Hiába álcázta magát Orbán Gáspár, így is lelepleződött titkos afrikai küldetése

Legfontosabb

2024. január 26. – 12:00

Hiába álcázta magát Orbán Gáspár, így is lelepleződött titkos afrikai küldetése
Fotó: Cnarr-Tchad / Facebook ; Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszterelnök fia már-már komikus módon igyekezett elrejteni, hogy részese a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésének. A kormány is titkolózott, de amikor rájöttek, hogy a Direkt36 és a Le Monde francia lap bizonyítékokat szerzett Orbán Gáspár részvételéről a csádi projektben, gyorsan nyilvánosságra hozták azt. Itt van a lelepleződés története.

Furcsa jelenet zajlott le 2023. december elején, amikor Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a delegációjával együtt megérkezett az afrikai Csád elnöki palotája elé. Amikor a magyarokat szállító kocsik begördültek az épület bejáratához, a külügyminiszter és delegációjának tagjai elindultak a palotához, egyik kísérője azonban hirtelen inkább a kert felé vette az irányt.

A fehér kisbuszból kiszálló, zöld fedora kalapos fiatalember először a magyar delegáció érkezését rögzítő kamerába nézett, majd annak hátat fordítva szinte oldalazni kezdett, miközben a zsebéből egy kék maszkot húzott elő. A furcsa jelenet abban a videóban szerepel, melyet a csádiak készítettek a találkozóról, és még 2023. december 7-én, a találkozó napján a Facebookra feltöltöttek.

Egy vágás után az is látszik, hogy a zöld kalapos figura immár arcát a maszkkal eltakarva sétál végig az elnöki palota folyosóin, de később, a tárgyalóteremben készült felvételeken már maszk nélkül jelenik meg – igaz, itt a kamera oldalról veszi, így az arcát nem látni. A videóban azonban benne maradt egy olyan jelenet is, amikor Szijjártó háta mögött sétálva ugyanez a férfi – immár kalap és maszk nélkül – belép egy másik terembe, majd amikor ismét észreveszi a kamerát, gyorsan beáll egy oszlop mögé.

A Direkt36 a francia Le Monde-dal közösen az elmúlt hetekben tucatnyi hasonló, csádi és nigeri hivatalos magyar látogatásokon készült videón és fotón próbálta beazonosítani azt a fiatalembert, aki 2023 májusa és 2024 januárja között legalább hat hasonló találkozón vett részt – és akinek a figurája kizárólag csak az afrikaiak által feltöltött anyagokban bukkan fel, ott is többnyire alig felismerhetően, miközben a magyar tudósításokból rendre kimaradt. Bár a legtöbb képen még a főbb vonásait sem lehet kivenni, közös nyomozásunk során végül rábukkantunk egy 2023. októberi videóra, illetve egy 2023. decemberi és egy 2024. januári fotóra is, ahol viszont már látható az arca.

Mint kiderült, a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár az.

Orbán Gáspár egy 2023. októberi csádi látogatáson – Forrás: Cnarr-Tchad Facebook
Orbán Gáspár egy 2023. októberi csádi látogatáson – Forrás: Cnarr-Tchad Facebook

Két különböző arcfelismerő applikációba is feltöltöttük a bajszos, hátranyalt hajú fiatalemberről talált képet, és mindkettő egyértelműen a magyar miniszterelnök fiáról készült fotókkal talált azonosságot. Az Afrikában készült képeket megmutattuk két, Orbán Gáspárt személyesen jól ismerő forrásnak, és mindkettő „százszázalékosan” megerősítette, hogy róla van szó.

Orbán Gáspár a korábban megjelent fotókon még másképp, bajusz és szakáll nélkül szerepelt, és nem volt rá jellemző ez a lezser divatos öltözködési stílus sem. Egyik ismerőse, aki tavaly is találkozott vele, megerősítette, hogy most úgy néz ki, ahogy az afrikai fotókon is látszik. A fenti, bajszos fotót a FaceCheck.ID-be feltöltve pedig az alábbi egyezéseket adta ki az applikáció:

A jobb alsó sarokban lévő kép kivételével mindegyik fotó Orbán Gáspárról készült
A jobb alsó sarokban lévő kép kivételével mindegyik fotó Orbán Gáspárról készült

Egy színes karrier

Az arcfelismerő applikáció a nyilvánosan elérhető fotók alapján gyakorlatilag tablót készített Orbán Gáspár színes, éles váltásokkal teli karrierjéről. Először 2010-ben profi focistának állt, majd 2014-ben, hivatalos magyarázat szerint sérülés miatt feladta a sportolást. A közben az ELTE-n jogi tanulmányokat is végző Orbán Gáspár ezt követően jutott el Afrikába, ahol az „Empower a Child” keresztény segélyszervezettel Ugandában tanított gyerekeket focizni. „Afrikában olyan erejével találkoztam az élő Istennek, hogy az egész életemet átadtam Jézusnak” – mesélt nem sokkal később afrikai élményeiről, amikor már egy Felház nevű vallási gyülekezet egyik vezetőjeként jelent meg a magyar közéletben.

A focista és hittérítői karriert egy újabb éles váltással a katonaság követte – 2021-ben a Telex derítette ki, hogy a 2019-ben hivatásos katonává vált Orbán Gáspár minisztériumi ösztöndíjjal (magyar közpénzen) a brit királyi Sandhurst Katonai Akadémia növendéke lett. Azt eddig nem lehetett tudni, hogy miként alakult a karrierje, mióta az akadémián végzett. A legutolsó katonafotóin még rendes egyenruhában, rövidre nyírt hajjal és megborotválkozva lehetett látni.

A magyar parlament 2023 novemberében szavazta meg, hogy hozzájárul egy Csádban, illetve a szubszaharai ország közvetlen szomszédaiban – így Nigerben – is bevethető, kétszáz fős katonai misszió küldéséhez. A katonák feladata „tanácsadási, támogatási és harctéri mentorálási feladatok ellátása” lesz, amivel a hivatalos indoklás szerint Magyarország a terrorizmus elleni harcot és a migráció kiváltó okainak megszüntetését segíti.

A szinte a semmiből bejelentett afrikai küldetés meglepte a közvéleményt és a szakértőket is, a Telex cikkében például azt írta: „a honvédségtől kiszivárgó értesülések alapján katonai körökben sem örvend osztatlan népszerűségnek a kockázatos és költséges terv, és a magyar érdek körül is vannak kérdőjelek”.

Ezt követően nem sokkal jutott el a Direkt36-hoz az az információ egy, a Magyar Honvédséghez kötődő forrástól, hogy a miniszterelnök 31 éves, Afrikához személyesen kötődő fiának meghatározó szerepe van a csádi misszió elindításában.

Miután az Orbán Gáspárról szóló információ ellenőrzése során falakba ütköztünk, január 2-án a Direkt36 három minisztériumnak – Honvédelmi Minisztérium (HM), Miniszterelnöki Kabinetiroda és Miniszterelnökség –, majd nem sokkal később egy negyediknek – Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) – közérdekű adatigényléseket küldött. Azt próbáltuk megtudni, Orbán Gáspár pontosan milyen szerepet játszik a készülődő csádi magyar katonai misszió előkészítésében, milyen felhatalmazással, kinek az állományában és hogy hol – esetleg apja közvetlen közelében – végzi a munkáját.

A HM január 17-i válaszából csak annyi derült ki, hogy Orbán Gáspár „tiszti rendfokozatban és beosztásban a Magyar Honvédség állományában szolgál”, de még a pontos rendfokozatot sem árulták el, a többi kérdésre pedig nem is válaszoltak. A HM arra hivatkozott, hogy a csádi katonai misszióval kapcsolatos adatok nem nyilvánosak, többi kérdésünk tárgya pedig nem közérdekű információ. A többi minisztérium mind tagadta, hogy Orbán Gáspár munkát végezne a számukra, a Kabinetiroda annyit ismert el, hogy rendőrségi utasítás alapján a miniszterelnök családtagjai beléphetnek a Karmelita kolostorba és a tárca többi épületébe.

Családi diplomácia

A Direkt36 és a Le Monde a magyar kormányzati szervek tagadó vagy elzárkózó válaszai után kezdte el tüzetesen átnézni a csádi és nigeri kormányzati Facebook-oldalakat, és így sikerült beazonosítanunk Orbán Gáspár szerepvállalását mind magyar katonai, mind külügyminisztériumi delegációkban. A miniszterelnök fia az egyetlen olyan szereplő, aki 2023 májusától 2024 januárjáig a legalább hat, az afrikai magyar katonai misszió előkészítéséhez kapcsolódó tárgyalás mindegyikén részt vett a fotók és videók tanúsága szerint. Több helyen csak hátulról vagy profilból, a testalkat, hajviselet vagy éppen öltözködés, más fotókon is felbukkanó ruhadarabok alapján lehetett beazonosítani.

Az afrikaiak oldaláról készített és Facebookra feltöltött felvételek, illetve a látogatások részleteit ismerő források információi alapján 2023 májusában Orbán Gáspár az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár, Azbej Tristan társaságában járt Nigerben; július elején Azbejjel és Máthé László szubszaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztossal Csádban; októberben Máthéval ismét Csádban; decemberben Szijjártó Péter delegációjában megint Csádban; 2024 januárjában Máthéékkal Nigerben, majd nem sokkal később ismét Csádban.

A Le Monde-nak egy, a csádi hatóságokhoz közel álló forrás azt is elárulta, hogy eleve Orbán Gáspár volt az, aki az Afrikában bevettnek számító „családi diplomácián” keresztül a tárgyalások előmozdításához szükséges kapcsolatokat megteremtette.

A forrás szerint 2023. július elején a Csádba érkező magyar delegáció fogadását úgy sikerült elintézni, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök fia ahhoz Mohamed Bazoumtól, a 2023. július 26-án puccsal megbuktatott nigeri elnök fiától kapott segítséget. Bazoum fia volt az, aki Orbán Gáspárt összekötötte jó barátjával, Karimo Débyvel, Mahamat Idriss Déby csádi elnök féltestvérével. A forrás szerint a magyarok eredetileg Nigerbe küldték volna a katonai missziót, amit a puccs meghiúsított – ezt követően kerestek Orbán Gáspár segítségével kapcsolatot a csádiakhoz.

A tavaly júliusi magyar delegációt hivatalosan Azbej Tristan államtitkár és Máthé László miniszteri biztos vezette, akik – Orbán Gáspárral együtt – még magával Mahamat Idriss Déby elnökkel is tudtak találkozni. A Le Monde-nak azt is sikerült megerősítenie, hogy a francia kormány tisztviselői is tudnak Orbán Viktor fiának részvételéről a csádi misszió előkészítésében (Niger, Csád és a Száhel-övezet francia nyelvű országok, ahol Franciaország befolyása a mai napig erős).

Január 23-án este kapta meg a Direkt36 a negyedik közérdekű adatigényléssel megkeresett tárca, a KKM válaszát, amelyben tagadták, hogy bármiféle adatuk lenne Orbán Gáspárról – miközben a felvételek tanúsága szerint külügyes tárgyalásokon vett részt. Addigra azonban a közös nyomozásban részt vevő Le Monde-nak már sikerült leszerveznie másnapra, január 24-ére egy interjút a korábban Orbán Gáspárral közös delegációban részt vevő külügyminisztériumi vezetőkkel, Azbej Tristannal és Máthé Lászlóval.

A csádi katonai misszióról szóló, érdemi válaszokkal teli és jó hangulatú interjú egy pontján a francia lap újságírója megmutatta a külügyes vezetőknek az Orbán Gáspárról készült, afrikai Facebook-oldalakra feltöltött felvételeket is, rákérdezve, Orbán Gáspár szerepel-e a fotókon, és hogy pontosan milyen funkcióban vesz részt a misszióban.

Ezen a csádi képen is beazonosítható Orbán Gáspár – Forrás: a csádi védelmi minisztérium Facebook-oldala
Ezen a csádi képen is beazonosítható Orbán Gáspár – Forrás: a csádi védelmi minisztérium Facebook-oldala

Azbej és Máthé érezhetően meglepődtek Orbán Gáspár említésén. Nem cáfolták, hogy ő látható a felvételeken, de azzal érvelve tagadták meg a további választ, hogy a katonai személyekkel kapcsolatos információk nem nyilvánosak, ezért nem beszélhetnek róla. (Az összes felvételen, melyen Orbán Gáspárt beazonosítottuk, a miniszterelnök fia polgári öltözetben, elegáns, divatos, színes zakó-nadrág-nyakkendő-kalap kombinációkban, rövid szakállal és dús bajusszal látható – egyik sem vall valódi katonai megjelenésre, ugyanakkor a szabályzat ezt lehetővé teszi.)

A miniszter közbelép

Egy nappal azután, hogy a KKM középvezetői a katonai személyekkel kapcsolatos információk bizalmasságára hivatkozva megtagadták a válaszadást, a 2020 óta kormányzati befolyás alatt álló Indexen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy interjú utolsó kérdésére válaszolva váratlanul elárulta, hogy Orbán Gáspár „speciális képzettsége, jogi ismerete és nyelvtudása miatt alakulatától a miniszteri kabinetbe vezényelve a csádi misszió előkészítésében vesz részt, más katonai és civil elöljárókkal együttműködve”. A miniszter azt is állította, hogy „én rendeltem ki összekötő tisztnek. Ez egy hadsereg, nem kívánságműsor, és ő feladatot teljesít.”

Ehhez képest nem sokkal korábban Szalay-Bobrovniczky minisztériuma a Direkt36 közérdekű adatigénylésének elutasításában azt állította, hogy „a csádi katonai misszióval kapcsolatos adatok a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 15. § (3) bekezdése értelmében nem nyilvánosak”.

A Miniszterelnöki Kabinetirodán és a Honvédelmi Minisztériumon keresztül megpróbáltuk elérni Orbán Gáspárt, de egyelőre nem érkezett válasz. A HM nem magyarázta meg, hogy ha a mi kérdésünkre nem árulták el, hogy a miniszterelnök fia a csádi misszióban részt vesz, akkor miért beszélt erről nem sokkal később nyilvánosan Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Ha szeretné követni a Direkt36 további cikkeit, iratkozzon fel a nyomozásainkról szóló értesítésekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!