Egy faluban 56 gyereket mészárolt le Burkina Faso „terroristák” ellen küzdő hadserege

2024. április 25. – 11:58

Egy faluban 56 gyereket mészárolt le Burkina Faso „terroristák” ellen küzdő hadserege
David Kabre vezérezredes, Burkina Faso vezérkari főnöke 2023. március 14-én az Egyesült Államokban található Nemzetközi Antiterrorista Akadémia kiképzőivel kvaterkázik Fotó: Issouf Sanogo / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 220 civilt, köztük legalább 56 kiskorút mészárolt le február végén a burkin fasói hadsereg.

– derült ki a Human Rights Watch csütörtökön publikált jelentéséből. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint a közép-afrikai országban ez volt az elmúlt évtized egyik legsúlyosabb katonai atrocitása.

Nondin falu lakosai arról számoltak be, hogy a településen azután bukkant fel egy katonai konvoj, miután a közelben az egyik aktonai bázis elleni támadásuk után visszavonuló iszlamista harcosok haladtak el. A katonák minden házba benyitottak, a lakosokat kiparancsolták otthonaikból, majd az egybeterelt embereket elkezdték lemészárolni. Miután Nondinban 44 embert lőttek le, a konvoj elindult az 5 kilométerre található Soro falvába, ahol hasonló eljárással 179 emberrel végeztek. Az egyik túlélő szerint a katonák azzal vádolták a helyieket, hogy szimpatizálnak a régió iszlamista milíciáival, és nem értesítették a gerillák mozgásáról a katonaságot.

Az atrocitásról már korábban kiszivárogtak híresztelések, az ország főügyésze pedig arra kérte a túlélőket, hogy a bírósági eljárás megindítása érdekében jelentkezzenek szemtanúnak.

Miután 2009 óta az Egyesült Államok a terrorizmus elleni harcra hivatkozva évi több tízmillió dolláros katonai segélyben részesíti Burkina Faso fegyveres erőit, magasba szöktek a muszlim vallású törzsek elleni atrocitások, és ezekre való reakcióként megugrott az iszlamista milíciák, terrorszervezetek támogatottsága, melyekre hivatkozva azután a kormányok – így a 2022-ben puccsal hatalomra jutott katonai junta – újabb drákói megtorló akciókat hajtott végre. Ahogy a Global Affairs tanulmánya megállapította,

az amerikai kiképzőkkel, fegyverszállítmányokkal és hírszezési információkkal megerősített burkina fasói hadsereg aktívan közreműködött annak a problémának a kialakításában, melynek pont a megakadályozására lenne hivatott.

A Száhel-övezeten végigsöprő politikai válsághullámról és annak hátteréről itt olvashat, a régió egyetlen többé, de inkább kevésbé stabil országának számító Csádba, Orbán Gáspár bábáskodásával induló magyar katonai misszióról pedig ebben a cikkben olvashat részletesen.

(via BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!