Prigozsin Belaruszba megy, a Wagner-csoportot nem vonják felelősségre, mondják az oroszok

2023. június 24. – 07:26

frissítve

Prigozsin Belaruszba megy, a Wagner-csoportot nem vonják felelősségre, mondják az oroszok
A Wagner-csoport fegyveresei állnak egy rosztovi épület erkélyén – Fotó: Roman Romokhov / AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner zsoldoshadsereg vezetője péntek este büntetőakciót indított az orosz katonai vezetés ellen, ami állítása szerint az ő állásaikat támadta.
  • Prigozsin Moszkva felé indult katonáival, hogy „megbüntesse” az érintetteket, mindenek előtt Szergej Sojgu védelmi minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt, de azt állítja, hogy nem puccsra készül.
  • A Wagner-csoport Rosztovban elfoglalta a legfontosabb katonai létesítményeket, innen Voronyezsen keresztül Moszkva felé indultak el.
  • Vlagyimir Putyin tévébeszédet mondott, és árulásról beszélt. Prigozsin visszautasította a vádat, és kijelentette, hogy nem fogják megadni magukat az elnök utasítására.
  • A Rosztov és Moszkva között található régiók sorra mondják le a nyilvános rendezvényeiket, és felszólítják a lakosokat, hogy lehetőleg tartózkodjanak az otthonaikban.
  • Több régióban, köztük Moszkvában is terrorellenes biztonsági intézkedések léptek életbe.
  • Szombat este Alekszandr Lukasenko belarusz elnök bejelentette, hogy egész napos tárgyalás után megállapodott Prigozsinnal arról, hogy leállítják a Moszkva felé tartó zsoldosokat.
  • A Kreml szerint Prigozsin Belaruszba utazik, ahol nem vonják felelősségre a történtekért.

Június 26., hétfő munkaszüneti nap lesz Moszkvában – jelentette be Szergej Szobjanyin polgármester a Telegram-csatornáján. „A kockázatok minimalizálása érdekében úgy döntöttem, hogy a hétfőt munkaszüneti nappá nyilvánítom” – írta a polgármester, hozzátéve, hogy a különböző hatóságok és hivatalok, valamint a katonai-ipari komplexumok dolgozóira ez nem vonatkozik.

Szobjanyin arra is kérte a moszkvaiakat, hogy lehetőség szerint tartózkodjanak a városban való utazástól. „Kérjük, tartózkodjon a városon belüli autózástól, amennyire csak lehetséges. Bizonyos városrészekben és bizonyos utakon forgalomkorlátozásokra lehet számítani.”

„A helyzet nehéz”

– írta a moszkvai polgármester.

(TASZSZ, BBC)

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images


Az orosz külügyminisztérium közleményben figyelmeztette a nyugati országokat, hogy ne használják ki az orosz belpolitikai helyzetet saját céljaikra. „Az ilyen kísérletek hiábavalóak, és nem fognak visszhangra találni sem Oroszországban, sem a külföldön lévő józan politikai erők körében” – írták.

A minisztérium szerint a „fegyveres lázadási kísérlet éles elutasítást vált ki az orosz társadalomban”. „A lázadás Oroszország külső ellenségeinek kezére játszik” – hangsúlyozta a közlemény. Hozzátették: „A ukrajnai különleges katonai művelet minden célja és célkitűzése teljesülni fog.”

(Interfax)

Hogyan tudósít egy teljesen cenzúrázott állami televízió egy esetleges puccsról? A néhai olasz miniszterelnökről, Silvio Berlusconiról adnak le egy dokumentumfilmet – válaszolta meg a kérdését Francis Scarr, a BBC munkatársa.

A Twitteren azt írta, hogy bár a Rosszija 24 csatorna nem hagyta teljesen figyelmen kívül a Wagner-csoport körüli eseményeket, de azért „elég sokat elárul”, hogy pont a néhány hete meghalt olasz miniszterelnökről szóló életrajzi filmet tűzték műsorra.

Lettország szombaton megerősítette a határellenőrzést az Oroszországgal közös hatászakaszán, reagálva az Oroszországban zajló eseményekre. Az ország megválasztott elnöke, Edgars Rinkēvičs a Twitteren azt írta, hogy gyakorlatilag nem engednek be orosz állampolgárokat az országba.

„Lettország szorosan figyelemmel követi az Oroszországban kialakult helyzetet, információkat cserélünk a szövetségeseinkkel. A határellenőrzést megerősítettük, az Oroszországot a jelenlegi események miatt elhagyó oroszok vízumát vagy határátlépését nem veszik figyelembe. Lettország nem fog humanitárius vagy más típusú vízumokat kiadni” – írta Rinkēvičs, aki jelen pillanatban a külügyminiszteri posztot is betölti. Az egyelőre nem világos, hogy az eddig kiadott vízumokkal továbbra is be lehet-e utazni Lettországba.

Szombaton Észtország is közölte, hogy megerősítik az ellenőrzést az orosz határ mentén. Kaja Kallas észt miniszterelnök közölte, hogy az események miatt „szoros kapcsolatban áll” a lett, a litván és a finn kollégáival.

(Guardian)

A Wagner-csoport a közösségi oldalán közzétett egy videót, amin elmondásuk szerint a Moszkva felé tartó csapataik ellen elkövetett orosz légitámadás látható. A felvételt Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminisztériumi tanácsadója is megosztotta a Twitter-oldalán.

Igor Artamonov, a lipecki régió kormányzója azt mondta, hogy a Wagner-csoport tagjai már a régióban mozognak. „A bűnüldöző szervek és a hatóságok, beleértve az önkormányzatokat is, minden szükséges intézkedést megtesznek a lakosság biztonsága érdekében. A helyzetet ellenőrzés alatt tartjuk” – írta Artamonov a Telegram-csatornáján.

Elmondása szerint a kritikus infrastruktúra működésében nincsenek zavarok. Korábban a lipecki terület hatóságai arra szólították fel a régió lakosait, hogy ne hagyják el otthonaikat.

A lipecki régió nagyjából 450 kilométerre van Moszkvától délre.

(TASZSZ)

A BBC moszkvai tudósítója, Steve Rosenberg szerint meglepően nyugodt a légkör az orosz fővárosban. Azt írta, a moszkvai utcákon sétálgatva egyelőre nem tűnik úgy tűnik, mintha Oroszország polgárháborúba süllyedne, az emberek nyugodtak és lazák. „De a dolgok nagyon gyorsan változhatnak” – teszi hozzá.

Az orosz közlekedési minisztérium szombaton bejelentette, hogy átmenetileg felfüggesztették a hajóforgalmat a Moszkva folyón fővárosi szakaszán. Emellett a kikötőhelyek működését is korlátozták.

Másik hír, hogy az úgynevezett terrorellenes akció miatt minden moszkvai futballmérkőzést töröltek. „A polgármester utasítására a városban minden tömegrendezvényt töröltek. A Moszkvai Labdarúgó-szövetség égisze alatt zajló összes versenyt törölték, amíg a különleges rendelet érvényben van” – áll a helyi futballszövetség közleményben.

Több internetes oldalt is blokkoltak Oroszországban, hogy megfékezzék a Wagner-csoport felhívásainak terjedését – közölte az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság, a Roszkomnadzor az Interfax hírügynökséggel. „Számos erőforrást korlátoznak, hogy visszaszorítsák a katonai lázadásban való részvételre való felhívások terjesztését” – áll a hatóság közleményében. Korábban az orosz média arról számolt be, hogy a főügyészség kérésére blokkolták a Wagner-csoport VKontakte közösségi oldalát.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint Vlagyimir Putyin egy elnöki géppel állítólag Szentpétervárra tartott. „Putyin a Kremlben dolgozik” – mondta Peszkov a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek szombat délután.

Korábban a Twitter- és Telegram-csatornákon olyan bejegyzések kezdtek terjedni, amelyek szerint Moszkvából több állami gép is Szentpétervárra repült, egyes posztokban pedig azt is feltételezték, hogy Vlagyimir Putyin és Mihail Misusztyin miniszterelnök is elhagyta az orosz fővárost.

Misusztyin hivatala az Interfax hírügynökségnek tagadta ezt a hírt. „Mihail Misusztyin munkában van, számos megbeszélést folytat a kormány tagjaival, többek között a légiközlekedési ipar fejlesztéséről tartott ülésen adott utasítások végrehajtásáról” – közölte az orosz miniszterelnök sajtószolgálata.

Rendőrök és teherautók a Moszkvába vezető úton felállított ellenörzőpontok egyikénél 2023. június 24-én – Fotó: Boris Alekseev / Anadolu Agency / AFP
Rendőrök és teherautók a Moszkvába vezető úton felállított ellenörzőpontok egyikénél 2023. június 24-én – Fotó: Boris Alekseev / Anadolu Agency / AFP

Szorosan figyelik az eseményeket, és lehetőleg senki se utazzon az érintett területekre – általában ezek a reakciók az uniós országoktól az orosz helyzetre.

A magyar kormány és a magyar Külügyminisztérium egyelőre viszont még nem reagált arra, hogy a Wagner-vezér Prigozsin péntek este lényegében hadat üzent az orosz hadsereg vezetésének, csapataival pedig Rosztov városába bevonulva már Moszkva felé tart. Se egy Szijjártó-poszt a Facebookon, se egy külügyi sajtóközlemény.

És bár kora délután levélben kerestük a Külügyminisztériumot, a poszt megjelenéséig nem válaszoltak.

Recep Tayyip Erdoğannal is egyeztetett Putyin, a török elnök pedig teljes támogatását fejezte ki az orosz elnök felé, állítja a TASZSZ.

Putyin korábban telefonon egyeztetett a belarusz, kazah és üzbég kollégájával is.

A BBC-nek sikerült verifikálni egy közösségi médiában terjedő videót, amin az látszik, hogy a Wagner-csoporthoz tartozó egyik konvoj elhagyta a voronyezsi régiót és már a lipecki régióban jár. A helyszín, ahol a videó készülhetett, nagyjából 450 kilométerre van Moszkva határától.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a lipecki kormányzó a Telegramon arra kérte a lakosságot, a biztonságuk miatt csak a legszükségesebb esetekben menjenek el otthonról, és ne utazzanak kocsikkal vagy tömegközlekedéssel sem.

A lipecki régiót térképünkön is jelöltük:

Szorosan figyeljük az eseményeket és lehetőleg senki se utazzon az érintett területekre – általában ezek a reakciók az uniós országoktól az orosz helyzetre a Reuters gyűjtése alapján. A német külügyminisztérium frissített utazási tanácsai szerint Moszkvában is érdemes elkerülni az állami, különösen a katonai létesítményeket és a városközpontot.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök hivatala szerint a helyzet azt mutatja, hogy az Ukrajna elleni támadás instabilitást okoz Oroszországban.

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter arról írt Twitteren, hogy „a litvánok száz évig Moszkva brutális banditauralma alatt éltek, tudva, hogy

csak idő kérdése a következő kaotikus összeomlás.

Nem zavartak meg minket. Tisztán látunk a káoszban. A cél továbbra is a győzelem és igazságtétel Ukrajnának. Itt az idő.”

A jelentős nagyságú orosz kisebbségnek otthont adó Észtország megerősítette a határai védelmét, Kaja Kallas miniszterelnök pedig biztosított mindenkit, hogy az ország nincs közvetlen veszélyben.

Volt egy hatalmi harc és üzengetés, de Prigozsin péntek este lényegében hadat üzent az orosz hadsereg vezetésének, csapataival pedig Rosztov városába bevonulva már Moszkva felé tart. Rácz András Oroszország-szakértő szerint még az események elején vagyunk, de valószínűtlen, hogy a Wagner-csoport eljut a fővárosig, és eddig nincs olyan jelentős szereplő, aki Prigozsin mellé állt volna. Rácz friss elemzését ebben a cikkünkben olvashatja bővebben.

Nemzeti egységet kért és kiállt Putyin mellett Kirill pátriárka egy szombaton kiadott közleményben. Az orosz ortodox egyház vezetője úgy fogalmazott, hogy „amikor az ellenség mindent megtesz Oroszország elpusztítására, az országon belüli viszálykeltés minden kísérlete a legnagyobb bűncselekmény, amelyre nincs mentség”. Ezenkívül felszólította azokat, akik „fegyvert ragadtak és készek azt testvéreik ellen használni, hogy gondolják át újra”. Kijelentette azt is, hogy támogatja az orosz elnök erőfeszítéseit, amelyek célja a zavargások megelőzése.

(CNN)

„Látom, hogy közelebb a krími nyári vakációm” – posztolta Twitterre egy napernyővel és egy ukrán zászlóval Jan Lipavský cseh külügyminiszter. A félszigetet 2014-ben szállta meg Oroszország, majd csatolta el Ukrajnától, amit a világ szinte egészével együtt az EU és Magyarország sem ismer el.

Az orosz hadsereg helikoptereiből tüzet nyitottak az M4-es autópályán, Voronyezs külterületén haladó Wagner-konvojra, írja a Reuters.

A lap egyik tudósítója a helyszínen látta, amint támadás érte a harckocsikat is szállító konvojt.

A Wagner-csoport konvoja halad az M4-es autópályán Voronyezs mellett – Fotó: Reuters
A Wagner-csoport konvoja halad az M4-es autópályán Voronyezs mellett – Fotó: Reuters

Maga Prigozsin is azt állítja, hogy helikopterek és tüzérség támadták meg a Wagner-tagokat, ezzel szemben szerinte az ő zsoldosai egyetlen lövés nélkül vonultak be Rosztovba, írja ezt már a Sky News.

Az ukrán kormány képviselői is megszólaltak az oroszországi eseményekkel kapcsolatban. Volodimir Zelenszkij egyik főtanácsadója, Mihajlo Podoljak arról beszélt, hogy az ukrán ellentámadás destabilizálta az orosz elitet, és felhevítette a belső feszültségeket, melyek az „ukrajnai katonai vereség” után jelentek meg. „Egy polgárháború kezdetének lehetünk szemtanúi” – jelentette ki Podoljak.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter közben arról írt a Twitteren, hogy a nyugati hatalmaknak ki kéne használniuk a jelenlegi helyzetet. Szerinte a jelenlegi oroszországi helyzet miatt nem fenyeget a veszély, hogy Putyin eszkalálná az ukrajnai konfliktust, amennyiben Ukrajna fegyvereket kap nyugati szövetségeseitől.

„Ideje felhagyni a hamis semlegességgel és az eszkalációtól való félelemmel; adjunk Ukrajnának minden szükséges fegyvert; felejtsük el az Oroszországgal való barátságot vagy üzletet. Ideje véget vetni a gonosznak, amelyet mindenki megvetett, de túlságosan félt lerombolni” – fogalmazott Kuleba.

(Guardian)

Ramzan Kadirov csecsen vezető késsel való hátbaszúrásnak nevezte Prigozsin fegyveres lázadását, és támogatja Vlagyimir Putyin minden szavát.

Kadirov 2007 óta irányítja Csecsenföldet. Putyin hűséges támogatója, és időnként támogatta Prigozsin sólyomszerű hozzáállását is a háborúhoz.

„A harcosokhoz fordulok – anyaországunk hazafiaihoz. Ne engedjetek a provokációknak!”

– mondta a csecsen vezető.

Szerinte bármilyen célt is tűznek ki, vagy bármilyen ígéretet is tesznek az embereknek, Oroszország biztonsága és az orosz társadalom kohéziója a legfontosabb jelenleg.

A posztot a következőkkel zárta:

„A lázadást le kell verni, és ha ez kemény intézkedéseket igényel, akkor készen állunk!”

(BBC)

Putyin és Ramzan Kadirov találkozója 2023. március 13-án a Kremlben – Fotó: Mikhail Klimentyev / Sputnik / AFP
Putyin és Ramzan Kadirov találkozója 2023. március 13-án a Kremlben – Fotó: Mikhail Klimentyev / Sputnik / AFP

A lipecki kormányzó a Telegramon arra kérte a lakosságot, a biztonságuk miatt csak a legszükségesebb esetekben menjenek el otthonról, és ne utazzanak kocsikkal vagy tömegközlekedéssel sem.

Voronyezs felé már nem is tudnának menni, mert a TASZSZ szerint a két régió között leállt a buszközlekedés.

Telefonon egyeztetett Valgyimir Putyin belarusz, kazah és üzbég kollégájával is. Elsőként Alekszandr Lukasenkóval beszélt az orosz elnök, majd tájékoztatta Kaszim-Zsomart Tokajev kazah és Savkat Mirzijojev üzbég elnököt is az oroszországi történésekről, közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

(Guardian)

Szorosan követjük a helyzet alakulását Oroszországban – tweetelte az Európai Tanács elnöke. Charles Michel, aki az uniós állam- és kormányfők testületének élén áll, felvette a kapcsolatot uniós vezetőkkel, valamint a fejlett gazdaságú országokból álló G7 csoport tagjaival. Töretlenül támogatjuk Ukrajnát és Volodimir Zelenszkij elnököt, zárta az üzenetet.

Felrobbant és kigyulladt egy olajtározó Voronyezsben. A közösségi médiában terjedő videókon az látható, hogy egy katonai helikopter haladt el a tározó felett másodpercekkel a robbanás előtt. A voronyezsi régió kormányzója a Telegramon azt írta, hogy 100 tűzoltó oltja jelenleg a lángokat.

Elsőként a Reuters írt arról néhány órával korábban, hogy Wagner-csapatok átvették az irányítást több voronyezsi katonai létesítmény felett. Ezt az információt most a BBC is megerősítette. Sőt azt írják, hogy Prigozsin katonái mostanra az összes katonai létesítményt uralják a városban.

Egy a közösségi mégiában megosztott fotó szerint a voronyezsi Budajevkában 180 orosz rendfenntartó adta meg magát a Wagner csapatainak – Fotó: Wagner / Handout / Anadolu Agency / AFP
Egy a közösségi mégiában megosztott fotó szerint a voronyezsi Budajevkában 180 orosz rendfenntartó adta meg magát a Wagner csapatainak – Fotó: Wagner / Handout / Anadolu Agency / AFP

Szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reagált így arra, hogy nyílt fegyveres konfliktus alakult ki a Wagner katonai magánvállalat és az orosz hadvezetés között.

A Telegramon közzétett üzenetében az ukrán elnök azt írta: ez „totális gyengeség”.

„Minél tovább tartja Oroszország katonáit és zsoldosait a mi földünkön, annál nagyobb káoszt és fájdalmat és annál több problémát okoz magának később”

– írta az ukrán elnök.

(MTI)

Miután Voronyezsben terrorellenes intézkedéseket vezettek be, a régió kormányzója a Telegramon közölte, az orosz fegyveres erők „végrehajtják a szükséges operatív és harci intézkedéseket”.

A Wagner katonai felszerelését szállító kamion az M4-es autópályán – Fotó: Reuters
A Wagner katonai felszerelését szállító kamion az M4-es autópályán – Fotó: Reuters

Putyin tévébeszéde után Telegram-csatornáján reagált Jevgenyij Prigozsin. Egy hangüzenetben arról beszélt, hogy az orosz elnök helytelenül vádolja árulással a Wagner-csoportot. Katonái ugyanis szerinte továbbra is az orosz Anyaföldért harcolnak.

„Senki sem fogja feladni magát az elnök, az FSZB vagy mások utasítására. Ugyanis nem akarjuk, hogy az országnak tovább kelljen élnie a korrupcióban, a hazugságokban és a bürokráciában” – jelentette ki.

A Wagner katonái Rosztovban – Fotó: Stringer
A Wagner katonái Rosztovban – Fotó: Stringer

Azzal vádolta az orosz hivatalnokokat, hogy Afrikába és Ukrajnába küldték zsoldosseregét, majd ellopták a pénzüket és fegyvereiket, amit nekik ígértek. Prigozsin szerint ezek a vezetők amiatt halmozták fel maguknak ezeket a Wagnernek szánt fegyvereket, hogy magukat védjék velük, abban az esetben, ha valaki Moszkva ellen fordulna.

Ez most meg is történt, úgyhogy ezek a vezetők nem spórolnak többet a fegyverekkel, hanem a Wagner-csoport járműoszlopait támadják repülőkkel és helikopterekkel, Prigozsin állítása szerint. Azonban nem tudnak célozni, így civilek esnek áldozatul a támadásoknak.

(Meduza)

Jevgenyij Prigozsin szerint a Wagner-zsoldosokból álló csoportja kész meghalni a mostani akcióban. „Mindannyian készen állunk a halálra. Mind a 25 ezren, majd még 25 ezren”, és „az orosz emberekért halunk meg”, mondta szombat reggeli hangüzenetében több lap, köztük a BBC és az Al Jazeera szerint is. Arról egyelőre nincsenek hivatalos információk, pontosan hány Wagner-zsoldos vesz részt az akcióban.

Térképre raktuk a Moszkva felé tartó Wagner-csapatok útjába eső főbb városokat. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint Prigozsin emberei elfoglalhatták Rosztov fontos pontjait, és a Moszkvától 500 kilométerre délre fekvő Voronyezst is elérték. A Voronyezs és Moszkva között fekvő Lipeckben és Tulában is lefújtak minden nyilvános rendezvényt.

Tverben és a Kalinyingrádban is törölték a közelgő nyilvános eseményeket, egyelőre a hétvégieket. Tver úgy 167 km-re északnyugatra fekszik Moszkvától, Kalinyingrád pedig Oroszország exklávéja Lengyelország és Litvánia között. (TASZSZ)


Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!