Előjel nélkül indított ilyen példátlan támadást a Wagner-vezér, de innentől már nincs visszaút

Legfontosabb

2023. június 24. – 14:32

Előjel nélkül indított ilyen példátlan támadást a Wagner-vezér, de innentől már nincs visszaút
A Wagner-zsoldoscsoport csapatai egy rosztovi cirkusz közelében 2023. június 24-én – Fotó: Stringer / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner-zsoldoshadsereg vezetője (portrénkat és felemelkedését itt olvashatják el) péntek este lényegében hadat üzent az orosz védelmi minisztériumnak, csapataival pedig Oroszországba lépve keletre indult Ukrajna megszállt területeiről. Az ukrán határhoz közeli Rosztov már a zsoldoshadsereg kezén van, a cél azonban Moszkva elérése, ami több száz kilométerre van még attól a Voronyezstől is, ahol a legutóbbi jelentések szerint feltűntek a Wagner csapatai. Ezt itt lehet megnézni térképen:

Az orosz védelmi minisztérium szerint mindenki biztonságát garantálják, aki átáll a Wagnerből a hadsereg oldalára. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig szombat reggeli beszédében árulásról beszélt, amivel hátba akarják szúrni az országot, halálos veszélyt hozva a nemzetre. Bár Prigozsin pénteken arról beszélt, hogy az általa már korábban is számos alkalommal keményen bírált Szergej Sojgu védelmi miniszter ellen keltek fel, a Wagner-vezér Putyin tévébeszédére úgy reagált: „Senki sem fogja feladni magát az elnök, az FSZB vagy mások utasítására. Ugyanis nem akarjuk, hogy az országnak tovább kelljen élnie a korrupcióban, a hazugságokban és a bürokráciában.”

Rácz András, a Corvinus Egyetem oktatója szerint nagyon valószínűtlen, hogy a fegyveres lázadók eljutnának Moszkváig, az orosz hadsereg helikoptereinek lelövésével pedig Prigozsin átlépett egy olyan vörös vonalat, ami után nincs visszaút.

„Innentől az orosz rendszer nem nagyon tehet mást, mint hogy megpróbálja felszámolni a Wagner-csoportot”

– mondta az Oroszország-szakértő. Szerinte a rendszer hamarosan magához fog térni, és bár Prigozsin állítása szerint „25 ezer harcosával együtt készek meghalni”, Rácz szerint az orosz rezsimet néhány ezer zsoldossal nemigen lehet megdönteni, hacsak az elit jelentős szereplői át nem állnak.

Éles hatalmi harc alapozta meg a fegyveres felkelést

Prigozsin péntek este tett közzé egy videót, amelyben keményen bírálta Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert és a katonai vezérkart. Többek között azt mondta, hogy az orosz tisztviselők akarták a háborút, az oligarchák pedig pénzt akartak keresni – miközben az ukránok semmit nem csináltak a Donbaszban, ami oka lett volna az inváziónak. Sojgu mellett élesen bírálta Valerij Geraszimov vezérkari főnököt is: „Az ukrán fegyveres erők kiszorítják az orosz hadsereget. Vérben fürdünk. Senki sem biztosít tartalékokat. Nincs irányítás” – mondta a Wagner-vezér a videóban.

Ez a fajta kritika azonban eddig sem állt tőle távol: az elmúlt hónapokban, különösen Bahmut májusi orosz bevétele után – amelyben a Wagner zsoldosainak kulcsfontosságú szerepük volt – élesen bírálta az orosz katonai vezetést. Egy interjúban már olyan forgatókönyveket vizionált, miszerint Sojgut és Geraszimovot nyilvánosan végezhetik ki az ukrajnai háború kudarca miatt.

Sojgu és Prigozsin hatalmi harca az utóbbi napokban pedig különösen élessé vált, ami Rácz András szerint arra a rendeletre vezethető vissza, ami a védelmi minisztérium alá rendelné július 1-jétől a Wagner-csoportot és más hasonló szervezetet is. A június 10-én kiadott rendelet szerint minden, az orosz erőkkel együtt harcoló önkéntes formációnak szerződést kell aláírnia a minisztériummal, Prigozsin pedig ezt nem volt hajlandó elfogadni.

„Próbált Prigozsin manőverezni, de június 13-án Putyin tartott egy sajtókonferenciát különböző katonai bloggerekkel, úgynevezett vojenkorokkal, és ezen a konferencián az orosz elnök megerősítette: fontos, hogy az önkéntes formációk egy szerződéses viszonyba kerüljenek a minisztériummal. Másképp fogalmazva, Putyin beállt Sojgu mögé”

– mondta a Telexnek Rácz. „Innentől a dolog túllépett azon a régi konfliktuson, hogy Prigozsin és Sojgu hagyományosan utálják egymást, Putyin ugyanis egyértelműen a védelmi miniszter pártjára állt. Innentől voltak lényegében megszámlálva a Wagner és Prigozsin napjai.”

A helikopterek lelövésével Prigozsin átlépte a Rubicont

Az Oroszország-szakértő hozzátette, azt gondolta, Prigozsin és a védelmi miniszter előbb-utóbb megállapodhat egymással – de nem így történt. Pénteken késő este a Wagner-vezér kiadott egy második videót, amelyben azzal vádolta az orosz vezetést, hogy megtámadták a Wagner-csoport állásait, és több katonája is meghalt. Ezután bejelentette, hogy csapataival a frontvonalról elindulnak Moszkva felé, hogy „megbüntessék” Szergej Sojgu védelmi minisztert – és felszólították a hadsereget, hogy ne tanúsítsanak ellenállást.

Prigozsin hangsúlyozta, nem puccsot, hanem „igazságmenetet” indítanak, és amint befejezték, amit elkezdtek, visszatérnek a frontvonalba. A védelmi minisztérium viszont azt mondta, nem igaz, hogy megtámadták a Wagner csapatait, és Rácz András szerint sincs a támadásra egyértelmű bizonyíték, de „ez a végeredmény szempontjából mostanra már mindegy”.

„Egészen példátlan, hogy a Wagner elfoglal orosz katonai létesítményeket Oroszországban, és orosz helikoptereket lő le”

– mondta Rácz, hozzátéve, hogy előjele sem volt a péntekről szombatra virradó éjjel történt eseményeknek. „Olyan már volt, hogy a Wagner és az orosz hadsereg egy-egy egysége konfliktusba keveredett egymással, például egy részeg orosz tiszt lövetett wagneresekre, ami után a wagneresek letartóztatták, és ügyet csináltak a dologból. De ezek mind Ukrajnán belül zajlottak. Egy háborúban irreguláris alakulatok és reguláris erők között rendszeresen van feszültség, az még tulajdonképpen beleillett abba a mintázatba, ami ilyen helyzetekben szokott történni. Ennek a fegyveres lázadásnak viszont nem volt egyáltalán előjele.”

Rácz szerint az orosz polgári és katonai közigazgatást gyakorlatilag lesokkolták az események, emiatt pedig nem annyira meglepő, hogy az ukrán határhoz és a Donyec-medencei frontvonalhoz is közel eső Rosztovot ellenállás nélkül tudta bevenni a zsoldoshadsereg. „Az orosz hadsereg nem arra való, hogy belföldön harcoljon. Nem is ért hozzá, meg egyszerűen ez nem a hadsereg feladata. Itt a Nemzeti Gárda (Roszgvargyija) az az egység, aminek az ilyen lázadást fel kell számolnia. Meglátjuk, hogy bevetik-e a Nemzeti Gárdát, vagy valamilyen más módon rendezik ezt a dolgot” – mondja a szakértő.

Igaz, a Roszgvargyija az eddigi hírek szerint a katonai erőkhöz hasonlóan nem avatkozott be a dél-oroszországi Rosztov wagneres megszállásakor. A város egyébként nemcsak a földrajzi helyzete miatt volt kézenfekvő célpont, de a katonai jelentősége miatt is: Rosztovban van az orosz déli katonai körzet parancsnoksága, ahonnan nagyon sokáig – 2022 februárja előtt nyolc éven át – intézték az Ukrajnában harcoló orosz proxycsapatok ellátását, most pedig innen irányítják az ukrajnai hadműveleteket.

Wagner-csapatok Rosztovban – Fotó: Reuters
Wagner-csapatok Rosztovban – Fotó: Reuters

Rosztov elfoglalásakor Prigozsin arra is nagyon vigyázott Rácz szerint, hogy ne essen kár emberéletben. „Felvonultak a harckocsik, körbezárták a déli katonai körzet parancsnokságának épületét, majd letárgyalták, hogy nem kell lövöldözni. A Wagner bevonult, ott volt egy orosz védelmiminiszter-helyettes, ott van a katonai hírszerzés kettes számú vezetője, békésen elbeszélgettek Prigozsinnal, erről van videófelvétel is. Prigozsin tehát eleinte próbált arra vigyázni, hogy ez egy látványos, szimbolikus, de lehetőleg vér nélküli dolog legyen” – mondta a szakértő.

Szombat hajnalban azonban a Wagner jelentései szerint lelőttek egy helikoptert, ami tüzet nyitott rájuk, reggel pedig már Prigozsin arról beszélt, három katonai helikoptert is lelőttek, amelyek „civil célpontokat támadtak”. Rácz András szerint a helikopterek lelövésével a Wagner-vezér átlépett egy vörös vonalat.

Ahogy már jeleztük, Putyin tévébeszéde után Prigozsin feltöltött egy újabb videóüzenetet is, amiben arról beszélt, hogy az orosz elnök téved, mert ők nem árulók, hanem hazafiak, és „senki sem fogja feladni magát az elnök, az FSZB vagy mások utasítására.”

Rácz András szerint ezzel a nyilatkozattal és azzal, hogy Voronyezsnél a wagneresek tűzharcot vívnak a Roszgvargyija helyi erőivel, Prigozsin lényegében bemondta az all int: „Számára innen már nincs visszaút.”

Néhány ezer ember nem tudja megdönteni Putyin rendszerét

Rácz András szerint bár Rosztovot uralják a wagneresek, de Moszkva ezer kilométerre fekszik a várostól, Voronyezs katonai közigazgatási épületeinek elfoglalásáról pedig ugyan vannak hírek, de ezeket nem erősítették meg független forrásból. A szakértő azt mondja, szombat délelőtti állás szerint nagyon valószínűtlen, hogy el tudna jutni az orosz fővárosig a zsoldoshadsereg – a Moszkva felé vezető M4-es autópályát például 300 kilométer hosszan lezárták a hatóságok.

Az orosz rendszer pedig komolyan készül is arra, hogy megvédje Moszkvát: lefújtak a fővárosban és több régióban is minden szabadtéri rendezvényt, terrorellenes intézkedéseket vezettek be, az orosz Nemzeti Gárda kiment a moszkvai utcákra, és lezárták a főutakat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombat reggeli beszédében hátbaszúrásként értékelte az eseményeket, és az orosz állami média is „mjatyezs”-nek nevezi a történteket. „Ez egy nagyon negatív konnotációjú szó, ami gyakorlatilag fegyveres felkelést, lázadást jelent” – mondja Rácz. Szerinte hamarosan magához fog térni a rendszer az éjjeli események sokkjából, és egyelőre úgy tűnik, Prigozsin a korlátozott erőforrásait nem fogja tudni megerősíteni.

„Amit nézni kell, hogy van-e olyan jelentős szereplő, aki Prigozsin mellé áll – és egyelőre nincs. A hadseregen belüli legerősebb támogatója, Szergej Szurovikin tábornok is nyugalomra intette Prigozsint, és arra, hogy ezt azonnal hagyják abba. Egyelőre nem látszik, hogy bármilyen jelentős szereplő a Wagner-vezér mellé állna”

– mondja a szakértő. „Néhány ezer emberrel nem lehet megdönteni az orosz rendszert. Azt gondolom a legvalószínűbb forgatókönyvnek – hozzátéve, hogy még nagyon az események elején vagyunk –, hogy ezt a felkelést a rendszer fel fogja számolni.”

Prigozsin és a Kreml számára sincs visszaút

Prigozsin felkelése pedig a Wagner-csoport működésének a végét is jelentheti Rácz szerint: „A Wagner az orosz jog szerint egy teljes mértékben illegális szervezet. Hiába jegyzett be Prigozsin tavaly egy CSVK Wagner nevű céget – a CSVK a csasztnaja vojennaja kompanyija, azaz a katonai magánvállalat rövidítése oroszul –, de ez a cég menedzsment-tanácsadással és hasonlókkal foglalkozik, tehát az orosz jog szerint nem katonai magánvállalat. Nagyon furcsa lenne, ha a történtek után egy eleve illegális formációt tovább hagynának működni.”

Képkocka egy, a Telegram közösségi oldalra felkerült videóból, ahol Prigozsin az orosz hadsereg vezérkarát bírálja és a Wagner-csapatok Ukrajnából való kivonását jelenti be – Fotó: Telegram channel of Concord group / AFP
Képkocka egy, a Telegram közösségi oldalra felkerült videóból, ahol Prigozsin az orosz hadsereg vezérkarát bírálja és a Wagner-csapatok Ukrajnából való kivonását jelenti be – Fotó: Telegram channel of Concord group / AFP

A szakértő szerint valószínűbb, hogy a megmaradt wagnereseket, akiket nem ítélnek el, betagolják más hasonló formációkba. De ez attól is függ, hogyan számolnák fel a felkelés után a Wagner-csoport működését is – erre pedig most még semmi biztosat nem lehet mondani.

Azt sem lehet most még megmondani, mi lehetett Prigozsin motivációja a péntekről szombatra virradó éjjel a fegyveres felkelés kirobbantásával. Rácz szerint elképzelhető, hogy Prigozsint csapdába csalták vagy beugratták azzal az orosz elitből, hogy egyesek azt üzenték neki: ha ezt megcsinálja, reális esélye van arra, hogy megszabaduljon Sojgutól, és megnyerheti ezt a konfliktust a védelmi minisztériummal szemben.

„De itt a dolgok látványosan kicsúsztak az ellenőrzése alól. Innentől már nemcsak Prigozsin számára nincs visszaút, de a Kreml számára sem. A helyzetnek nemigen lehet már kompromisszumos megoldása”

– tette hozzá az Oroszország-szakértő.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!