Franciaország további páncélosokkal segít Ukrajnának

2023. május 15. – 10:34

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaország újabb ukrán katonákat fog „kiképezni és felszerelni”, akiknek „több tíz páncolozott járművet és könnyű tankot” adnak, jelentette be Emmanuel Macron francia és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a vasárnapi párizsi találkozójuk után.

Az együtt kiadott közleményük alapján többek között AMX-10 RC páncélozott felderítő járművekre és légelhárító eszközökre számíthatnak az ukránok, de a Politicónak és az Euractivnak is arról beszéltek francia források, hogy még túl korai vadászgépekről beszélni. A két ország üdvözölte a nemrég megszületett uniós megállapodásokat Ukrajna lőszerellátásáról.

Franciaország a katonai mellett polgári segítséget is nyújt, például küldött két mobil DNS-vizsgáló laboratóriumot, amelyek a háborús bűncselekmények kivizsgálásában segítenek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!