Orbán és az illiberális nagyüzem

Ez úgy szokott történni – én magam is részese szoktam lenni ennek –, hogyha nagy világesemény van, akkor egy adott ország meghívja a barátait, vagy itt szívesen fogad minden érdeklődőt

– magyarázta el Orbán Viktor vasárnap a közrádióban, mi is a jelentősége az atlétikai vébé nyitóünnepségén megjelent külföldi vezetőknek és politikusoknak, akik közül később sokan részt vettek az augusztus 20-i tűzijáték megtekintésén a Karmelitában, illetve a magyar miniszterelnökkel tartott kétoldalú találkozókon is. Az elmúlt napok ceremoniális-diplomáciai nagyüzemének kiváló dolgozói:

• Recep Tayyip Erdoğan török elnök
• Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök
• Savkat Mirzijojev üzbég elnök,
• Tamím bin Hamad ál-Száni katari emír,
• Szadir Zsaparov kirgiz államfő,
• Aleksandar Vučić szerb elnök,
• Serdar Berdimuhamedow türkmén államfő,
• Milorad Dodik, a Bosznia szerb többségű tagállama, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke,
• Andrej Babiš Csehország volt miniszterelnöke
• Sebastian Kurz, egykori osztrák kancellár,
• és Rusztam Minnyihanov, az Orosz Föderációhoz tartozó tagállam, a Tatár Köztársaság vezetője.

A „barát” megfogalmazás használatával a miniszterelnök egyértelműen a meghívottakkal fennálló értékközösségre, jó viszonyra utalt, mintha a háborús bűnökkel vádolt tatárföldi tartományi kormányzó, a befolyásos katari arab emír vagy Csehország bukott miniszterelnöke valami ellenpólust, közös identitást jelentene a diplomáciai szinten távol maradó valódi szövetségeseink, a NATO- és az Európai Unió tagjai, az úgynevezett „nyugati” országokkal szemben.

Az AP amerikai hírügynökség a meghívottak névsora alapján úgy értékelte, hogy a Magyarország nyugati szövetségesei nélkül dübörgő „diplomáciai nagyüzem” jól mutatja a balkáni és ázsiai önkényuralmi rendszerekkel való diplomáciai és politikai együttműködésre való törekvéseket. A lista valóban súlyos: a G7 gazdasági portál az Economist mértékadónak tartott Demokrácia Indexe alapján kimutatta: a Karmelitában bulizó 8 állami vezetőből

• öten egy autoriter rendszer élén állnak – Serdar Berdimuhamedow türkmén államfő apjától örökölt közép-ázsiai országa például stabilan a világ 10 legkevésbé demokratikus állama közé tartozik. Az elődje halála után 2016-ban hatalomra jutott Savkat Mirizovjev pedig a 2010-es években személyesen felelt a gyerekrabszolgákkal folytatott gyapottermelésért, óvatos reformjait pedig a karakalpaksztáni autonómia-tüntetések véres leverése zárta le.
• egyikőjük – Recep Tayyip Erdoğan – egy, az önkényuralmaknál eggyel jobbnak számító „hibrid rezsim”-et vezet (egyben az egyetlen NATO-tagállamot, mely képviseltette magát a hétvégén). Talán a török elnököt kell a legkevésbé bemutatni; rendszere – különösen a 2016-os, máig fel nem tárt hátterű puccskísérlet óta – újságírók, tudósok és politikusok százainak bebörtönzéséért, kurd kisebbségiek megkínzásáért és meggyilkolásáért felelős; az általa finanszírozott és támogatott szíriai iszlamista milíciák keze vastagon benne van a helyi keresztény közösségek elüldözésében, kegyhelyek lerombolásában – bár értük az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárság nem emelte fel a szavát.
• ketten – Orbán Viktor mellett Aleksandar Vučić szerb elnök – úgynevezett „sérült demokráciák” miniszterelnökei.

A nem szuverén állam élén álló vezetők sem javítanak a lista demokratikus-jogállami értelemben vett minőségén: Rusztam Minnyihanov az Oroszországhoz tartozó Tatárföld elnöke csak magyar nyomásra kerülte el az Európai Unió szankcióját, melyet azért érdemelt ki, mivel aktívan részt vesz több százezer ukrán gyerek deportálásában. A Boszniai Szerb Köztársaság (azaz a két nagy részből álló Bosznia szerb etnikai többségű tagköztársaságának) elnöke, a liberálisból Putyin-rajongó nacionalistává lett Milorad Dodik pedig nyíltan a boszniai polgárháborúnak véget vető 1995-ös daytoni békemegállapodás megfúrásán, a föderális állam működésképtelenné tételén dolgozik – méghozzá a magyar kormány gazdasági és diplomáciai támogatásával. Dodikról és a Nyugat-Balkán destabilizálása mögötti esetleges (spoiler: nagyon esetleges) magyar érdekekről itt írtunk részletesen.

A meghívott egykori állami vezetők sem tartoznak Európa megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel bíró emeritus államférfiai közé: Sebastian Kurz korábbi osztrák kancellár ugye abba bukott bele, hogy az osztrák hatóságok vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt indítottak ellene nyomozást, a múlt héten pedig hamis tanúzás miatt emeltek ellene vádat. A januári elnökválasztáson alulmaradt milliárdos cseh exelnököt, Andrej Babist ugyan felmentették egy uniós támogatásokkal kapcsolatos perben, de a cseh törvényhozás augusztusban pont az ő kiterjedt gazdasági érdekeltségeire és összefonódásaira hivatkozva szigorította az összeférhetetlenségi törvényt.

A találkozók és azok adagolása a médiában és közösségi platformokon Orbán diplomáciai megkerülhetetlenségét voltak hivatottak hangsúlyozni, annak az illúzióját megteremteni, hogy „Magyarországra látogat a világ”. Ennek a törekvésnek köszönhető, hogy a miniszterelnök a Kurz-cal való találkozóról fellengzősen „magyar–osztrák csúcs”-ként posztolt, miközben Kurznak jelenleg viszonylag kevés politikai befolyása van országában, ugyanis 2021 végén visszavonult a politikától, családjával el is költözött Kaliforniába, ahol a szélsőjobboldali techmilliárdos, Peter Thiel alkalmazottja lett.

Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a vezetők közül talán csak Minnyihanov számít páriának. Tamím bin Hamad ál-Száni az Egyesült Államok szövetségese, a katari futball-vébé körüli súlyos korrupció és Katar kétes üzelmei ellenére is elismert nemzetközi államférfi – elismertségét jelentősen növeli a katari földgázvagyon, melyből nem csak Magyarország, hanem Németország is szívesen vásárol. A földgáz egyébként a kapocs, ami Orbán vendégeit összeköti, Katar mellett Azerbajdzsán is az EU egyik fő kiszemelt termelőjének számít – a magyar miniszterelnök Alijevvel meg is állapodott 100 millió köbméter földgáz vásárlásáról. Azonban a Politico felhívja a figyelmet arra, hogy bár az azeri vezetővel még Ursula von der Leyen is kénytelen volt parolázni, 2023 augusztusa nem a megfelelő pillanat a barátkozásra, a 2020-as hegyi-karabahi háború után bekebelezett területekről egyre több hír érkezik az örmény lakosság elleni visszaélésekről, melyeket az Európai Parlament az azeri elitre kivetett szankciókkal büntetne.