA ÉS ELLENSÉGESEN SZEMLÉLIK ŐKET, DE MOZDULATAIKBAN NINCSEN SEMMI FENYEGETŐ. A RIPORTER HOMLOKÁRA TOLJA NAPSZEMÜVEGÉT, ÉS MEGSZÓLAL:) A jelek szerint ez egy jelentős esemény, ez a vásár, amelynek létezéséről természetesen nem tudhattunk. Mint látják, a vásár területe fölé valamiféle ismeretlen anyagú hálót feszítettek ki, amely alig látszik. Bevallom, némi félsz van bennem, ahogy lelépek a mólóról az emberek közé... (A MÓLÓRÓL AZONNAL EGY TÓCSÁBA LÉP, MÖGÖTTE EGY ALAIN DELONRA HASONLÍTÓ, FÉLMEZTELEN FÉRFI FELRÖHÖG, MIRE ODAFORDUL HOZZÁ EGY VÉKONY, DE IZMOS, KÖZÉPKORÚ NŐ, ÉS A KEZÉBEN TARTOTT LAPOS FADARABBAL IRDATLAN ÜTÉST MÉR A JÓKÉPŰ FÉRFI FEJÉRE, AKINEK FÜLÉBŐL FOLYNI KEZD A VÉR, SZEME PEDIG AZONNAL BEVÉRZIK. MEGJELENIK MELLETTE EGY MARCELLO MASTROIANNI-HASONMÁS ÉS EGY CARY GRANT-UTÁNZAT, FELSEGÍTIK TÁRSUKAT A SÁRBÓL, MAJD EGY FÁNAK TÁMASZTJÁK. EGY TIZENÉVES FIÚ FÉLRETOLJA ŐKET MAGA ELŐL, ÉS BAKANCSOT VISELŐ LÁBÁVAL DURVÁN HASBA RÚGJA A VÉRZŐ FEJŰ ALAKOT, A MÁSIK KETTŐ MEG NÉZI.)

HANGALÁMONDÁS, VÁGÓKÉPEK (ETŰDSZERŰEN ÖSSZEVÁGOTT KÉPSOR EMBEREKRŐL, PORTÉKÁKRÓL, ASZTALOKRÓL, ELKAPOTT ELLENSÉGES TEKINTETEKRŐL). A vásárban több kisebb csoportnyi félmeztelen férfi járkál, akik mind egy-egy híres régi filmszínészre hasonlítanak, de ha jobban megnézzük őket, csak felületesen. (A KAMERA LASSAN RÁVARIÓZIK A MASTROIANNI-UTÁNZATRA. EKKOR LÁTSZIK, HOGY A FÉRFI ORRA TÖBBSZÖR ELTÖRÖTT, MŰFOGAI VANNAK, ÉS EGYIK SZEME ÜVEGBŐL KÉSZÜLT. BŐRE VISZONT SIMÁRA BOROTVÁLT, ARCA PEDIG VALÓBAN AZ OLASZ SZÍNÉSZT IDÉZI, DE GROTESZK MÓDON.) Nem tudni, miért, de ezek a három-négy főből álló színészutánzat-csoportok félmeztelenül járják a vásárt, és bárki bármikor megütheti, megrúghatja őket. Amennyire ki tudtuk venni, késsel nem szabad szúrni, csak ütni és rúgni, ám azt is csak egyszer. Földre került társukat a többiek lemossák, megfésülik, majd továbbsétálnak, mintha mi sem történt volna. Szó nélkül tűrik, és nem láttuk jelét annak, hogy beszélnének. Ahogy azt sem sikerült megtudnunk, hogy mi a neve ezeknek a kagylóknak. (VÁGÓKÉPEK: A RIPORTER EGY HATALMAS PULT ELŐTT ÁLL, AMELYET FEHÉR, CSONTSZERŰ TÁRGYAK BORÍTANAK. LEGTÖBBJÜK AKKORA, MINT EGY LAPOSTÁNYÉR, FORMÁJA PEDIG AKÁR EGY EMBERI KÖRÖMÉ.) Amikor megkérdeztem az árust, hogy ez vajon eredeti formájában és előfordulásában ilyen-e, egész egyszerűen keresztülnézett rajtam. Felvenni sem engedte magát, felkapott egy ilyen... valamit, és mozdulata egyértelműen jelezte, hogy mit fog tenni, ha nem térünk észhez. (VÁGÓKÉPEK A VÁSÁRRÓL, A NEHEZEN AZONOSÍTHATÓ ÁRUKRÓL, AZ ERDŐLAKÓNAK LÁTSZÓ SZAKÁLLAS FÉRFIAKRÓL ÉS A LÁTHATÓAN KIFINOMULT, VÁROSIAS NŐKRŐL.) Nézzék meg ezeket a nőket. Ruházatuk sajátos megoldásokról árulkodik mind anyaguk, mind szabásuk tekintetében, és nagyon jól szituáltak. Egyetlen közös vonásuk van csak, a szolga jelenléte. Nézzék csak meg, mindegyik mögött ott topog egy alak, akiről azt sem lehet megállapítani, hogy férfi vagy nő, zsákruhájuk mindent takar, kopaszra vannak borotválva, és egyiküknek sincs foga. Amikor gazdájuk nem figyel, tekintetüket mind abba az irányba szegezik. (VÁGÓKÉP: EGY ÚSZÓMEDENCE MÉRETŰ DAGONYÁZÓ, AMELYBEN OLAJOS-SARAS KÖVÉR ALAKOK CSÚSZNAK-MÁSZNAK, BIRKÓZNAK. A RIPORTER A SÁRTENGER FELÉ LÉPKED, A KAMERA KÖVETI.) A sárban csak... férfiak tartózkodnak, bár ez sem igaz. Méretük alapján nagydarab férfiak, mi magunk is annak hittük őket, ám amikor az egyikük felállt, akkor kiderült, hogy voltaképpen hatalmas csecsemők hurkás kézzel-lábbal és olyan aprócska nemi szervvel, amit meg sem tudnak fogni, amikor levizelik legyőzött ellenfelüket. (VÁGÓKÉP: RÖVID, REMEGŐ KÉPSOR A HÁTTAL ÁLLÓ KÖVÉRDED ALAKRÓL, AMINT A SÁRBA VIZEL. A NÉZŐK EGYMÁS TENYERÉT CSAPDOSSÁK, A FOGATLAN SZOLGÁK KIFEJEZÉSTELEN ARCCAL NÉZIK A SÁRBAN TEKERGŐZŐ, CSÚSZKÁLÓ, FULDOKLÓ, FELNŐTT MÉRETŰ CSECSEMŐK KÜZDELMÉT.) Ugyan nem bizonyosodhattunk meg róla, de véletlenül rögzítettünk egy élettelennek látszó testet is, amelyet nem mutatunk meg, és nem kegyeleti okokból, hanem mert a társai önfeledten ugráltak a hatalmas, csúszós, sáros testen. (A RIPORTER KILÉP A KÉPBŐL. AZ OPERATŐR TÁGRA NYITJA A LENCSÉT, ÉS MOST LÁTSZIK AZ EGÉSZ VÁSÁR, AZ ASZTALOK ÉS SÁTRAK RENGETEGE, AZ AZOKAT ÖSSZEKÖTŐ PALLÓK, AZ AZOKON SÉTÁLÓ JÓL SZITUÁLT FÉRFIAK ÉS NŐK, VALAMINT A SÁRBAN LÉPKEDŐ KEVÉSBÉ SZERENCSÉSEK. SEHOL EGY RENDŐR, NINCSENEK AUTÓK, BUSZOK, A FOLYÓN CSAK PÁR LADIK RING A SZÜRKE, MOSOGATÓLÉHEZ HASONÍTÓ VÍZBEN. A KAMERA AZ ÉG FELÉ FORDUL, ÉS LÁTSZIK A FURCSA SZÖVÉSŰ HÁLÓ, AMELY MÖGÉ A VÁSÁR ÉS LÁTÓGATÓI ELREJTŐZNEK. A RIPORTER BELÉP A KÉPBE.) Nemsokára indulnunk kell vissza, hogy még sötétedés előtt kijussunk a Mocsárból, és ha rajtunk múlna, akkor sem találhatnánk jobb zárójelenetet annál, amit most mutatunk. Jöjjenek velem!

VÁGÓKÉPEK. (A RIPORTER ELINDUL EGY PALLÓSORON, A KAMERA KÖVETI ŐT EGY TÁVOLABB ESŐ TISZTÁSRA. ITT VANNAK A LEGTÖBBEN, EGY LELÁTÓRÓL FIGYELIK AZ ESEMÉNYEKET FÉRFIAK ÉS NŐK VEGYESEN. GYEREKEK IS VANNAK, MINDEGYIKÜK A FEHÉR KAGYLÓ KÜLÖNBÖZŐ MÓDOSULÁSAIT, FARAGVÁNYAIT FORGATJA A KEZÉBEN, VAGY RÁGJA. LEGALÁBB HÁROM-NÉGYSZÁZAN LEHETNEK, TUDOMÁST SEM VESZNEK A FORGATÓCSOPORTRÓL, MERT A LELÁTÓ ELŐTT TÉRDEPLŐ FÉRFIAKAT NÉZIK, AKIK MÖGÖTT KÖRÜLBELÜL HÚSZ MÉTERREL EGY FAL EMELKEDIK, AKÁR EGY ÓRIÁSI URNAFAL, CSAK ÉPPEN URNÁK HELYETT A FAKKOKBAN SZÉP VÁZÁK ÉS CSERÉPFIGURÁK LÁTHATÓAK, AGYAGBÓL KÉSZÜLT ALAKOK, FÉRFIAK, NŐK, GYEREKEK, TÁLAK ÉS CSUPROK. A FAL ÉS A LELÁTÓ KÖZÖTT TIZENEGY FÉRFI TÉRDEL. FEJÜKET LEHAJTJÁK. EGY SZÁLKÁS, SZAKÁLLAS FÉRFI LÉP KI A FAL MÖGÜL, KEZÉBEN FEHÉR VÁSZONDARABOKKAL, AMELYEKRŐL KIDERÜL, HOGY VOLTAKÉPPEN ZSÁKOK. DRÁMAI LASSÚSÁGGAL A FALHOZ MEGY, ÉS ÓVATOSAN LEEMEL EGY-EGY CSEREPET, MAJD GONDOSAN A ZSÁKBA CSÚSZTATJA ŐKET. VALAHONNÉT EGY ORGONA MÉLY REGISZTERE SZÓLAL MEG, A TÖMEG ELHALLGAT. A FÉRFI ODALÉP AZ ELSŐ TÉRDEPLŐ ALAKHOZ, JOBB KEZÉBE VESZI A ZSÁKOT, MEGLENGETI FEJE FÖLÖTT, ÉS A TÉRDEPLŐ FEJÉHEZ VÁGJA. A FÉRFI MEGTÁNTORODIK, DE NEM DŐL EL. A TÖMEG FELMORDUL. A CEREMÓNIAMESTER LETESZI A FÉRFI ELÉ A ZSÁKOT, MAJD ODALÉP A KÖVETKEZŐ ALAKHOZ, AKI LEHAJTOTT FEJJEL VÁRJA AZ ÜTÉST. Ő MÁR NEM BÍRJA: AMINT SZÉTROBBAN A ZSÁKBAN A CSERÉPEDÉNY, ELDŐL, ÉS VÉRZŐ FEJJEL ELTERÜL A MEGTAPOSOTT FŰBEN. A TÖMEG NÉHA FELHORKAN, NÉHA FELRÖHÖG, NÉHA CSENDBEN FIGYEL, MIKÖZBEN A CEREMÓNIAMESTER EGYENKÉNT FEJBE VÁGJA A TÉRDEPLŐ FÉRFIAKAT, AKIK KÖZÜL MÁR HAT FEKSZIK VÉRZŐ FEJJEL A FŰBEN. MIUTÁN AZ UTOLSÓ ZSÁK IS CÉLBA TALÁLT, A CEREMÓNIAMESTER FELEMELI A KEZÉT. AZ ÖT FÉRFI KINYITJA A ZSÁKOT, TARTALMÁT A FŰBE ÖNTI. DERMEDT, KITARTÓ FIGYELEMMEL NÉZIK A CSEREPEKET. A CEREMÓNIAMESTER ODAMEGY MINDEGYIKHEZ, ÉS A KEZÉBE NYOM EGY TUBUS RAGASZTÓT, AZTÁN A FAL ELÉ MEGY, LEÜL EGY HOKEDLIRE, ÉS VÁR. A FÉRFIAKNAK VÉRZIK A FEJE, AZ EGYIK A SZEMÉBŐL TÖRÜLGETI A VÉRT, A MÁSIK FELSZAKADT HOMLOKÁRA KÖT EGY KENDŐT. A RIPORTER LÉP BE A KÉPBE, HALKAN BESZÉL.) Nem mutatjuk meg a folyamatot, amely a győzelemhez vezetett. Egy percbe sűrítjük bele azt az egy órát, amely alatt egyiküknek végül sikerült a lehetetlen. (VÁGÓKÉPEK: AZ EGYIK FÉRFI RAGASZTÓTÓL ÖSSZERAGADT UJJAIT TÉPI FOGÁVAL, A MÁSIK NYELVÉT IS KIDUGJA IGYEKEZETÉBEN, AHOGY ÖSSZEILLESZTI A CSERÉPDARABOKAT, A HARMADIK VÉRES SZEME MIATT FÉLVAKON KERESGÉL A FŰBEN.) Közel egy órájába került a győztesnek kiraknia a vázát, ami hihetetlen teljesítmény, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az első ilyen kihívása. (A GYŐZTES, EGY MEGLEPŐEN JÓKÉPŰ ÉS MEGNYERŐ ARCÚ FÉRFI ÚGY EMELI FEL A CSERÉPEDÉNYT, MINTHA ÁLDOZATOT MUTATNA BE EGY ISTENNEK. A CEREMÓNIAMESTER ELVESZI TŐLE, A MAGASBA TARTJA, MIRE A TÖMEG LATYMATAGON TAPSOLNI, MAJD MOROGNI KEZD. A MÁSIK NÉGY FÉRFI MINTHA OTT SE LENNE, SENKI SEM FOGLALKOZIK VELÜK. A TÁVOZÓK MINDEGYIKE LEKÖPI ŐKET, AHOGY ELHALADNAK MELLETTÜK, AZ EGYIKRE MINTHA MÉG SZENNYLÉT IS BORÍTANÁNAK.) Szerettünk volna még felvételeket készíteni, de a tömegből kivált egy arctalan, nemtelen alak, felénk indult, és ahogy elment mellettünk, ránk sziszegett. Mennünk kellett.

SNITT. (A KAMERA A RIPORTERT MUTATJA, AMINT BESZÁLL A HAJÓBA. A HANGMÉRNÖK A KORMÁNYNÁL ÁLL, A KÉP ELSÖTÉTÜL. AZTÁN A HAJÓRÓL LÁTJUK A LEMENŐ NAP KÖSZVÉNYES FÉNYÉBE BURKOLT VÁSÁRT. A HAJÓ MÁR SZÁZ MÉTERRE JÁRHAT A MÓLÓTÓL, AMIKOR HIRTELEN LELASSUL. A STÁBTAGOK RIADTAN NÉZNEK EGYMÁSRA, AZTÁN A RIPORTER EGY VÍZBE LÓGÓ, MEGFESZÜLT KÖTÉLRE MUTAT. A HANGMÉRNÖKKEL ODALÉPNEK, ÉS A HAJÓBA SEGÍTIK A KÖTÉLBE KAPASZKODÓ LEKÉT, AKI SZINTE KÖPI A SZAVAKAT:) „Nem érhet minket itt a naplemente. Értsék meg! Siessünk!” (A FOLYÓ SODRÁSA MIATT A HAJÓ GYORSAN HALAD, A FEDÉLZETEN SENKI SEM BESZÉL, AZ ELMOSÓDÓ KÉPSOROK ALATT ARTIKULÁTLAN KIÁLTÁSOK HALLATSZANAK, ERŐS SZISZEGÉS, FÉM CSAPÓDIK FÉMHEZ, A SÖTÉT VÍZBEN TÁRGYAK CSOBBANNAK, LEKE A HAJÓ TATJÁBAN GUGGOL, ÉS A FÜLÉRE SZORÍTJA A KEZÉT. ISMÉT ELSÖTÉTÜL A KÉP. AZTÁN A FOLYÓNAK AZT A RÉSZÉT LÁTJUK, AHOL REGGEL A STÁB BEJUTOTT A MOCSÁR TERÜLETÉRE. LEKE NAGYOT SÓHAJT, AMINT MEGPILLANTJA A CIVILIZÁCIÓ ELSŐ JELEIT. A RIPORTER EGY FÉMBÖGRÉBEN GŐZÖLGŐ ITALT NYÚJT NEKI, ÉS LEÜL MELLÉ EGY KÖTÉLKUPACRA. LEKE A GŐZÖLGŐ ITALT NÉZI, ÉS HALKAN BESZÉLNI KEZD. AZ ELEJÉN ÉRTENI ALIG LEHET A SZAVAKAT, AZTÁN FELERŐSÖDIK A HANGJA.) „Voltak pogromok. Sercegő húsmáglyák. Sokan elmenekültek. Még többen maradtak. A szüleim... elmentek. Kicsi voltam. Akkor még át lehetett jutni az erdőkön. Együtt mentünk. Sok család, sok gyerek. Egységben az erő. Apám mondta mindig. Éjjel volt. Mi hárman, két másik gyerek meg én, mi egy verembe estünk. Három méter mély volt. Az üldözők a nyomukban voltak. Mi sírtunk. Nekem két lábam törött el. Hallottuk, ahogy a kutyák csaholnak. És azt is, hogy apám leszól nekem a verem mélyére: »Légy erős, gyere utánunk!« Erős vagyok, megyek utánuk.” (LEKE CSAPZOTT HAJA A KOPONYÁJÁRA TAPAD, ÉS HÁLÁSAN HÚZZA MAGÁRA A TAKARÓT, AMIT A RIPORTER TERÍT RÁ.) LEBLENDE.

FELBLENDE. (FELIRAT: ABBOTTSHIRE MELLETT. A RIPORTER AZ ANYAG ELEJÉN LÁTHATÓ BIRTOK ELŐTT ÁLL, A FAKERÍTÉS AZONBAN TÖBB HELYEN MEGROGYOTT. A MASSZÍV FAKAPU MOST NYITVA ÁLL, A HÁTTÉRBEN FÜSTÖLGŐ ROMOK, TÖBBTUCATNYI RENDŐR ÉS HAT MENTŐAUTÓ.) A történetnek itt kellett volna kezdődnie, ehelyett itt végződik. (EGY MENTŐAUTÓ HAJT KI A KAPUN A RIPORTER MELLETT.) Miután Londonba értünk, Leke készségesen együttműködött a belügyminisztérium embereivel, és pár napig egyedül pihent egy hotelszobában. Hétfő reggel lett volna egy találkozója a belügyben, ám szobáját üresen találták. A rendőrség nem látta szükségét annak, hogy Lekét őrizzék, így történhetett meg, hogy hétfő reggel csak hűlt helyét találták a szállodában. (VÁGÓKÉPEK: A HOTELRŐL, AZ ÜRES SZOBÁRÓL, A TANÁCSTALAN RENDŐRÖKRŐL.) Az első bejelentés hétfő délben, nagyjából négy órája érkezett a rendőrségre, mely szerint a birtok kapuja nyitva áll, és az egyik épület lángol. A tűzoltók két óra alatt elfojtották a lángokat, a rendőrök biztosították a helyszínt, a mentők folyamatosan szállítják el a halottakat. Az előzetes, meg nem erősített információk szerint a közösség mind a negyvenkét tagja halott. Az áldozatokkal kivétel nélkül a fejükre mért hatalmas ütéssel végeztek. A tűz a közösség legféltettebb épületét, a könyvtárt pusztította el. (VÁGÓKÉPEK: EGY ÉPÜLET FÜSTÖLGŐ ROMJAI, MELLETTE TÖBB RÖNKHÁZ, EGY JÁTSZÓTÉR ÉS EGY TÉGLAFAL, AMELY KÍSÉRTETIESEN HASONLÍT ARRA, AHONNÉT A MOCSÁRI VÁSÁRON A CEREMÓNIAMESTER KIVÁLASZTOTTA A RÉGI CSEREPEKET.) Egy tűzoltó közlése szerint a könyvtár romjai közt emberi maradványok is lehetnek, de ha vannak is, ennek már nincs jelentősége. Lekének ugyanúgy nyoma veszett, mint a Mocsárból megszökött közösség régóta ápolt és őrzött örökségének. Nehezen találom a szavakat. Soha többé nem kapunk válaszokat sem a menekültekkel, sem a Mocsárral kapcsolatban. (EGY HELIKOPTER ZAJA ERŐSÖDIK FEL, AZTÁN ELHAL.) Miután kijutottunk a Mocsárból, mindannyian megkönnyebbülten készültünk a hazaútra, és Leke egy új életre. Nem volt beszédes kedvében, de valahol a német–francia határ közelében egy rövid időre megnyílt. Nem voltunk felkészülve rá, az operatőr éppen aludt, a hangmérnök vezetett, így annyit tudtam tenni, hogy a telefonommal rögzítettem a rövid beszélgetést.

SNITT. (LEKE A SEJTELMESEN SÖTÉT AUTÓBELSŐBEN BESZÉL.) „Felnőni ezek között. A szüleim nem tudták, mi vár rám. Nem tehettek mást. Ha ők is maradnak, akkor végük. Gyerekeket akkor még nem raktak táborba. Most már. Semmit nem akarok, csak velük lenni. Normális, tudja? Az akarok. Lenni. Mindenki mindent megérdemel. Mindent. Az apám küldött üzeneteket. Hogy jöjjek. És most tudtam csak. Magukkal. Eljönni. Az apám a menekültek. Főnöke. Ő dönt mindenben. Bennem bízik. A fia vagyok. A fia.” (AZZAL LEKE ELHALLGAT, MAJD ÉRTHETETLEN NYELVEN HALKAN KÁNTÁLNI KEZD, ÉS KIFELE NÉZ AZ ABLAKON.) LEBLENDE.