A szankciók ellenére keressük a bővítési lehetőségeket, ígérte Orbán a tatár elnöknek

2023. augusztus 19. – 22:16

A szankciók ellenére keressük a bővítési lehetőségeket, ígérte Orbán a tatár elnöknek
Fotó: Miniszterelnöki Hivatal

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök szombat este kétoldalú megbeszélést folytatott Rusztam Minnyihanovval, a Tatár Köztársaság vezetőjével. A tárgyaláson arról beszéltek, hogy az eddig közösen elért eredményekre támaszkodva a lehetséges ágazatokban, például a mezőgazdaságban készek vagyunk folytatni az együttműködést.

A szankciók, a politikai nehézségek ellenére az Oroszországban jelenlévő magyar cégek keresik tevékenységük bővítési lehetőségeit.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy igyekszünk kulturális, tudományos, felsőoktatási együttműködésünket is megőrizni, a Stipendium Hungaricum program keretében továbbra is várjuk a nálunk tanulni szándékozó tatárföldi diákokat.

Ki kicsoda, mi micsoda?

Tatárföld:
A Tatár Köztársaság vagy Tatárföld az Oroszországi Föderáció, vagyis Oroszország egyik köztársasága.

Rusztam Minnyihanov:
2010 óta a köztársaság elnöke, akit egy 2022-es alkotmánymódosítás értelmében az elnök helyett majd raisznak (vezető, fő) fognak nevezni. Az ukrajnai orosz invázióra válaszul az Egyesült Államok 2023. januárjában tiltólistára helyezte, befagyasztotta vagyonát.

EU-s kitiltás:
Az Európai Unió májusban egy szankciós körben 71 olyan személyt tervezett felvenni a büntető lajstromba, akik aktívan segítik Oroszország Ukrajna elleni hadjáratát. A listán szerepelt a tatárföldi elnök is, aki az indoklás szerint segíti az ukrán gyerekek illegális és erőszakos deportálását a Tatárföldön található táborokba, például a Zelenodolszkij körzetben található Miras táborba. A listáról akkor három embert, köztük Minnyihanovot akkor le akarta vetetni Magyarország, ezek szerint sikerrel.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!