Ungváron gyászhétvégét tartottak hét meghalt kárpátaljai katona miatt

2023. május 15. – 07:12

frissítve

Ungváron gyászhétvégét tartottak hét meghalt kárpátaljai katona miatt
Zelenszkij-párti tüntetők a németországi Aachenben – Fotó: Jana Rodenbusch / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Emmanuel Macron francia elnök hétfőn bejelentette, hogy „megnyitotta a kaput” ukrán vadászpilóták kiképzése előtt, egy nappal azután, hogy munkavacsorán fogadta hivatalában Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. „Ezt több, erre hajlandó európai országgal tesszük. Úgy hiszem, hogy tárgyalások folynak az amerikaiakkal is” – mondta a köztársasági elnök a TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott interjúban.

Emmanuel Macron ugyanakkor úgy vélte, hogy harci repülőgépek esetleges jövőben szállítása Kijevnek „elméleti vita lenne”. „Most a képzés megkezdésére van szükség, ebben állapodott meg több európai ország” – tette hozzá, de a kiképzés folyamatáról nem mondott részleteket. Párizs mostanig arra hivatkozva napolta el harci gépek esetleges átadását Ukrajnának, hogy a pilóták kiképzése hosszú hónapokat venne igénybe.

(MTI)

Rishi Sunak fogadta hétfőn a rövid látogatáson Nagy-Britanniában tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, a találkozó után pedig bejelentették, hogy Nagy-Britannia további több száz légvédelmi rakétát és drónt ad át Ukrajnának, de harci repülőgépek átadására továbbra sem készülnek. A Downing Street ismertetése szerint a drónok között új, 200 kilométert meghaladó hatótávolságú támadó drónok is lesznek. Az eszközöket London a következő hónapokban szállítja. „A felszerelések segítik majd a várt ukrán katonai előrenyomulást az orosz erőkkel szemben” – fogalmazott hétfői tájékoztatásában a brit miniszterelnöki hivatal.

Nagy-Britannia új képzési programot is kidolgoz ukrán pilóták számára, ezzel is elősegítve, hogy Ukrajna új, NATO-szabványoknak megfelelő, F-16-os harci repülőgépekből álló légierőt építhessen ki – áll a Downing Street hétfői ismertetésében. Brit hivatalos forrásból most tettek először konkrét említést arról, hogy Ukrajna F-16-os repülőgépeket kaphat. A Downing Street úgy fogalmaz hétfői tájékoztatásában, hogy Nagy-Britannia a nyáron alapszintű repülési képzést indít ukrán pilótáknak, és London e programmal párhuzamosan együttműködésre törekszik „más országokkal” F-16-osok szállítása érdekében. Az ismertetés nem tér ki arra, hogy ezeket a repülőgépeket mely országok adnák át Ukrajnának, és mikor.

(MTI)

Ungváron szombaton és vasárnap is gyásznapokat tartottak hét olyan kárpátaljai katona emlékére, akik a 68-as területvédelmi alakulat tagjaiként estek el.

A hét katona a halála tiszteletére minden koncertet és előadást lemondtak az elmúlt a városi tanács döntése értelmében.

A Kárpátalja Lap a katonák neveit is közölte: Tyahij Szerhij, Hutaj Ivan, Hodanics Bohdan, Burtin Vaszil, Mesko Valentin, Pilipiv Eduard és Kuszik Vitalij. Mindannyian a Kárpátaljai Sárkányok néven emlegetett egység önkéntesei voltak.

Legalább két robbanás történt hétfőn az oroszok által elfoglalt kelet-ukrajnai Luhanszk városában. Az egyik robbanás sérültjei között van Igor Kornet megbízott belügyminiszter, aki súlyosan megsérült, és az intenzív osztályon ápolják – jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség a helyi rendvédelmi szervekre hivatkozva.

Kornet a szakadár Luhanszki Népköztársaság egyik vezető tisztségviselője. A szakadárok vezetője, Leonyid Pasecsnik az „ukrán nacionalistákat” okolta a támadásért.

Pasecsnik a Telegramon azt írta, „hét ember sérült meg, valamennyi sebesültet kórházba szállították. Négy ember állapota súlyos, köztük egy 17 évesé, valamint Igor Kornet megbízott belügyminiszteré. Az orvosok küzdenek az életükért”.

Az első robbanás reggel 8 óra körül történt, és a helyi hatóságok szerint egy olyan épületet ért, amely korábban pilótaképző iskola volt. A jelenlegi funkciója nem ismert. A helyi orosz hatóságok szerint két rakéta találta el az épületet.

A második kicsivel később Luhanszk központjában, egy fodrászüzletben történt, a helyszínről készült videofelvételek szerint több embert megsebesített és jelentős anyagi károkat okozott. A TASZSZ jelentése szerint itt egy gránát robbant fel.

A robbanásban megsérült épület Luhanszk központjában – Fotó: Stringer / Reuters A robbanásban megsérült épület Luhanszk központjában – Fotó: Stringer / Reuters
A robbanásban megsérült épület Luhanszk központjában – Fotó: Stringer / Reuters

Az ukrán hatóságok nem nyilatkoztak az incidensekről.

(CNN, Guardian)

„Magyarország és Kína számíthat egymásra a béketábor hangjának erősítésében, a két ország szorosan együttműködik annak érdekében, hogy mielőbb tűzszünet jöjjön létre Ukrajnában, és béketárgyalások induljanak meg” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pekingben.

A külügyminiszter arról beszélt, „a béketábor hangjának erősítésében Kínának bizony kulcsszerepe van”.

„Mi örülünk annak, hogy Kína komolyan veszi a béke iránti erőfeszítéseket, örülünk annak, hogy Kína erőfeszítéseket tesz ebbe az irányba, és ebben a tekintetben szorosan együtt fog működni a következő időszakban” – jelentette ki.

Arról, hogy miről beszélt Szijjártó Péter Pekingben, ebben a cikkben olvashat bővebben >>>

Alekszandr Lukasenko beteg, ezért nem jelent meg a vasárnapi zászlóavatási ünnepségen Minszkben – erősítette meg a Sky Newsnak a FÁK (Független Államok Közössége – a Szovjetunió néhány régi tagállamának laza szervezete) oroszországi bizottságának helyettes vezetője, Konsztantyin Zatulin.

„Az, hogy beteg, már a moszkvai győzelem napi parádén is nyilvánvaló volt. Tudom, hogy az, de nem vagyok felhatalmazva arra, hogy a diagnózisáról információkat osszak meg” – mondta a Sky Newsnak Zatulin.

Minszk egyelőre nem erősítette meg az elnök betegségéről szóló híreket.

A belarusz államfő egészségi állapota körüli spekulációkról ebben a cikkben írtunk bővebben >>>

Hétfő délelőtt a Londonhoz közeli Chequersben találkozott Rishi Sunak brit miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Zelenszkij érkezése előtt a brit kormány újabb katonai segélycsomagot jelentett be, Sunak pedig hosszú közleményben fogadta meg, hogy az Egyesült Királyság a jövőben is támogatni fogja Ukrajnát.

A megbeszélésen Sunak és Zelenszkij további katonai támogatásokról tárgyaltak, a találkozó után Zelenszkij azt mondta, a brit miniszterelnökkel a “repülőgépek koalíciójáról” is beszéltek.

“Ma a sugárhajtású repülőgépekről is beszéltünk. Ez egy nagyon fontos téma számunkra, mert most nem tartjuk az ellenőrzésünk alatt az eget" – mondta.

“Úgy gondolom, hogy a közeljövőben hallani fognak néhány, szerintem nagyon fontos döntésről, de ezen még egy kicsit dolgoznunk kell” – fogalmazott az ukrán elnök.

A brit kormány már korábban bejelentette, hogy nyáron ukrán pilótákat fognak kiképezni Nagy-Britanniában. A kiképzés célja, hogy az ukrán pilóták olyan ismereteket szerezzenek, amelyeket “egy másfajta repülőgépen is alkalmazhatnak”. Ez a képzés az egyik első lépés afelé, hogy az Egyesült Királyság más országokkal együttműködve F16-os vadászgépeket küldjön Ukrajnába.

London eddig vonakodott a modern sugárhajtású vadászgépek közvetlen szállításától, arra hivatkozva, hogy logisztikailag nehéz lenne ezeket Ukrajnában üzembe helyezni.

Volodimir Zelenszkij és Rishi Sunak Chequersben 2023. május 15-én – Fotó: Carl Court / Pool / Reuters
Volodimir Zelenszkij és Rishi Sunak Chequersben 2023. május 15-én – Fotó: Carl Court / Pool / Reuters

Sunak a találkozó után azt nyilatkozta, hosszútávú biztonsági intézkedésekről is szó esett, arról, hogy hogyan tudna Ukrajna hosszútávon is felkészülni az orosz agresszió elleni védekezésre.

Sunak a vadászgépek kapcsán hangsúlyozta, az Egyesült Királyság kész segíteni az ukrán pilóták kiképzésében, hogy “viszonylag hamar2 használhassák a nyugati vadászgépeket, de ”ez nem egy egyszerű dolog".

“Mi leszünk az egyik legfontosabb része annak a koalíciónak, amely támogatást nyújt Volodimirnak és Ukrajnának” – tette hozzá.

A brit miniszterelnök ismét elmondta, hogy az együttműködés első része a pilóták kiképzése, amiben az Egyesült Királyság nagy szerepet vállalt.

A két vezető találkozója baráti hangulatban telt, Sunak öleléssel fogadta Zelenszkijt, majd megjegyezte, az ukrán elnök az első külföldi vezető, akit miniszterelnökként Chequersben fogadhatott, ott, ahol “Winston Churchill a második világháborúban számos híres beszédét mondta el. És ugyanígy ma is, az önök vezetése, az önök országának bátorsága és szilárdsága mindannyiunk számára inspirációt jelent” – fogalmazott Sunak.

(Guardian)

Négy halottja van az avdijivkai kórházra mért orosz csapásnak – jelentette az ukrán állami hírügynökség, a Suspilne.

A város ukrán katonai közigazatásának vezetője, Vitalij Barabas adott hírt a támadásról. Elmondása szerint a civilek a régóta használaton kívül álló kórházban kialakított óvóhelyen rejtőzködtek a rakétacsapás idején. Az első híradások szerint „négy középkorú lakos” vesztette életét.

Barabas a Telegramon több képet is közzétett a lerombolt kórház épületéről. Posztjában ismét felszólította a lakosságot, hogy hagyják el a várost, amit hónapok óta támadnak az orosz csapatok.

Fotó: Vitalij Barabas / Telegram
Fotó: Vitalij Barabas / Telegram

Avdijivka 2014 óta a donbászi konfliktus frontvonalában van, a város mára nagyrészt elpusztult.

Megérkezett az Egyesült Királyságba Volodimir Zelenszkij. A brit miniszterelnök nem Londonban, hanem a vidéki rezidenciáján, Chequersben fogadta az ukrán elnököt.

„Üdv újra” – írta a Twitteren Rishi Sunak.

A brit kormány az ukrán elnök érkezés előtt jelentette be, hogy több száz új, több mint 200 kilométeres hatótávolságú támadó drónt küld Ukrajnának.

Franciaország újabb ukrán katonákat fog „kiképezni és felszerelni”, akiknek „több tíz páncolozott járművet és könnyű tankot” adnak, jelentette be Emmanuel Macron francia és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a vasárnapi párizsi találkozójuk után.

Az együtt kiadott közleményük alapján többek között AMX-10 RC páncélozott felderítő járművekre és légelhárító eszközökre számíthatnak az ukránok, de a Politicónak és az Euractivnak is arról beszéltek francia források, hogy még túl korai vadászgépekről beszélni. A két ország üdvözölte a nemrég megszületett uniós megállapodásokat Ukrajna lőszerellátásáról.

Franciaország a katonai mellett polgári segítséget is nyújt, például küldött két mobil DNS-vizsgáló laboratóriumot, amelyek a háborús bűncselekmények kivizsgálásában segítenek.

Olaszország, Németország és Franciaország után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Egyesült Királyságba látogat hétfőn.

„Ma – London. Az Egyesült Királyság vezető szerepet tölt be a földi és légi kapacitásaink bővítésében. Ez az együttműködés ma folytatódik. Találkozom Rishi barátommal, személyesen és delegációkban fogunk érdemi tárgyalásokat folytatni” – írta Zelenszkij a Twitteren hétfő reggel.

A brit kormány hétfő reggel, az ukrán elnök látogatása előtt jelentette be, hogy több száz új, több mint 200 kilométeres hatótávolságú támadó drónt küld Ukrajnának.

„Ezek mindegyike az elkövetkező hónapokban kerül leszállításra, miközben Ukrajna felkészül a folyamatban lévő orosz invázióval szembeni ellenállásának fokozására” – áll a kormány közleményében.

A brit kormány közölte azt is, hogy Zelenszkij és Sunak nem a miniszterelnök londoni rezidenciáján, a Downing Streeten találkozik, hanem a brit miniszterelnök vidéki házában, Chequersben.

„Ez egy döntő pillanat Ukrajna ellenállásában egy szörnyű háborúval szemben. Szükségük van a nemzetközi közösség tartós támogatására, hogy megvédjék magukat a könyörtelen és válogatás nélküli támadások sorozata ellen, amelyek már több mint egy éve a mindennapi valóságukat jelentik” – írta Sunak hétfő reggeli közleményében.

„Nem hagyhatjuk őket cserben. Putyin agressziós háborújának frontvonalai talán Ukrajnában vannak, de a törésvonalak az egész világon húzódnak. Mindannyiunk érdeke, hogy Ukrajna sikeres legyen, és Putyin barbársága ne nyerje el a jutalmát. Ezért az Egyesült Királyság továbbra is támogatja Ukrajnát – a tankoktól a kiképzésig, a lőszertől a páncélozott járművekig” – hangsúlyozta a brit kormányfő.

Az ukrán elnök vasárnap Németországban találkozott a német köztársasági elnökkel és Olaf Scholz német kancellárral, majd Párizsba repült, ahol Emmanuel Macron francia elnökkel tartott megbeszélést.

(Reuters, Guardian)

A brit védelmi minisztérium hétfői hírszerzési jelentése azt részletezi, hogy az oroszországi Szescsa légibázis elleni május 3-i dróntámadás komolyan kompromittálhatta az orosz légvédelmi rendszert.

Május 3-án több pilóta nélküli légi jármű (UAV) támadta meg az ukrán határtól 15o kilométerre északra található Szescsa légibázist. A támadásban egy An-124 típusú katonai szállító repülőgép is megsérülhetett – áll a jelentésben.

Ez komoly veszteséget jelentett, Sescsa ugyanis az orosz katonai teherszállító repülőgépek (VTA) nyugati központi bázisa volt, az orosz légierő egyik fontos eleme, ami nélkülözhetetlen szerepet játszott a belföldi szállításban és az ukrajnai invázióban is.

A brit hírszerzés szerint Oroszország erről a légibázisról indítja az iráni gyártmányú drónokat is Kijev felé.

Nem a május elejei az első dróntámadás, ami Oroszország belsejében ért katonai bázist. Tavaly decembertben két oroszországi légibázison lévőű nagy hatótávolságú harci gépeket céloztak drónok. A Djagilevo reptér a rjazanyi területen, az Engels légibázis pedig a szaratovi területen található, mindkettő több száz kilométerre van Ukrajnától. Ukrajna hivatalosan egyik támadásért sem vállalta a felelősséget.

Az orosz vezetőket aggaszthatja, hogy amíg az olyan kulcsfontosságú stratégiai eszközök, mint a VTA-bázisok veszélyben vannak, az oroszországi légvédelem sem funkcionálhat teljes kapacitással – írja a jelentés.

Továbbra is sikeresnek tűnik a bahmuti ukrán ellentámadás. Egy, a Twitteren hétfő hajnalban megjelent posztból – amit egy, a háború híreiről eddig hitelesen beszámoló német bázisú, katonai hírekkel foglalkozó oldal tett közzé – úgy tűnik, hogy az ukránok újabb nagyjából tíz négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza (ez nagyjából tíz Margitszigetnek felel meg).

A posztból látható, hogy déli és keleti irányban szorítják vissza az ukránok az orosz csapatokat. A frontról érkező jelentések szerint sikerült megszüntetniük az utolsó orosz hídfőállást is a Sziverszki-Donyec-csatornánál.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsapat vezetője felajánlotta az ukrán kormánynak, hogy elárulja az orosz csapatok helyzetét – írta vasárnap a Washington Post kiszivárgott amerikai hírszerzési dokumentumok alapján.

A Wagner katonái a véres bahmuti orosz offenzíva első vonalaiban harcoltak. Cserébe azért, hogy Ukrajna kivonja katonáit abból a térségből, ahol a Wagner emberei vannak, Prigozsin januárban felajánlotta, hogy közli hírszerző szolgálatával az orosz erők pozícióit. A lap szerint Ukrajna elutasította az ajánlatot, amely Prigozsin ukrán titkosszolgálattal ápolt kapcsolatain keresztül érkezett Kijevbe.

A Post felidézi: Prigozsin, aki Putyin orosz elnök közeli szövetségese, de szerepvállalása rendszeresen okoz feszültséget a Kremlben, nyilvánosan azzal fenyegetőzött: kivonja zsoldosait a Bakhmut környéki területről, ahol az orosz offenzíva élén állnak, ha nem kapják meg a nagyon szükséges lőszert. Kedden egy hangüzenetben viszont azt mondta, őt és embereit árulóknak tekintenék, ha elhagynák a területet.

Ukrán katonák egy lövészárokban a bahmuti front közelében. Fotó: Szerhij Nuzsnyenko / Reuters
Ukrán katonák egy lövészárokban a bahmuti front közelében. Fotó: Szerhij Nuzsnyenko / Reuters

Néhány nappal ezelőtti pillanatkép ez a fotó az orosz-ukrán háború legvéresebb helyszínéről, Bahmut közeléből. „Ukrán katonák néznek ki a lövészárokból a harc után, ahogy Oroszország támadása Ukrajna ellen folytatódik, a frontvonalban lévő Bahmut város közelében, Donyeck régióban, Ukrajnában 2023. május 11-én” – írja a fotós, a hírügynökség a kép alá.

Hogy mióta vannak ezekben a lövészárkokban ezek az ukrán katonák, hogy hány harcon vannak túl, hogy hány társukat vesztették el ebben – vagy egy másik – lövészárokban, nem tudjuk. Hogy élnek-e még, néhány nappal, vagy akár éltek-e néhány órával a fotó elkészülte után? Azt sem tudjuk. Csak azt tudhatjuk biztosan, hogy ennek a háborúnak az eddigi legpokolibb helyszínéről érkezett ez a kép. És bár látszólag semmi borzalmas nincs benne, tudva mindent, amit a bahmuti frontról tudhatunk, valahogy minden direkt borzongatás nélkül is rettenetesen nyomasztó a hangulata.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Rómában azt mondta, hogy „Oroszország érezni fogja az ukrán ellentámadást”.
  • Az Eurovízió ukrán versenyzőinek szülővárosát támadta Oroszország a verseny éjszakáján.
  • Zelenszkij Nemzetközi Nagy Károly-díjat kapott Aachenben.
  • Megmentették és kiállították a Banksy-képet az ukrajnai Irpinyben.
  • A brit hírszerzés szerint az Ukrajnában bevetett orosz haderő rosszul képzett és rosszul felszerelt.
  • Szigorúan titkos NATO-dokumentumok szerint Zelenszkij több, év eleji megbeszélésen orosz települések elleni támadásokat javasolt.
  • Két orosz parancsnok is meghalt Bahmutnál.
  • Amerikai források szerint Ukrajna három nap alatt 16 négyzetkilométert foglalt vissza Bahmut környékén.
  • A lengyel miniszterelnök szerint a 21. század legsikeresebb vezetőjének nevezte Zelenszkijt.

Az előző nap történéseit ide kattintva tudják visszaolvasni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!