Már be is vetették az amerikai kazettás bombákat és Bahmut bekerítésére készülhetnek az ukránok

2023. július 20. – 08:42

frissítve

Már be is vetették az amerikai kazettás bombákat és Bahmut bekerítésére készülhetnek az ukránok
Ukrán katona tüzel az orosz állásokra, Kupjanszk közelében egy M109-es amerikai gyártmányú önjáró löveggel Fotó: Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Odesszát rakétatámatádás érte múlt éjjel, épületek dőltek romba.
  • Többen meghaltak egy mikolajivi lakóházat ért találatban. Minimum három ember meghalt az ukrajnai kikötővárosokat és Harkivot ért támadásokban is.
  • A Belarusz védelmi minisztérium szerint a Wagner-zsoldosok elkezdték kiképezni a katonáikat.
  • Az ukrán szárazföldi erők parancsnoka azt állítja, Bahmut bekerítésére készülnek.
  • Az USA kormánya megerősítette, hogy már Ukrajnában vannak az általuk szállított kazettás bombák.

Az ukrán védelmi minisztérium jelezte, hogy csütörtök éjféltől úgy kezelhetik a Fekete-tengeren orosz kikötők vagy Ukrajna oroszok által megszállt területein lévő kikötők felé haladó hajókat, mintha azok fegyverszállítmányokat vinnének, vagyis lehetséges célponttá válhatnak.

Az ukránok elítélték, hogy az oroszok nyíltan fenyegetik az ukrán kikötőkből induló, élelmet szállító hajókat, rakéta- és dróntámadásokat intéztek a civil infrastruktúra ellen, mióta felfüggesztették a gabonamegállapodást. A közleményükben a Moszkva cirkáló elsüllyesztését felidézve emlékeztettek, hogy Ukrajnának „megvannak a szükséges eszközei, hogy visszaszorítsák az orosz agressziót a tengeren.”

Az orosz védelmi minisztérium egy nappal korábban jelentette be, hogy a fekete-tengeri vizeket érintő ukrán kikötőkbe tartó hajók potenciálisan katonai rakományt szállítónak minősülnek. Azt is írták, hogy az ilyen hajók zászlaja szerinti országok az ukrajnai konfliktusban Kijev oldalán részt vevőnek minősülnek.

Moszkva a héten függesztette fel a maga oldaláról azt a megállapodást, amely garantálta volna a Fekete-tengeren a gabonaszállítmányok biztonságos áthaladását. Ennek jelentőségéről itt beszéltünk Rácz András Oroszország-szakértővel. Azóta az oroszok harmadik éjszaka hajtanak végre támadásokat ukrán kikötők ellen, Odesszában a kínai konzulátus épülete is megrongálódott az egyik rakétacsapásban. (Guardian)

Az EU „a meglévő támogatást hosszú távú kötelezettségvállalássá alakítja át Ukrajna biztonsága és ellenálló képessége érdekében” – mondta Josep Borell, az EU külügyi vezetője. Az Európai Unió külügyminiszterei az AFP szerint a következő négy évben évente akár 5 milliárd eurót, azaz körülbelül 1900 milliárd forintot adnának Ukrajna védelmének támogatására.

A mai ülésen a külügyminiszterek csak meghallgathatták a tervet, a részletes vitára augusztus 31-én, a spanyolországi Toledóban tartott következő találkozón lesz alkalom. Annalena Baerbock német külügyminiszter a Guardiannak erről azt mondta:

„Ehhez nagyon-nagyon sok pénzre van szükség, Ukrajna további támogatására katonai téren, hogy képes legyen megvédeni magát. Mindennek kéz a kézben kell járnia. Nem elég csak számokkal dobálózni, ennek logikusan és értelmesen össze kell kapcsolódnia, és erről fogunk beszélni ma, de az elkövetkező hónapokban is.”

Szijjártó Péter korábban döbbenetesnek nevezte ezt a tervet. Ukrajna támogatásáról Orbán Viktor amúgy nemrég azt kérdezte a Facebook közönségétől: Hová lett a pénz?

(Guardian)

Az Egyesült Államok által szállított kazettás bombák már ukrán kézben vannak, és a terepen vetik be őket – erősítette meg John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője. Ma korábban az amerikai sajtóban több beszámoló is megjelent arról, hogy a délkelet-ukrajnai invázió frontvonalában lévő orosz erőket kazettásbomba-támadások érték.

Oleksandr Bakulin ukrán ezredes a hét elején azt mondta, hogy a fegyverekre – amelyeket a konfliktusban már mindkét fél használt – azért volt szükség, hogy „a maximális károkat okozzák az ellenséges gyalogságnak”. A kazettás bombák Ukrajnába küldése felháborodást váltott ki széles körben. Ezek a fegyverek veszélyesek a civilekre, de kifüstölhetik a lövészárkokból az oroszokat.

(The Guardian)

Zsinórban harmadik éjszaka hajtottak végre légicsapásokat ukrajnai kikötővárosok ellen az orosz erők. A szerdáról csütörtökre virradóra végrehajtott támadásokban ukrán tisztviselők szerint legkevesebb három ember meghalt. Az ukrán hadsereg szerint tizenkilenc rakétát és tizenkilenc drónt vetettek be az oroszok, ebből öt rakétát és tizenhárom drónt lőtt le a légvédelem.

Mentőcsapatok dolgoznak egy Odesszában megsemmisült épület romjainál 2023. július 20-án – Fotó: Oleksandr Gimanov / AFP
Mentőcsapatok dolgoznak egy Odesszában megsemmisült épület romjainál 2023. július 20-án – Fotó: Oleksandr Gimanov / AFP

A dél-ukrajnai Odesszában egy biztonsági őr meghalt, nyolc ember, köztük egy gyerek pedig megsérült, mondta Oleh Kiper régiós kormányzó. Mikolajiv polgármestere szerint a városban egy házaspár esett áldozatul az orosz támadásnak. Vitalij Kim kormányzó korábban azt mondta, Mikolajivban tizenkilencen megsérültek, és több lakóépület is megrongálódott.

Az északkeleti Harkivi régióban egy 61 éves férfi halt meg orosz tüzérségi támadás következtében. (Guardian, Reuters)

Csehország az idei első fél évben nem hozott be Oroszországból földgázt, jelentette ki Jozef Síkela cseh ipari és kereskedelmi miniszter sajtótájékoztatón Prágában. A Csehországban felhasznált földgáz az idei első hat hónapban Németországon keresztül érkezett az országba. Az orosz gázt norvég földgázzal, valamint a hollandiai és a belgiumi LNG-terminálokból származó cseppfolyósított földgázzal helyettesítették.

Jozef Síkela – Fotó: Valeria Mongelli / AFP
Jozef Síkela – Fotó: Valeria Mongelli / AFP

„A hollandiai LNG-terminálok kapacitása az éves cseh földgázfogyasztás közel 40 százalékát képes fedezni. A cseppfolyósított földgáz tehát nagyon fontos szerepet játszik Csehország energiabiztonságának megteremtésében” – mondta a miniszter. Jozef Síkelának meggyőződése, hogy a cseheknek folytatniuk kell a tárgyalásokat a még nagyobb LNG-terminálkapacitás beszerzésében. Már folynak a tárgyalások Németországgal, amely új LNG-terminálokat épít.

A minisztérium kimutatása szerint a csehországi tárolókban jelenleg 3,04 milliárd köbméternyi földgáz van, ami 88 százalékos feltöltöttség. Tavaly ilyenkor a gáztárolókban 2,6 milliárd köbméter, míg a korábbi években átlagban 2,47 milliárd köbméter földgáz volt.

A földgáztartalékok rekordszintje részben annak következménye, hogy Csehországban az utóbbi időben csökkent a fogyasztás. Az idei első félévben a csehek 3,96 milliárd köbméter földgázt használtak el, 12 százalékkal kevesebbet mint egy éve. A korábbi évekhez viszonyítva a csökkenés átlagban 20 százalékos, mutatott rá a cseh miniszter. (MTI)

Korlátozásokat vezet be Oroszország a brit diplomatákkal szemben.

Nagy-Britannia oroszországi ügyvivőjét beidézték a moszkvai külügyminisztériumba, és közölték vele, hogy Moszkva szerint támogatja az ukrajnai "terrorista akciókat" és akadályozza a nagy-britanniai orosz diplomáciát. Az új rendszerben a brit diplomatáknak – a nagykövet és három másik magas rangú diplomata kivételével – öt nappal korábban be kell jelenteniük, ha 120 kilométeres körzeten túlra kívánnak utazni.

A leadott dokumentumnak tartalmaznia kell az utazás időpontjára, céljára, típusára, a tervezett üzleti találkozókra, a kísérő személyekre, a közlekedési eszköz fajtájára, a látogatás helyszíneire és a szállásra, valamint az útvonalra vonatkozó információkat" – közölte az orosz külügyminisztérium.

(The Guardian)

Egy orosz dróntámadás megrongálta az odesszai kínai konzulátus épületét. Oleh Kiper regionális kormányzó egy képet is megosztott a konzulátus betört ablakáról.

„Az agresszor szándékosan csapást mér a kikötői infrastruktúrára – a közelben lévő közigazgatási és lakóépületek is megsérültek, a Kínai Népköztársaság konzulátusa is. Ez azt mutatja, hogy az ellenség semmire sem figyel” – írta a kormányzó, hozzátéve, hogy Odesszában egy biztonsági őr meghalt, és legalább nyolcan – köztük egy gyerek – megsebesültek a csapásokban.

A Kínával szövetséges Oroszország az éjszaka folyamán immár harmadik egymást követő éjszaka támadta a két legfontosabb dél-ukrajnai kikötővárost, Odesszát és Mikolajivot.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a szerda esti videóbeszédében azt állította, hogy az odesszai kikötőre mért orosz légicsapásban megsemmisült 60 ezer tonna mezőgazdasági terméket Kínába szánták. Kína egyelőre nem kommentálta az incidenst.

(Reuters)

Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka a BBC-nek adott interjújában azt állította, hogy az ukrán csapatok újból nekiláttak Bahmut város visszafoglalásának, és már „félig bekerítették” az ottani orosz erőket. Szerinte hiba lenne, ha nem használnák ki ezt a helyzetet.

Szirszkij 2019-ben lett az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek vezetője. Ő irányította Kijev védelmét az invázió kezdetén, később pedig ő volt az egyik parancsnoka a sikeres ellentámadásnak Harkiv térségében. Ő vezette a donbaszi téli védelmi műveletet, most pedig továbbra is a keleti katonai csoportot vezeti, amely a frontvonal legforróbb pontjain harcol. A BBC munkatársa, Jonathan Beale egy titkos helyen, egy speciális „parancsnoki” jármű közelében találkozott vele.

Szirszkij azt mondta, hogy az ukrán ellentámadás egyelőre általánosságban lassúnak tekinthető. Szerinte az orosz csapatok létszámbeli és főleg tüzérségi előnyben is vannak velük szemben. „És ami a legfontosabb, jelentős előnyük van a lőszerellátás terén. Mi most hét vagy nyolc orosz lövésre csak egy lövéssel tudunk válaszolni. Sajnos ez a kegyetlen valóság. De nagyon gondosan megtervezzük a műveleteinket, ezért vagyunk képesek a sikerre” – tette hozzá.

Olekszandr Szirszkij jelentést tesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a frontvonalhoz közeli állásban 2023. június 26-án – Fotó: Ukrainian Presidential Press Service / Handout via Reuters
Olekszandr Szirszkij jelentést tesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a frontvonalhoz közeli állásban 2023. június 26-án – Fotó: Ukrainian Presidential Press Service / Handout via Reuters

Szirszkij a kelet-ukrajnai hadműveletekről azt mondta, hogy az általános védelmi művelet hátterében több irányban is támadó akciókat hajtanak végre, próbálnak korlátozott területeken erő- és eszközelőnyt kialakítani. „És aztán kihasználjuk az előnyünket. De ami a legfontosabb, hogy ez nagyon nagy erkölcsi lökést ad a hadseregünknek. Ez nagyon fontos számunkra, mert a katonáink győzelmi vágyat éreznek” – mondta. Állítása szerint naponta nagyjából 500-1000 métert haladnak előre. „Ezt nem véletlenszerűen tesszük, minden egyes művelet nagyon jól átgondolt. Az ilyen támadó akciók minden napját részletesen megtervezzük, így sokkal kisebbek a veszteségeink.”

„Számos területen, Kupjanszktól Limanig védekező műveleteket hajtunk végre. Bahmut környékén is védekező akciókat hajtunk végre. Most azonban aktív támadó akciókba kezdtünk, hogy javítsuk taktikai helyzetünket és fedezzük Bahmutot az oldalainkról, ezzel megteremtve a körülzárás feltételeit.” Arra a kérdésre, hogy miért akarják visszafoglalni a sokak szerint stratégiailag nem olyan jelentős Bahmutot, azt válaszolta: „Ez elvi és becsületbeli kérdés, sok testvérünket, sok katonánkat vesztettük el, amikor Bahmutot védtük.”

„Jelenleg minden feltétel adott ahhoz, hogy visszavegyük ezt a várost, de tízszer kisebb veszteséggel”

–mondta Szirszkij. Kiemelte, hogy szerinte nem elhanyagolható a város stratégiai jelentsége sem: a Debalcevéből, Sziverszkből, Horlivkából, Kosztantyinivkából és Szlovjanszkból induló utak mind Bakhmuton keresztül vezetnek, az úthálózatot használva az orosz csapatok legalább három műveleti irányban tudnak előrenyomulni.

A Wagner orosz magánhadsereg zsoldosai megkezdték a belarusz különleges erők kiképzését, alig három kilométerre a belarusz-lengyel határtól – derült ki a minszki védelmi minisztérium csütörtöki, Telegramon közzétett bejelentéséből.

A tájékoztatás szerint a kiképzés a breszti régió egyik katonai lőterén zajlik. A közleményhez fotókat is csatoltak, melyeken a Wagner-zsoldosok páncélozott járművekkel és vélhetően dróntávirányítókkal láthatók. Egy szerdán, szintén a Telegramon közzétett videófelvételen a magánhadsereg vezetője, Jevgenyij Prigozsin üdvözli a zsoldosokat Belaruszban, és közli velük, hogy többé nem vesznek részt az Ukrajnában dúló harcokban.

„Szégyen, ami azon a fronton történik, mi ebben nem veszünk részt” – szögezte le, valamint felszólította harcosait, hogy a fehérorosz erők kiképzése közepette „gyűjtsenek erőt Afrikára”. A Wagner Telegram-csatornáján a zsoldoshadsereg egyik magas rangú, Marx fedőnéven ismert parancsnoka azt közölte, hogy a csoport összesen 10 ezer tagja működik majd Belaruszban, 15 ezren pedig „szabadságra mentek”.

A parancsnok hozzátette: összesen 78 ezer Wagner-zsoldos vett rész az általa csupán „üzleti útként” aposztrofált ukrajnai háborúban, közülük 49 ezer börtönökből érkezett a frontra. Szerdán a kijevi kormány közölte, hogy a zsoldosok Belaruszba érkezése miatt megerősíti az ukrán-belarusz határt. (MTI)

Az ukrán légvédelem öt orosz robotrepülőt és 13 drónt lőtt le a mikolajivi és odesszai terület fölött az éjszaka folyamán – közölte az ukrán légierő csütörtökön. A közlemény szerint Oroszország összesen 19 rakétát és 19 drónt lőtt ki ukrán területre. Ukrajna is légicsapásokat mért az orosz megszállás alatt álló területekre.

Moszkva helyi kormányzója a Telegramon közölte, hogy egy ukrán dróntámadásban szerda este meghalt egy tizenéves lány a Krímben.

(MTI)

17 év után Budapesten lépett fel szerdán a Guns N’ Roses, aminek Civil War című száma alatt ukrán zászló, lerombolt házak és tankok képei mentek a kivetítőn a budapesti Puskás Arénában. Axl Rose is ukrán zászlós pólóban énekelt, további részletek itt.

Miután kiderült, hogy belarusz csapatok gyakorlatoznak a Wagner zsoldoscsoporttal a lengyel határon, a lengyel védelmi minisztérium közölte, hogy figyelemmel kíséri a helyzetet.

„Lengyelország határai biztonságosak, folyamatosan figyelemmel kísérjük a keleti határainkon kialakult helyzetet, és a helyzet alakulásának megfelelően felkészültünk a különböző forgatókönyvekre” – közölte a tárca. Lengyelország korábban aggodalmát fejezte ki Wagner fehéroroszországi jelenléte miatt.

(SkyNews)

Oroszország a felelős a világ élelmiszerellátásának súlyos válságáért – jelentette ki csütörtökön Josep Borrell, az Európai Unió külügyi vezetője, néhány nappal azután, hogy a Kreml bejelentette, felfüggeszti a Fekete-tengeren keresztül történő ukrán gabonaexportról szóló megállapodást.

„Azt már tudjuk, hogy ez egy nagy és hatalmas élelmiszerválságot fog okozni a világban...” – mondta Borrell újságíróknak, mielőtt elindult az uniós külügyminiszterek találkozójára.

(Reuters)

Rakétatámadás érte éjjel Odesszát, több épület is összedőlt, négyen megsérültek, egy ember pedig a romok alatt rekedt – mondta az ukrán kikötőváros polgármestere. A robbanáshullám több közigazgatási épületet döntött romba, házakat rongált meg, és a térségben több raktárat is találat ért. A polgármester és az ukrán légierő felszólította a lakosságot, hogy maradjanak fedezékben.

(Guardian)

„A fekete-tengeri kezdeményezés megszüntetésével és a tengeri humanitárius folyosó korlátozásával összefüggésben 2023. július 20-án, moszkvai idő szerint éjféltől minden, a fekete-tengeri vizeken lévő ukrán kikötőkbe tartó hajó katonai rakományt szállító potenciális szállítónak minősül” – közölte az orosz védelmi minisztérium. Azt írták, hogy az ilyen hajók zászlója szerinti országok az ukrajnai konfliktusban Kijev oldalán részt vevőnek minősülnek.

(Reuters)

Emelkedett a búza ára a világpiacokon, miután Oroszország közölte, hogy az ukrán kikötőkbe tartó hajókat potenciális katonai célpontként kezeli, írja a BBC. Moszkva a héten kilépett abból a megállapodásból, amely garantálta volna a Fekete-tengeren átmenő gabonaszállítmányok biztonságos áthaladását.

A Fehér Ház szóvivője azzal vádolta Oroszországot, hogy Ukrajnát akarja hibáztatni a polgári hajók elleni támadásokért. Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte, hogy azonnal visszatér a gabonamegállapodáshoz, ha teljesítik követeléseit.

(BBC)

Többen meghaltak és tizennyolcan megsérültek, amikor orosz találat érte Mikolajiv központját, közölte az kikötőváros vezetője a Telegram csatornáján. Vitalij Kim azt írta, hogy kilenc embert, köztük öt gyereket kellett kórházba szállítani, miután egy garázs és egy háromemeletes lakóház is kigyulladt. Később hozzátette, hogy „vannak halottak is”, de pontos számot nem közölt.

(Guardian)

  • Két egymást követő éjszakán és támadták az oroszok Odesszát
  • Több mint kétezer embert kellett evakuálni, miután tűz ütött ki egy krími katonai bázison
  • A brit kémfőnök arra buzdítja a háborúellenes oroszokat, hogy kémkedjenek az Egyesült Királyságnak
  • Putyinnal teázott Jevgenyij Prigozsin
  • Előkerült egy videó, amelyen a Wagner-vezér üdvözli katonáig Belaruszban
  • Az orosz védelmi minisztérium szerint előretörtek Harkiv megyében, elfoglaltak egy vasútállomást is
  • Az Egyesült Államok 1,3 milliárd dolláros fegyvercsomagot küld Ukrajnának

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!