Újabb felvételek, amelyeken Orbán Gáspár látható a Nigerbe és Csádba látogató magyar küldöttségben

2024. január 27. – 11:54

Újabb felvételek, amelyeken Orbán Gáspár látható a Nigerbe és Csádba látogató magyar küldöttségben
Orbán Gáspár az egyik csádi úton készült felvételen – Forrás: Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

A Direkt36 derítette ki, hogy Orbán Viktor fia többször is járt magyar delegáció tagjaként Csádban és Nigerben. A fogadóország felvételein volt beazonosítható Orbán Gáspár, akinek kilétét a magyar fél igyekezett a nyilvánosság előtt titokban tartani, biztonsági okokra hivatkozva elzárkózva attól, hogy a delegáció tagjairól információt adjanak ki. A készülő cikk hírére azonban – ezt a korábban fontosnak mondott biztonsági okot felülírva – maga a honvédelmi miniszter számolt be arról, hogy az ő kérésére Orbán Gáspár százados küldetést teljesít a delegációban. (Ehhez a kormány közelébe 2020-ban vont Indexet használta a miniszter, erről itt olvashat bővebben.)

Szalai-Bobrovnitzky Kristófnál már az ellenzék is érdeklődött arról, miért nem titok a kormányfő fiának szerepvállalása, ha korábban az volt.

Ezen a csádi felvételen is látható helyenként Orbán Gáspár:

Itt a Máthé László által vezetett delegáció csádi útján jelenik meg a felvételeken egy rövid pillanatig, maszkban:

Orbán Gáspár a delegációtól távolabb húzódott meg – Forrás: Facebook
Orbán Gáspár a delegációtól távolabb húzódott meg – Forrás: Facebook

A fenti kép ebből a felvételből származik:

Itt pedig a hivatalosan Azbej Trisztán által vezetett delegáció útjáról készült felvételeken látható néhány pillanatig, oldalról:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!