Katonák vették át a hatalmat Gabonban, házi őrizetben az eddig elnök

2023. augusztus 30. – 12:53

Másolás

Vágólapra másolva

A nyugat-afrikai Gabonban a hadsereg több tisztje szerdán kora reggel az állami tévében bejelentette, hogy átvette a hatalmat, ami örömünnepet váltott ki a főváros utcáin, írja a CNN. A katonai puccs végrehajtói lezárták az ország határait, feloszlatták az olyan állami intézményeket, mint például az alkotmánybíróság is. A puccs után a gaboni főváros, Libreville utcáin lövések hallatszottak az AFP és a CNN tudósítása szerint is.

Az amerikai hírcsatorna szerint az ország „védelmi és biztonsági erőit” képviselő tisztek percekkel azután jelentették be a hatalomátvételt, hogy Ali Bongo elnököt egy vitatott választás győztesének nyilvánították, és ezzel meghosszabbították családja fél évszázados uralmát Gabon felett.

„A gaboni nép nevében és az intézmények védelmének garantálójaként a CTRI [az intézmények átmenetének és helyreállításának bizottsága] úgy döntött, hogy megvédi a békét azáltal, hogy véget vet a fennálló rezsimnek” – mondta az egyik katonatiszt az adásban, amit Youtube-ra is feltöltöttek. A CNN kereste a gaboni kormányt, hogy erősítsék meg az elhangzottakat, de egyelőre nem kaptak választ.

A BBC magyar idő szerint szerdán 12.45 után nem sokkal arról számolt be, hogy a puccsisták az elnöki gárda vezetőjét javasolták az átmenet vezetőjének, Ali Bongo elnököt, családtagjait és orvosait őrizetbe vették. Ali Bongo és családja 56 éve van hatalmon.

A puccsisták többeket hazaárulás, közpénzek elsikkasztása, okirathamisítás, korrupció és kábítószerkereskedelem gyanújával letartóztattak, köztük az elnök egyik fiát, Noureddin Bongo Valentint, továbbá Ian Ghislain Ngoulou kabinetfőnököt, és Abdul Hosseinit, az elmozdított államfő egyik tanácsadóját is. Helyszíni beszámolók szerint több százan tódultak Libreville utcájára ünnepelni, az AP hírügynökség beszámolója szerint viszont sokan – erőszakcselekményektől tartva – elhagyták a fővárost, írja az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!