Prigozsin állítása szerint lelőttek egy helikoptert

2023. június 24. – 03:11

Másolás

Vágólapra másolva

Egy újabb hangüzenetben Jevgenyij Prigozsin azt állítja, hogy a Wagner-csoport lelőtt egy helikoptert, amely tüzet nyitott egy „civil konvojra”.

Hol és milyen körülmények között történt ez, azt Prigoszsin nem jelzi, az általa elmondottakra tehát nincs bizonyíték. Az összecsapást az orosz fegyveres erők sem erősítették meg. Szemtanúk ugyanakkor azt mondták a Dozsd tévécsatornának, hogy a Don-i Rosztovban harmadik órája hallatszanak a város felett repülő helikopterek zajai.

Prigozsin legutóbb arról beszélt, hogy a csapatai Rosztov körül vannak. Emellett Rosztov régió kormányzója azt írta a Telegramon, hogy a rendvédelmi szervek mindent megtesznek a környék lakóinak biztonsága érdekében. „Kérek mindenkit, hogy maradjon nyugton, és ne hagyja el a házat szükség nélkül” – írta Vaszilij Golubev.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!