Éles váltás: az amerikai katonákat elküldik, az orosz zsoldosokat behívják

Most már évtizedekben mérhető, mióta van jelen haderővel az Egyesült Államok Afrika északi részén, a félsivatagos Száhel-övezetben a terrorellenes háború keretében. Mivel az óriási kiterjedésű Szahara és tágabb térsége porózus, könnyen átjárható határokkal és nehéz terepviszonyokkal rendelkezik, az iszlamista terrorizmus biztos menedéke tud lenni. Ezért az Egyesült Államok és Franciaország vezetésével nyugati országok támogatást nyújtottak az olyan térségbeli államoknak, mint Mali, Burkina Faso, Niger vagy épp Csád (de az amerikaiak a tágabb térségben, egész Szomáliáig gyakran beavatkoztak).

A geopolitikai változások szele elérte a régiót is, ahol hiába repkednek az amerikai drónok, hiába tréningezik a franciák és az EU-s katonák a helyi erőket, az iszlamista – olykor az al-Kaidához kötődő, vagy épp az Iszlám Államnak felesküdött – csoportok rajtaütései folyamatosak. Ezt egyre több országban elégelte meg a hadsereg, és pár éve puccssorozat rengette meg a Száhelt. Az elmúlt években Nigerben, Maliban, Burkina Fasóban, Csádban, de még a Guineai-öböl térségi Guineában és Gabonban is katonai hatalomátvételek történtek.

Az új vezetések pedig megkérdőjelezték a Nyugat felé való elkötelezettségüket, sorra utasítva ki az egykori gyarmattartó Franciaország katonáit, most már Niger és Csád esetében az amerikaiakat is, miközben teret nyertek az orosz államhoz kötődő zsoldoscsapatok.

Magyarország ezen a puskaporos vidéken hajt erősebb jelenlétre tavaly november óta, a közeledés annyira magas szintű, hogy a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár és Szijjártó Péter külügyminiszter is megfordult már a csádi fővárosban, N'Djanmenában. Komoly kérdés, hogy a Nyugattól épp megszabadulni igyekvő régióban mire számíthat Magyarország, miután november elején a parlament is megszavazta, hogy a Magyar Honvédség önálló katonai misszió keretében akár 200 katonát küldjön Csádba.

Csád: Amerikaiak ki, magyarok be?

A New York Times csütörtökön írt arról, hogy Csádból is katonák, a különleges erők 75 tagjának kivonására kényszerül az Egyesült Államok, miután néhány nappal korábban bejelentették, hogy a következő hónapokban több mint 1000 amerikai katona hagyja el a szomszédos Nigert. Az Egyesült Államok azért kénytelen kivonni katonáit a két afrikai országból, mert kormányaik újra akarják tárgyalni az amerikai szerepvállalás feltételeit.

A kivonásról szóló döntést az előzte meg, hogy áprilisban egy levelet kapott az n'djamenai amerikai katonai attasé a csádi légierő parancsnokától, ami nem szólítja fel távozásra az amerikaiakat, de firtatta a csád fővárosában lévő katonai bázison állomásozó különleges erők jelenlétét. A francia nyelvű levél meglepte az amerikai tisztviselőket, mert a csádi légierőt vezető Idriss Aminétől jött, viszont nem hivatalos, diplomáciai csatornákon. A különleges erők egységén kívül amerikai katonák ellátnak feladatokat a nagykövetségen és különböző tanácsadói minőségben is, őket nem érinti a mostani döntés.

Nigerrel ellentétben az amerikaiak abban reménykednek Csád esetén, hogy a május 6-án tartandó választások után van még esély eredményes tárgyalásokat folytatni a csádi kormánnyal. Az amerikaiak szerint a hadsereg és a kormányzat egyes elemei szeretnének az említett levéllel egy előnyösebb együttműködési megállapodást kiharcolni még a májusi választások előtt.

A zöldsapkások távozását átmenetinek remélik, kivonásuk Németországba május 1-ig zajlik le (a Pentagon-szóvivő Pete Nguyen finomabban úgy fogalmazott, a csapatok egy részét eleve át akarták helyezni). A cikk megjegyzi, Franciaország jóval nagyobb katonai kontingenst tart fenn egykori gyarmatán (ez egy 2023 októberi Le Monde-cikk alapján ezer fő).

Ha a csádi, franciákkal közösen használt Adji Kossei Légibázist is el kellene hagyniuk, egy Financial Timesnak nyilatkozó elemző szerint Amerika „süket, buta és vak” lenne a Száhel-övezetben.

A New York Times szerint a helyzet az Egyesült Államok számára aggasztó trendet vázol fel: Mali, Niger és a saját lakosait mészárló Burkina Faso után lehet, hogy Csád lesz a következő, ami a nyugati együttműködés helyett inkább Moszkva felé nyit ajtót. A csádi elnököt tavaly figyelmeztette az USA, hogy orosz zsoldosok meg akarják ölni őt és három tanácsadóját, valamint a szomszédos – erős orosz jelenléttel bíró – Közép-afrikai Köztársaságból kiinduló felkelőket fegyvereznek fel. Ezzel párhuzamosan az uralkodó csádi elitben is megkörnyékeztek már minisztereket, sőt az elnök féltestvérét is.

A magyar szál

Mindez magyar szempontból sem mellékes. Először tavaly november elején merült fel 200 katona Csádba küldésének terve, akik Nigerben is bevethetők lennének. Egy hónapra rá, hogy a parlament megszavazta a missziót, Szijjártó Péter külügyminiszter már N'Djamenában jelentett be átfogó biztonsági, gazdasági, humanitárius és oktatási együttműködési programot. Decemberi cikkünkben bővebben is írtunk arról, hogy

a folyamatosan instabil, felkelésektől sújtott, polgárháborús országokkal övezett Csád miért egy olyan puskaporos hordó, ahova rizikós missziót szervezni.

Mindenesetre a novemberben elfogadott parlamenti határozatban a csádi kormányerők felkészítése és támogatása, a terrorizmus elleni harc támogatása és a helyi magyar állampolgárok és érdekeltségek oltalmazása van felsorolva a katonai célok között. A magyar katonai jelenlét Csádban geopolitikai és diplomáciai szempontból is nehezen indokolható, nem látszik, hogy mit tesz hozzá a magyar külpolitika stratégiai céljaihoz, és nem látszanak a gazdasági előnyei sem. Érthető, hogy felröppentek olyan híresztelések, melyek szerint a misszió nem vagy nem a meghirdetett formájában fog megvalósulni, írtuk. A témáról részletesen beszéltünk január közepi podcastunkban is:

Január végén derült ki az is a Direkt36 oknyomozása mentén, hogy Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár is részt vesz a csádi misszió előkészítésében, bár ezt sokáig titkolni próbálták. Február végén az is kiderült – miközben Szijjártó Budapesten fogadta Mahamat Saleh Annadif csádi külügyminisztert –, hogy magyar diplomáciai képviseletet hoztak létre N'Djamenában, és januárban már felállították a regionális fejlesztési és humanitárius központot. Eközben Észak-Csádban véres összecsapások zajlottak lázadók és kormányerők közt. A Honvédelmi Minisztérium egy április elején a Szabad Európának küldött válaszban azt írta – ebben konvergálva az amerikai álláspont felé:

„a [május 6-i – a szerző] választást követően a csádi kormány és parlament döntésén múlik, hogy a védelmi együttműködés részleteit tekintve milyen konkrét formát fog ölteni, a kitelepülést a döntés megszületése után kezdjük meg.”

Itt érdemes hozzátenni, hogy több elemző is arról ír, a csádi elnökválasztás eleve lefutott. A demokráciától eleve fényévekre lévő országban szisztematikusan üldözik az ellenzéket, az elnökválasztáson csak alaposan kiválasztott, Mahamat Déby elnök 2021-ben, egy katonai offenzíva során megölt apjához (Idriss Déby Itnóhoz) kötődő jelöltek indulhatnak, Déby kampányába pedig gyaníthatóan folyik az állami pénz. Ugyan miniszterelnöke, Succès Masra is elindul Déby ellen, de Déby már várhatóan az első körben nyerni fog, így a magyar kormány álláspontjához hozzá lehet tenni, nagy változás nem várható a csádi politikai irányban.

Amerika, alómars!

A Csáddal szomszédos nigeri vezetés viszonya azután romlott meg a Nyugattal, hogy tavaly júliusban egy államcsínnyel a hadsereg vette át az ország irányítását, majd Oroszország felé fordult. Az Egyesült Államok akkor úgy vélte, nem az oroszok idézték elő a helyzetet, de megpróbálhatnak profitálni belőle.

Márpedig Niger stratégiai helyen fekszik, gazdag nyersanyagokban, és kiváló bázis az iszlamista terrorszervezetek elleni harchoz. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok két drónbázist (a 101-est és a 201-est) is fenntartott itt a Conversation cikke szerint. A 25 milliós, urántermeléséről ismert egykori francia gyarmat helyzete nagyon fontos az EU-nak is, és a magyar diplomácia is aktívan felszólal a demokratikusan megválasztott elnök mellett.

A nigeri vezetés a nyugat-afrikai, relatíve demokratikus államoktól is elszigetelte magát, és a katonai junták vezette Burkina Fasóval és Malival lépett szövetségre. A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) nevű, térségbeli gazdasági-politikai szervezetet is otthagyta már a három állam – részben az ECOWAS szankciói miatt. Így tettek a francia vezetésű, regionális katonai együttműködésről is szóló G5 Sahellel is, helyette létrehozva a Száheli Államok Szövetségét. Bő egy hónapja a nigeri vezetés felmondta az Egyesült Államokkal kötött biztonsági megállapodását.

Az utóbbi években a Közel-Keletről majdnem kiszorult Iszlám Állam új gócpontjává vált a Szahara és az attól délre elterülő, kies Száhel-övezet. Az Iszlám Állam és az al-Kaidához kötődő Dzsamát Nuszrat el-Iszlám vál Muszlimín szervezet dzsihadistáit több ország támaszpontjairól próbálták figyelni és elszigetelni, kevés sikerrel. Ennek az erőfeszítésnek (volt) a része a nigeri Agadezben lévő amerikai kontingens, ami a 201-es drónbázist tartotta fenn a BBC cikke szerint.

Ez a bázis csupán hat éve épült 100 millió dollárért, nem tudni, a kivonulás után mi lesz a sorsa.

Az Egyesült Államok katonai szerepe Afrikában még a 2001-ben indult terrorellenes háborúval kezdődött. 2007-ben hozták létre az Afrikai Parancsnokságot (AFRICOM), aminek keretében kiképezték és tanácsokkal látták el több afrikai ország hadseregét, például a Csád-tó vidékét sanyargató Boko Haram milíciával szemben.

Tavaly márciusban még a valaha volt legmagasabb rangú amerikai látogatóként Antony Blinken külügyminiszter is Niger fővárosába, Niameybe utazott biztosítani támogatásáról az azóta megbuktatott Mohamed Bazoum elnököt. A France24 arról ír, a tavaly júliusi puccs után az Abdourahamane Tiani vezette junta még nyitott volt rá, hogy kitartson az amerikaiakkal kötött egyezség mellett. Ellenben miután a Biden-kormány hangosan polgári kormányzatot és a házi őrizetben lévő Bazoum szabadon engedését követelte, megfagyott a viszony.

A helyzet tehát sokat fordult egy év alatt, napokon belül amerikai delegáció érkezik Niameybe, hogy megegyezzen a puccsista katonai vezetéssel a közel 1100 amerikai katona távozásáról. Korábban Ali Mahaman Lamine Zeine nigeri miniszterelnök is Washingtonba utazott, hogy Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettessel a kivonásról tárgyaljon (plusz országa anyagi megtámasztásáról a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap segítségével, mivel a puccs után az USA és Franciaország felfüggesztette a 600 millió dolláros támogatási programját).

Az amerikaiak egy ideig még reménykedtek a Le Monde szerint, hogy zárt ajtók mögött meg tudják győzni a juntát a 12 éves egyezség fenntartásáról, de március 15-én egy kormányszóvivő már illegálisnak és alkotmányellenesnek nevezte az amerikai csapatok ottlétét, sőt a fővárosban és vidéken is tüntetők követelték a távozásukat.

Russzkij mir a Szaharában

A France24 emlékeztet, a nigeriek januárban kötöttek megállapodást az oroszokkal, miután megszabadultak a (hajdan őket gyarmatosító) francia erők jelenlététől, szám szerint 1500 katonától. A franciák afrikai térvesztéséről itt írtunk részletesen. A környék országaiban a közvéleménynek elege lett, hogy a kvázi demokratikus kormányaik és a nyugati csapatok nem tudtak megbirkózni a dzsihadista erőszakkal, a Financial Times cikke szerint részben ebből táplálkoztak a puccsok is.

Az elmúlt hetekben nagyjából száz orosz katonai tanácsadó érkezett Nigerbe, egy fejlett légvédelmi rendszert is hoztak magukkal, a helyi tévé is sugározta a kirakodás képeit. Elvileg a nigeri hadsereg kiképzése a feladatuk, egy arcát eltakaró zsoldos azt mondta a tévének, a két ország közti együttműködés keretében vannak itt.

Ibrahim Yahaya Ibrahim Száhel-szakértő az International Crisis Grouptól azt mondta a Financial Timesnak, hogy a nigeri juntának azért van szüksége az orosz segítségre, mert fél tőle, hogy a francia kormány meg akarja dönteni az uralmát. „Az egyik dolog, amitől tartanak, az a légitámadás” – mondta Ibrahim, aki szerint itt jön be a képbe a légvédelmet biztosító Oroszország.

A Wagner-csoport helyét a térségben ezzel a Kremlhöz még közelebbi utódszervezet, az Afrika Hadtest nevű félkatonai egység vette át (bár korábban még a Wagnert vezető, a tavaly nyári lázadása után egy lezuhant repülőn meghalt Jevgenyij Prigozsin ajánlotta fel az oroszok segítségét Nigernek). A nigeri miniszterelnök azóta Moszkvában, sőt januárban Teheránban is járt, utóbbiban az amerikai gyanú szerint azért, mert az afrikai állam gazdag uránban, ami jól jöhet az iráni atomprogramhoz.

Kelet vs Nyugat, no meg olaj

A Guardian már orosz stratégiai győzelemről ír, minek utána szerintük Joe Biden kormányának újra kell gondolnia a terrorizmusról alkotott stratégiáját. Az al-Dzsazíra szerint Washington már tavaly év vége óta gondolkozik egy új támaszpont létrehozásán a térségben. A Financial Timesnak nyilatkozó névtelen bennfentes viszont arról beszélt, hogy annyiban dűlőre jutottak az amerikaiak a nigeriekkel, hogy a csapatkivonás után is megtehetnek majd ezt-azt az országban. Hogy ez mit takar, arra nem tért ki.

Ulf Laessing, a Konrad Adenauer Alapítvány Száhel-programvezetője is azt mondta a Washington Postnak, hogy komoly csapások ezek a fejlemények „a nyugati terrorellenes erőfeszítéseknek a Száhelban és Líbiában”. Hozzátette, az amerikai kivonulás „tágabbra nyitja az ajtót Oroszország és Irán terjeszkedéséhez a Száhelben”. A Le Monde szerkesztőségi cikkét is idézi, amiben Afrikát nagyhatalmi játszótérnek nevezi a lap, ahol Moszkva támogatást nyújt a katonai rezsimeknek és „masszív dezinformációs kampányokat folytat” a nyugati erők ellen. A Wall Street Journal nyersebben fogalmaz:

„A nagyhatalmi verseny új korszakában Afrika az a hely, ahol az USA vesztésre áll.”

Az oroszok mellett Kína is sorban áll, persze főleg nyersanyagokért, a China National Petroleum Corporation (CNPC) olajcégen keresztül. Nemrég 400 millió dollárt fizettek a niameyi kormányzatnak, hogy nyersolajat termeljenek ki az Agadem nevű olajmezőn, majd azt egy vezetéken keresztül a benini Cotonou kikötőjéből elszállítsák (azért nyerset, mert Niger napi 20 ezer hordós finomítói kapacitása csak a belső szükségletekre elég). A 2019-ben építeni kezdett, az Africa News szerint éveket csúszott olajvezetéket áprilisban helyezték üzembe.

Ez várhatóan napi 90 ezer hordó olajat fog szállítani, Niger pedig szeretné 2026-ig napi 200 ezer hordóra növelni a termelését, és megnyitni még egy vezetéket Csádon át Kamerunba. Az Afrikai Olajtermelők Szervezete szerint az ország mintegy egymilliárd hordónyi olajon ül.

Nigernek kell a pénz, hisz súlyosan, 600 millió dollárral el van adósodva, így a kínaiak 400 milliója sem jött rosszul a juntának. Kína a Conversation cikke alapján ráadásul Niger egyik legfontosabb kereskedelmi partnere lett, az import terén már 22 százalék a részesedése. A kontinensen pedig már katonailag is terjeszkedik, egy dzsibuti bázis után Egyenlítői-Guineában hozná létre a következőt.

Oroszország mellett Kína is egyre népszerűbb a régióban, a Washington Post idéz egy Gallup-felmérést, miszerint az egész Száhelban 2 százalékkal többen mondták, hogy jobban szeretik Kínát, mint az Egyesült Államokat. Az oroszok renoméja megsínylette Ukrajna lerohanását, de azóta helyreállt a népszerűségük. Amerikának már azzal is számolnia kell, hogy az afrikai országok kalkulálnak a nagyhatalmi versengéssel, amellett kötelezik el magukat jobban, aki több pénzt és befektetést hoz nekik.