Prigozsin Belaruszba megy, a Wagner-csoportot nem vonják felelősségre, mondják az oroszok

2023. június 24. – 07:26

frissítve

Prigozsin Belaruszba megy, a Wagner-csoportot nem vonják felelősségre, mondják az oroszok
A Wagner-csoport fegyveresei állnak egy rosztovi épület erkélyén – Fotó: Roman Romokhov / AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner zsoldoshadsereg vezetője péntek este büntetőakciót indított az orosz katonai vezetés ellen, ami állítása szerint az ő állásaikat támadta.
  • Prigozsin Moszkva felé indult katonáival, hogy „megbüntesse” az érintetteket, mindenek előtt Szergej Sojgu védelmi minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt, de azt állítja, hogy nem puccsra készül.
  • A Wagner-csoport Rosztovban elfoglalta a legfontosabb katonai létesítményeket, innen Voronyezsen keresztül Moszkva felé indultak el.
  • Vlagyimir Putyin tévébeszédet mondott, és árulásról beszélt. Prigozsin visszautasította a vádat, és kijelentette, hogy nem fogják megadni magukat az elnök utasítására.
  • A Rosztov és Moszkva között található régiók sorra mondják le a nyilvános rendezvényeiket, és felszólítják a lakosokat, hogy lehetőleg tartózkodjanak az otthonaikban.
  • Több régióban, köztük Moszkvában is terrorellenes biztonsági intézkedések léptek életbe.
  • Szombat este Alekszandr Lukasenko belarusz elnök bejelentette, hogy egész napos tárgyalás után megállapodott Prigozsinnal arról, hogy leállítják a Moszkva felé tartó zsoldosokat.
  • A Kreml szerint Prigozsin Belaruszba utazik, ahol nem vonják felelősségre a történtekért.

Köszönjük, hogy nálunk követték a háború eseményeit! A vasárnapi hírfolyamunkat reggel indítjuk.

Beindultak a légoltalmi szirénák Zaporizzsjában, a helyiek robbanást is hallottak – írja a helyi közmédia tájékoztatása alapján a BBC. A régióban található a kontinens legnagyobb atomerőműve, ami az orosz invázió kezdete óta aggasztja nemcsak a két háborús felet, hanem mindenkit a régióban.

Az ukránok azzal vádolják az oroszokat, hogy terrorcselekményt fognak elkövetni, és szabotálják az erőművet, míg a térséget jelenleg uraló oroszok szerint az ukránok lövik azt, hogy aztán az oroszokra kenjék a pusztítást.

A nemrég megindult ukrán ellentámadás Zaporizzsjában is folyik.

„Azt hittem, hogy van, akiben meg lehet bízni. Hogy van, akik őszintén szeretik az Anyaföldet” – írja a szombati napot összegző Telegram-bejegyzésében Ramzan Kadirov csecsen vezető.

Azt írja, hogy korábban beszélt Prigozsinnal, mert megpróbálta meggyőzni hogy vegyen vissza az üzleti törekvéseiből, és ne keverje azokat az ország számára fontos dolgokkal.

„Azt gondoltam, hogy megértett, de úgy tűnik, hogy csak tovább nőtt benne a düh. Sikertelen üzletkötések láncolata mélyen gyökerező és hosszan tartó neheztelést váltott ki az üzletemberből, amik abban csúcsosodtak ki, hogy a szentpétervári hatóságok nem engedték, hogy a lánya megvegye a kiszemelt telket. Egy ember arroganciája rendkívül veszélyes eredményekhez vezethet, és nagyon sokakat magával tud rántani”

– írta a bejegyzésben. Kadirov szombaton hátbatámadásnak nevezte a Wagner-akciót.

Felszólította a Wagner-zsoldosokat, hogy hozzanak józan döntést. Hogy gondoljanak a családjaikra, gyerekeikre, hazájukra.

„Most végül békésen zárult a dolog, vérontás nélkül, de az is bekövetkezhetett volna.”

Szerinte egy polgárháború lezárásához drasztikus lépésekre lett volna szükség, amikkel lenyomtak és elpusztítottak volna mindenkit, aki az Orosz Föderáció egységére tör.

Az orosz autópályakezelő feloldotta az autópályákra vonatkozó korlátozásokat – írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség. Ezeket korábban azért vezették be, hogy lelassítsák a Moszkva felé tartó Wagner-konvoj haladását.

Vozronyezsnél például 300 kilométeren zárták le az autópályát, a rosztovi pályán pedig egy keresztbe állított tank korlátozta a forgalmat. Lipetszknél markolóval túrták fel az utat.

Az Amerikai Egyesül Államok elhalasztja több új, a Wagner-csoportot célzó szankció kivetését, hogy ne tűnjön úgy, hogy Putyint támogatják – írja névtelenséget kérő forrásra hivatkozva a Wall Street Journal (WSJ). Az értesülést Cameron Hudson, egy korábban Szudánban állomásozó diplomata is megerősítette a lapnak.

A Wagner-csoport sok más, orosz félkatonai szervezettel ellentétben nemcsak az állami hátszélből tartja fenn magát, hanem több saját lába is van. Többek között Dél-Afrikában, Líbiában, Maliban és Szudánban is tevékenykednek, ahol biztonsági szolgáltatásokat nyújtanak helyi természeti kincsekért cserébe. Az új amerikai szankciók az afrikai aranybizniszüket érintette volna.

Nem ez lett volna az első korlátozó intézkedés, amivel az USA nekimenne a zsoldoscsoportnak: miután kiderült, hogy Prigozsin beavatkozott az amerikai elnökálasztásokba, több szankcióval is sújtották a csoportot. Ugyanez történt, miután beszálltak az Ukrajna elleni háborúba.

A külügyminisztérium nem reagált a WSJ kérdéseire, egy magas beosztású kormánytisztviselő pedig tagadta hogy hogy az oroszországi események miatt csúszna szankciós csomag.

Legalább 3000 csecsen katona védte szombaton Moszkvát – írja a csecsen köztévé híradása alapján a Sky News. Ramzan Kadirov csecsen vezet szombat kora délután hátbatámadásnak nevezte a Wagner akcióját.

„A katonák kora reggel óta Moszkvában állomásoznak, és készen állnak arra, hogy az orosz fegyveres erők főparancsnokának, Vlagyimir Putyinnak bármilyen parancsát teljesítsék”

– állt a hivatalos csecsen közlésben.

Bár a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin lefújta a szombati akciót, arról még nincs hír, hogy a csecsen egységeket hazarendelték volna.

Legalább 13 orosz katona halt meg kormány- és háborúpárti orosz médiumok és blogok szerint – írja a Sky News. Fontos leszögezni, hogy ezeket az állításokat egyelőre nem nagyon lehet független forrásból ellenőrizni, így nem érdemes készpénznek venni őket.

A Readovka források nélkül annyit írt, hogy akár 15-en is meghalhattak, mikor a zsoldosok lelőttek egy repülőt és egy helikoptert. A Rybar szerint legalább 20 pilóta veszett oda a 7 lelőtt repülőben vagy helikopterben. A Fighterbomber nevű Telegram-csatorna szerint 13 pilóta halt meg szombaton.

A Wagner-csoport utolsó tankjai és teherautói is kivonultak Rosztovból – mutatta be videókon egy helyi híroldal a Telegramon. A várost szombaton gyakorlatilag egy lövés nélkül vette be a zsoldoscsoport. A videókban jól kivehető, ahogy az út mentén álló járókelők a csoport nevét skandálják, sokan a telefonjukkal videózták a kivonuló tankokat.

A várost este Prigozsin is elhagyta. A vádakat ejtették ellene, Belaruszba utazik, bár az oroszok jelenleg nem tudják, hol van. Az ő autóját is sokan fényképezték, videózták. Sok zsoldos még búcsúölelést is kapott, és volt, aki a levegőbe lövöldözött, miközben kivonult a városból.

A Wagner zsoldosai a Krím elfoglalása óta sok időt töltenek a városban, jó a viszonyuk a helyiekkel. A videón is látszik, hogy a szombati nap feszültségei ellenére még mindig sokan hősként tekintenek a zsoldosokra. Az biztos, hogy a nap egyik nagy vesztesei a rosztovi utak voltak.

A SOTA független orosz médium szerint lázadás tört ki a moszkvai Vodnik börtönben – írja a Wall Street Journal (WSJ). Ezt a hatóságok tagadták, állítólag csak annyi történt, hogy a rabok egyszerre kezdték el ütni a falakat, rácsokat. Lázadásról szerintük szó se volt.

A WSJ telefonon beszélt két amerikai elítélttel, akik a Moszkvától majdnem 500 kilométerre található IK-17-es börtönben töltik büntetésüket. Egyikük marihuánaterjesztésért, másikuk kémkedésért. A vádakat mindketten tagadják.

A két amerikai szerint két szokatlan dolog is történt szombaton: reggel nem számolták meg a rabokat, nem volt névsorolvasás, és elmaradt az egyik őrségváltás.

A Wagner-csoport a háború eleje óta valószínáűeg több ezer orosz elítéltnek ígért amnesztiát, ha hajlandó volt Ukrajnában harcolni. Mivel kevés kiképzést és nem a legjobb felszerelést kapták meg, hírszerzők szerint sokan elestek a harcokban. Prigozsin gyakran személyesen is részt vett a börtönökben tartott toborzásokon.

Jevgenyij Prigozsin „fenomenális” választásáról írt Twitteren Mihajlo Podoljak. Az ukrán elnöki tanácsadó szerint a Wagner zsoldoscsapat vezetője „majdnem lenullázta Putyint, átvette az irányítást a központi hatóságok felett, elérte Moszkvát… erre visszavonul”. Mindezt úgy, hogy

egy „kétes hírű” közvetítő, a belarusz elnök „biztonsági garanciákat ígér az embertől (Putyintól), aki reggel elrendelte az elpusztítását.

És a félelem miatt, amit a putyini elit az elmúlt 24 órában érzett, ezt a parancsot bizonyára végre is hajtják.” Ugyanakkor úgy látja, hogy az egésznek volt valami haszna:

„Prigozsin megalázta Putyint/az államot és megmutatta, hogy nincs többé erőszakmonopóliuma…”

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője azt mondta: nem tudják, jelenleg hol tartózkodik Prigozsin.

A CNN szerint Peszkov azt is mondta, hogy nem tudja, Prigozsin mit fog csinálni Belaruszban, és hogy milyen pozíciót foglal majd el.

Prigozsinról nemrég videó került fel a közösségi médiába, amelyen éppen elhagyja a rosztovi főhadiszállását.

Kering a közösségi médiában egy videó arról, ahogyan Jevgenyij Prigozsin elhagyja a rosztovi főhadiszállását egy fekete autóban. A CNN hitelesítette a felvételeket, amelyeket Telegramra töltöttek fel először.

A videón látszik, hogy a járdán emberek állnak, akik tapsolnak és ujjonganak, ahogy Prigozsin elhalad mellettük. Az autó egy ponton lelassít, a Wagner-vezér kezet fog néhány bámészkodóval. Hallani, ahogy „minden jót” kíván az embereknek, mielőtt elhajt az autója.

A RIA Novosztyi orosz állami média egy meg nem nevezett szemtanút idézett, aki szerint Prigozsin „a harcosokkal együtt” hagyta el a várost.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a CNN szerint azt állította, hogy Alekszandr Lukasenko belarusz elnök ajánlotta fel orosz kollégájának a Wagner zsoldoscsapat felé a közvetítést. Indoknak azt hozta fel, hogy a wagneresek vezetője, Jevgenyij Prigozsin nagyjából húsz éve személyes ismerőse. „Hálásak vagyunk Belarusz elnökének ezekért az erőfeszítésekért.”

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője arról beszélt, hogy a Wagner zsoldosai közül aki akar, átszerződhet a védelmi minisztériumhoz, írta a BBC. A CNN pontosított, hogy ez a szóvivő szerint azokat érinti, akik nem vettek részt a vonulásban. Állította, hogy voltaképpen a kezdetektől voltak olyan formációk, amelyek „meggondolták” magukat és visszatértek.

A mai felkelés résztvevői ellen Peszkov szerint nem fognak vádat emelni, a Kreml „mindig is tisztelte a hőstetteiket” az ukrán fronton.

Dmitrij Peszkov újságíróknak azt mondta, hogy a Wagner-csoport okozta krízis nem érinti az ukrajnai offenzívát. Azt mondta, „kizárt”, hogy a Wagner lázadása hatással lenne Oroszország Ukrajna elleni hadjáratára.

A Wagner fegyveresei készülődnek, hogy elhagyják Rosztov-na-Donut, helyiek pedig búcsúzatják őket június 24-én este.

Fotó: Reuters Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

A Kreml szerint Prigozsin Belaruszba utazik, ahol nem vonják felelősségre a történtekért, írja az AFP Twitteren.

A jelentések szerint az orosz hatóságok ejtik az ellene és Wagner-csoport ellen felhozott vádakat, hogy elkerüljék a „vérontást”.

„Azt fogja kérdezni tőlem, mi lesz személyesen Prigozsinnal?” – kérdezte a CNN szerint Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő egy konferenciahívásban újságíróktól. „A büntetőeljárást megszüntetik ellene. Ő maga Belaruszba megy.”

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egyeztetett egyesült államokbeli kollégájával, Antony Blinkennel. Arról beszéltek, hogyan értékelik „az Oroszországban kibontakozó eseményeket”, közölte Kuleba. Szoros megfigyelés alatt tartják, mi történik, Ukrajna továbbra is arra összpontosít, hogy az USA „rendíthetetlen támogatásával” elérje az ellentámadás céljait.

Twitteren írja az AFP hírügynökség, hogy a Wagner megkezdte a kivonulását Rosztovból.

Korábban az RT orosz állami tévé is helyszíni riportot közölt Rosztov-na-Donuból, amelyet még korábban megszállt a Wagner zsoldoscsapat. Az adó az orosz kormány ellenőrzése alatt áll, így fenntartással kell kezelni az elhangzottakat, de az érzékelhető belőle, hogy az orosz közvéleménynek milyen üzenetet próbálnak átadni az eseményekről: azt, hogy a Wagner már csomagol Rosztovban.

Az ukrán hadsereg kelet felé egyszerre több irányba támadott szombaton, közölte Hanna Maliar védelmi miniszter-helyettes az Ukrinform ukrán állami hírügynökség szerint. Az ukrán csapatok Orihovo-Vaszilivka, Bahmut, Bogdanivka, Jagidna, Kliscsijivka és Kurdiumivka felé is offenzívába kezdtek. Maliar azt állította, hogy a felsorolt irányok közül mindegyiknél előrenyomultak. (A háborúban mindkét fél hajlamos túlzásokba esni, így a győzelmi jelentéseket érdemes fenntartásokkal kezelni.)

Kupjanszk, Liman és Marinka környékén viszont az oroszok támadtak (az ukránok szerint sikertelenül), két régióban pedig légi és tüzérségi csapásokat mértek. Ez arra utal, hogy valóban nem állt le (vagy legalábbis nem teljesen) az orosz hadigépezet attól, hogy a Wagner elfoglalta Rosztovot, ahonnan az ukrajnai hadműveleteket irányítják. A csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin korábban hangsúlyozta, hogy az akciójuk nincs hatással az orosz-ukrán háborús helyzetre.

Ismét beszélt telefonon Alekszandr Lukasenko belarusz és Vlagyimir Putyin orosz elnök, közölte előbbi sajtószolgálata a belarusz BelTA hírügynökséggel. Lukasenko a Wagner magánhadsereggel folytatott tárgyalásairól adott tájékoztatást. A belarusz államfői sajtószolgálat közleménye szerint az orosz elnök kifejezte támogatását és megköszönte beszélgetőpartnerének az elvégzett munkát.

Az RT esti helyszíni riportot közölt Rosztov-na-Donuból, amelyet még korábban megszállt a Wagner zsoldoscsapat. Az adó az orosz kormány ellenőrzése alatt áll, így fenntartással kell kezelni az elhangzottakat, de az érzékelhető belőle, hogy az orosz közvéleménynek milyen üzenetet próbálnak átadni az eseményekről. (A felvételt Kevin Rothrock, az ellenzéki Meduza angol kiadásának szerkesztője osztotta meg.) A videón néhány terepszínű ruhába öltözött fegyveres látható, akik épp pakolnak. Az adás szerint ez már annak a jele, hogy távozni készülnek a városból. A felvételek alapján azért nincs nagy rohanás, a fegyveresek képekhez pózolnak egymással és a járókelőkkel.

Rácz András Oroszország-szakértő a Facebook-oldalán reagált a Wagner-csoport zsoldosainak hirtelen visszafordulására. Azt írja, a Jevgenyij Prigozsin Telegram- csatornáján 19:25-kor megjelent, a visszavonulásukat bejelentő hangüzenet több szempontól is különös. Egyrészt Prigozsin semmit nem követel benne, másrészt további célokat sem határoz meg. „Teljesen érthetetlen, miben reménykedik” – állapítja meg Rácz András.

A szakértő szerint egyelőre azt sem lehet teljesen kizárni, hogy megvágták a hangfelvételt, ami egyben azt is jelentené, hogy mostanra valaki más kezeli Prigozsin csatornáját. „Amitől persze még lehet, hogy tényleg a visszafordulás mellett döntenek, belátva, hogy nincs esélyük bevenni Moszkvát... de egyelőre még vonakodom elhinni. Szóval, mozgalmas éjszaka lesz, azt hiszem. Ha visszavonulnak, akkor azért, ha pedig nem, akkor főleg” – írta.

A péntek estétől szombat délelőttig tartó oroszországi eseményeket ebben a cikkben elemeztük Rácz András segítségével.

„Ma a világ láthatta, hogy Oroszország főnökei nem irányítanak semmit” – írta Twitteren Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem sokkal azután, hogy bejelentették, visszafordul a Wagner zsoldoscsapat Moszkva felé tartó menetoszlopa.

„Teljes káosz. Bármiféle kiszámíthatóság teljes hiánya.”

Szerinte minél tovább vannak orosz katonák ukrán földön, annál nagyobb lesz a pusztítás Oroszországban. „Ukrajna határozottan képes lesz megvédeni Európát bármiféle orosz erőtől, nem számít, ki irányítja”. Az országnak adott fegyverek megóvják a kontinenst az „olyan menetektől, amilyet ma láttunk orosz területen”. Mindenkinek kizárólag a közös védelmi prioritásainkra kell összpontosítani. A NATO júliusi vilniusi csúcstalálkozóján „történelmi esély van rá, hogy valódi döntéseket hozzunk”.

A Wagner megállítja a konvojokat, visszafordítják azokat és visszatérnek a táborokba – a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint ezt Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője jelentette be a Telegram-csatornáján.

„Megértve a felelősséget, hogy orosz vér fog folyni, megfordítjuk az oszlopainkat, és a terveknek megfelelően az ellenkező irányba, a táborok felé indulunk” – mondta Prigozsin.

Korábban Alekszandr Lukasenko belarusz elnök sajtószolgálata arról számolt be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel megvitatták a Wagner-csoport körül kialakult helyzetet, és megállapodtak a közös fellépésről. A beszámoló szerint Lukasenko megbeszélést folytatott Prigozsinnal, amelynek eredményeként megállapodás született a Wagner fegyvereseinek leállításáról.

Jevgenyij Prigozsin – Fotó: Press service of Concord / Handout / Reuters
Jevgenyij Prigozsin – Fotó: Press service of Concord / Handout / Reuters

Alekszandr Lukasenko belarusz elnök megbeszélést folytatott a Wagner-csoport vezetőjével, Jevgenyij Prigozsinnal, erről a belarusz elnök sajtószolgálata számolt be – írja a BelTA belarusz hírügynökség.

„Ma reggel Vlagyimir Putyin orosz elnök tájékoztatta belarusz kollégáját a dél-oroszországi helyzetről. Az államfők közös fellépésekről állapodtak meg. A megállapodásokat követően a belarusz elnök, miután saját csatornáin keresztül tovább tisztázta a helyzetet, az orosz elnökkel egyeztetve megbeszélést folytatott a Wagner vezetőjével, Jevgenyij Prigozsinnal” – közölte Lukasenko hivatala.

A beszámoló szerint a megbeszélések egész nap tartottak, és ennek eredményeként megállapodtak arról, hogy „Oroszország területén nem szabad vérfürdőt rendezni”. Azt írják, Prigozsin elfogadta Lukasenko javaslatát, miszerint a Wagner leállítja az oroszországi mozgásait, és további lépéseket tesznek a feszültség csökkentése érdekében.

„A helyzet megoldására egy abszolút előnyös és elfogadható, a Wagner harcosai számára biztonsági garanciákat nyújtó lehetőség van az asztalon.”

– írták.

„A magyar kormány számára Magyarország és a magyar emberek védelme a legfontosabb. Csak ebből a szempontból követjük nyomon az Oroszországban és Ukrajnában zajló fejleményeket”

– ezt a kétmondatos választ adta a Honvédelmi Minisztérium és a Kormányzati Tájékoztatási Központ az Index megkeresésére azzal kapcsolatban, hogy mit reagálnak az oroszországi eseményekre.

Ezen kívül a magyar kormány tagjaitól még semmilyen hivatalos reakció nem érkezett a Wagner-csoport lassan egy napja tartó fegyveres lázadására. A moszkvai magyar nagykövetség Facebook-oldalára péntek délelőtt került ki az utolsó bejegyzés, amelyben arról írtnak, hogy „2023. június 20-án a Balatonra költözött a Nagykövetség”.

A követség honlapján szintén nincsen tájékoztatás az aktuális helyzetről, sem arról, hogy az Oroszországban tartózkodó magyar állampolgárok mit tegyenek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán pedig lassan egy napja nincs új poszt.

A legtöbb EU-s és nyugati ország ennél azért bővebben kommentálta az oroszországi helyzetet.

Szvetlana Tyihanovszkaja belarusz ellenzéki vezető szerint a jelenlegi események adják a legjobb alkalmat arra, hogy az országból kiűzzék az orosz katonákat.

Fotó: Michal Cizek / AFP
Fotó: Michal Cizek / AFP

"Ha elmulasztjuk ezt az esélyt, Oroszország azt teszi velünk is, amit Ukrajnával" – mondta a videóüzenetében a litvániai emigrációban élő Tyihanovszkaja. Az ellenzéki vezető káoszról beszélt Oroszországban, amely szerinte egyre jobban hasonlít a polgárháborúra.

Nem szabad megengedni, hogy Belarusz Oroszország katonai műveleteiben vegyen részt, és különösképpen azt nem, hogy Oroszország katonai műveleteket hajtson végre Belaruszban – szögezte le Tyihanovszkaja.

Fehéroroszországnak le kell zárni az Oroszországgal közös határát, és meg kell kezdeni az orosz katonák kivonását a fehérorosz területről" – tette hozzá az ellenzéki vezető.

(MTI)

„Katasztrófa történne, ha a Wagner orosz atomfegyverekhez jutnak” – mondta
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, aki szerint a világ a pusztulás szélére sodródna, ha az atomfegyverek a „Wagner-banditák” kezébe kerülnének.

„Az emberiség történetében még soha nem fordult elő, hogy a legnagyobb atomfegyver-arzenált gengszterek irányítsák”

– mondta Medvegyev. Azt sem zárta ki, hogy a lázadásban külföldi szakemberek és olyan orosz személyek is részt vettek, akik korábban az orosz fegyveres erők elit egységeiben szolgáltak.

„Tekintettel az összeesküvés magas szintű előkészítésére, az akciók professzionális koordinálására és a csapatmozgások minőségi ellenőrzésére, egy jól átgondolt katonai összeesküvésről beszélhetünk” – mondta a Biztonsági Tanács elnökhelyettese. Hozzátette: nem fogják hagyni, hogy a lázadás puccsba vagy globális válságba torkolljon.

(Sky News, Interfax)

Fotó: Reuters Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

100 tűzoltó oltja a lángokat Voronyezsben, ahol felrobbant és kigyulladt egy olajtároló. A közösségi médiában terjedő videókon az látható, hogy egy katonai helikopter haladt el a tározó felett másodpercekkel a robbanás előtt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!