A Sickratmanként is ismert Paizs Miklós előadó, színész, dalszövegíró volt Veiszer Alinda műsorának e heti vendége. A több mint egyórás beszélgetésben szóba került a kábítószerekhez való viszonya, a nemzeti büszkeség kérdése és Bayer Zsolt is. A teljes interjút jelképes havi díjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni.
Az interjú elején Paizs arról beszél, hogy nem szereti azt a színházat, ami nem akar politikai állításokat tenni vagy kérdéseket feltenni. Most is olyan darabokban játszik, amelyek ezt megteszik, az egyik például a nemi szerepek megcserélődését boncolgatja. Ezzel kapcsolatban Paizs kijelenti, hogy az ő jövőképe a matriarchátus, vagyis az anyajogú társadalom:
„Matriarchátust szeretnék minél gyorsabban, mert ami rossz most a földön, azt mind a férfiak csinálják. Legyen végre, és kész. Nem kell hadsereg, értelmes vezetők kellenek, akik nem engedik a férfiakat háborúba. Nem tudom, hogy ennek kell a törvényszerűnek lennie, hogy a férfi lakosság x százaléka az mindig megy valami darálóba bele, és tönkremennek érzelmileg, nyilván a családok is.”
A beszélgetés egy későbbi pontján kiderül, hogy korábban azért volt két hónapig börtönben, mert nem volt hajlandó bevonulni katonának.
Jövőképének másik eleme az anarchizmus, meggyőződése, hogy ez az egyetlen működőképes társadalmi modell, amit szerinte a szkíták történelme is bizonyít. „Az anarchizmus a jövő, amikor mindenki magáért felel. […] Az egyenlőség, a testvériség és az egyenlő felelősségvállalás kéne, hogy minden társadalom alapja legyen.”
Paizs szerint az ókori görög társadalom is romlott volt, csak nagyon értelmesen tudtak gondolkodni, és „fantasztikusan ki tudták fejteni, hogy miben élnek, és hogyan hitvány az ember”. Szerinte az egocentrizmusba fog belepusztulni az emberiség, „ha nem sikerül felfedezni újra a törzsi érzést, nem a nemzetit, mert csak a nyelv köt össze minket.” Liberálisnak tartja magát, de nem SZDSZ-es értelemben, egyszerűen csak abban hisz, hogy az ember lehet szabad.
A fű nélkül nem lenne művészete
Ezután a drogokhoz való viszonyáról beszél Paizs. Elmeséli, hogy néhány éve Juhász Péter egykori ellenzéki politikus kezdeményezésére feljelentette magát mint marihuánafogyasztó. Azt remélték az akciótól, hogy tízezrek tesznek ugyanígy, amitől majd összeomlik a rendszer, mert a rendőrségnek nem lesz kapacitása ennyi ember ellen eljárást indítani. Ebből végül nem sok minden valósult meg. A rendőrség egyébként elutasította Paizs önfeljelentését, mondván, nem volt együttműködő, ami azt jelentette, hogy nem volt hajlandó megnevezni, kitől szerzi be a drogot.
Paizs nyíltan elmondja, hogy marihuána nélkül nem tud alkotni. „Nekem nem volna művészetem, ha nem volna fű. Sajnálom. Én úgy tudok működni mint alkotó, hogy használok füvet, mert az első zenekaromban ez nagyon alap dolog volt. […] Később kiderült, hogy egy szót nem vagyok képes leírni tisztán.” Úgy fogalmaz: állapotba kell hoznia magát, mert csak úgy tudja megvalósítani, amit le akar írni. Erre akkor jött rá, amikor a Don Giovanni átiratán dolgozott.
Arról a mítoszról, hogy a művészeknek tudatmódosító szerekre van szükségük a kreatív alkotáshoz, ebben a cikkünkben írtunk részletesen, alkotókat és addiktológust is megszólaltatva.
Nem tud büszke lenni a magyar Nobel-díjasokra
Paizs saját bevallása szerint a buddhista főiskolán alakult ki benne a polgárpukkasztásra való hajlam. Ott tanulta meg, miként tudja a szabályokkal szembemenve megvalósítani magát, amennyiben van értelme a tagadásnak. Sokat foglalkozott a műveiben a történelem értelmezésével, ezért kérdezi meg Veiszer, hogy mi az, amit például a magyar történelemből tagad. Paizs azt mondja erre, hogy ő nem tud büszke lenni a magyar származású Nobel-díjasokra vagy az Aranycsapatra, mert nincs semmi köze hozzájuk. Szerinte magyarként maximum a nyelvünkre és a népmeséinkre lehetünk büszkék.
„A jelenlegi magyarságnak most nincs oka büszkeségre, nekünk van a legantipatikusabb vezetőnk, akit a hozzánk közel állók választják meg mindig.”
Ezekkel a kijelentéseivel szándékosan bántani akarja mások nemzettudatát, mivel pont a történelmünk többségében nem ad okot a büszkeségre, mert tele van gyávasággal, áskálódással, széthúzással – mondja. Paizs szerint a magyar társadalom „hazugsághalmazban él”, ami a történelemképünkből is fakad. Példaként említeni, hogy nincs konszenzus az 1956-os forradalomról vagy az 1848–49-es szabadságharcról.
Bayer Zsoltot szívből gyűlöli
Paizsot a szenteskedés is zavarja, ezért provokálja gyakran a katolikusokat, ezzel próbálja ellensúlyozni a sok hamisságot, ami az egyházat és a vallást veszi körül. Veiszer Alinda erre felveti, hogy kontraproduktív is lehet ez a fajta provokáció, és céltalanná válik a kritika. Paizs a Bëlgával is azért veszett össze, mert nekik már sok volt az a szövege, hogy „Szűz Mária sosem fosott”. Szerinte azért lett ebből balhé, mert a zenekar tagjai lázadtak ellene, azóta is „fóbia van bennük”, hogy ő jobb náluk. „Ha az embernek van egy saját hangja, akkor tudomásul kell venni.” A személyeskedés az a határ, amit már ő sem lépne át, ha provokációról van szó.
Elmesélte, hogy a kétezres évek elején volt egy rádióműsor a közmédiában, amihez a hangját adta. Álnéven szerepelt a szereplők között, mert elmondása szerint nem kívánatos személynek számított. Előfordult, hogy a műsor készítése közben Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc jött vele szembe a rádió folyosóján. Veiszer megkérdezi, hogy miért nem szólt be nekik, ha megvolt rá a lehetősége. Paizs erre azt mondja, hogy nehezére esik a személyes provokáció, másrészt sajnálja is a politikusokat, még ha egyébként haragszik is rájuk. „Nagyon nagy árat fizetnek lelkileg azért, amit csinálnak.” Van pár közéleti szereplő, akiket „szívből gyűlöl”, mert „mérgezően működnek.” Bayer Zsoltot például ilyen figurának tartja. Szerinte Semjén Zsolt is káros, viszont a KDNP-s miniszterelnök-helyettes legalább vicces.