Marsalkó Dávid: Sérülékeny lélek vagyok

Hamar fel kellett nőnie, nem vágyik bulvárfigyelemre, és a Halott Pénzzel kapcsolatban a legnagyobb öröme és büszkesége, hogy rengetegen járnak a koncertjeikre – ezekről is beszél Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere Veiszer Alinda online interjúsorozatának e heti adásában. A teljes beszélgetést havidíjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni.

Az interjú első témája a tenisz és Marsalkó versenysportolói múltja. A zenész, aki tizenéves korában az ország legjobb teniszezői között volt, azt mondja: hálával gondol vissza erre az időszakra, rengeteget köszönhet ezeknek az éveknek, a versenysport érezteti a hatását a zenélésben, a hozzáállásában. Ugyanakkor az is előjön az interjúban, hogy – részben emiatt, részben a hat évvel idősebb bátyja miatt – viszonylag hamar fel kellett nőnie, és volt a tenisznek egy fájdalmas oldala is. Marsalkó szerint a versenysport, a kegyetlenséggel, az igazságtalanságokkal való szembesülés „megedzi az ember lelkét”. „Én rengetegszer sírtam egyedül az öltözőben” – mondja.

Nem szürkének születtél

Marsalkó mesél Veiszer Alindának a családjáról, a gyerekkoráról: arról, hogy anyai nagyszülei hét-nyolc évet töltöttek egy szibériai gulágon, hogy mindkét ágon nehéz sorsok voltak, „mondhatni alulról jövés”, de nem volt jellemző a panaszkodás, a mások okolása. „Ez az attitűd nagyon-nagyon bennünk van, és én is ezt érzem magamban” – jegyzi meg. Kifejezetten szegények nem voltak, de nem éltek nagy lábon, meg kellett becsülni mindent. Ahogy mondja, művészettiszteletben nőtt fel, édesapja a hetvenes években már avantgárd fotóművész volt, Frank Zappát és Led Zeppelint hallgatott. Fegyelmezetten, de szeretettel, nyitottsággal nevelték, ugyanakkor a szülei között gyakoriak voltak a konfliktusok, „rendszeresen izzott a levegő”. Ennek tudja be, hogy ő nem viseli jól a veszekedést, a nyugalmat keresi.

Az édesapjától származik az a – az egyik dalszövegében is visszaköszönő mondat – hogy „nem szürkének születtél”. Marsalkó is egyetért azzal, hogy „ha az ember csinál valamit, akkor próbáljon meg abban a lehető legjobb lenni”. Számára a profi zenélésben a legfontosabb cél, hogy sokan eljárjanak a koncertjeikre. Ezt megkülönbözteti attól, hogy hányan hallgatják amúgy a dalokat. Azt mondja: neki önmagában az, hogy sokan hallgassák, soha nem volt a célja.

„Nem azt akarom, hogy 10 millió ember ismerje az összes Halott Pénz-dalt, hanem hogy akinek tetszik, jöjjön el egy koncertre”

– magyarázza. Akkor örül, ha látja, hogy mennyien vannak egy koncerten, mennyien éneklik velük a dalokat. Úgy érzi egyébként: mostanra kezdenek igazán jó előadók lenni.

Berúgni az ajtót

Abban hitt az elejétől kezdve, hogy klubról klubra, koncertről koncertre kell járni, a fesztiválokon először délután fellépni, aztán jönni fel csúcsidőbe. „Mindenképp bizonyításként” értékeli, hogy a generációjukból először tudtak telt házas koncertet csinálni az Arénában, amire előtte csak a nagy öregek voltak képesek, például Zorán. „A fiatalabb közegből mi rúgtuk be először ezt az ajtót” – mondja.

Marsalkó A zeneipar átalakulása és a marketing címmel írta a diplomamunkáját a közgázon még 2009-ben, de szerinte azóta annyi minden változott – a streamingtől kezdve a hallgatói szokásokig –, hogy ma már teljesen újra kéne írni. „A zeneipar még mindig az egyik legdemokratikusabb, mert a közönség dönt, akármi van. Bármi mehet a rádióban, nyomhatják orrba-szájba a tévék, de nem mozdulnak a tömegek, csak arra, amire igazán szeretnek, amit arra méltónak tartanak” – mondja.

Ő az első YouTube-generáció részének tartja a Halott Pénzt, és mesél arról, hogy nagyon sokáig senki nem hitt bennük. Utólag viszont hiányoznak neki ezek a kezdeti évek. Volt egy olyan időszak, amikor elértek a csúcsra, eltűntek a célok, és „elképesztő magányt” érzett. Azt mondja: egyébként is sok szempontból magányos.

Barátai persze vannak, de jellemzően ugyanazok, mint 15 éve. Sérülékeny léleknek látja saját magát, olyasvalakinek, akit nagyon megvisel sok dolog, ezért „pszichológiai védelemmel” falakat húzott maga köré, és ez ad neki egyfajta biztonságot. Ez a sérülékenység a dalszerzésben is megjelenik, amiről Marsalkó azt mondja: ösztönösen, őszintén csinálja, amit ír, „nem tökéletes”, de az övé.

Az interjúban egyebek mellett szó van még arról, mi a nagy tévhit az Arénában tartott koncertekkel kapcsolatban, arról, mit csinálhatott volna jobban a Fekete Vonat, több lábon állásról, a bulvárszereplés elutasításáról, tehetségkutatókról és a Demjén Ferenccel való találkozásáról is.