Példátlanul nagy feladat lesz Európának újjáépíteni Ukrajnát

Legfontosabb

2022. november 30. – 06:57

Példátlanul nagy feladat lesz Európának újjáépíteni Ukrajnát
Ukrán katona áll egy felrobbantott felüljárónál Kupjanszkban – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Még azon megy a vita, hogy a 2023-as ukrán költségvetés megtámasztásához hogyan küldjön pénzt az EU, de a horizonton már sokkal nagyobb tervek is feltűntek. A 2023-ra tervezett 18 milliárd euró sorsa hamarosan eldől, az egyelőre véget érni nem látszó háború után viszont jöhet egy új Marshall-tervként emlegetett ukrán újjáépítési program. Itt egyelőre több a dilemma, mint a tény, de az már biztos, hogy euró-százmilliárdok megmozdítása várható egy vágyott, világméretű együttműködés keretében. Európának kulcskérdés, hogy ezt a pénzt értelmesen költsék el, ám ez aligha lesz egyszerű. Mennyire megalapozott Orbán Viktor kritikája, hogy Ukrajna már a háború előtt is működésképtelen volt?

Az Oroszország által február 24-én megtámadott Ukrajnával kapcsolatban röpködnek a milliárdos tételek a sajtóban, állandó téma, mennyi pénzbeli támogatásra szorulnak az ukránok a háború alatti puszta fennmaradáshoz és a háború vége utáni rekonstrukcióhoz. Nagyon úgy néz ki, hogy míg a háborús erőfeszítéseket döntően az USA finanszírozza, az újjáépítési projektben vezető szerepet kíván vinni az EU, az élén Németországgal. Nem egyértelmű ugyanakkor, mekkora összeg megmozgatására lesz még szükség, és ezt kiknek, milyen időtávon, elosztásban és konstrukcióban kéne Ukrajnának adniuk. Az pedig pláne fogós kérdés lesz, hogyan lehet biztosítani az adományok megfelelő hasznosulását.

Az EU-ban már az újjáépítésnél jóval kisebb tétel finanszírozásának módjáról sincs egyetértés: Orbán Viktor az utóbbi időben megint azzal került be a nemzetközi sajtóba, hogy kilátásba helyezte az Ukrajnának nyújtandó, az Európai Bizottság által javasolt és az Európai Parlament által is támogatott 18 milliárd eurós (kb. 7300 milliárd forintos) hitel elleni vétót. A csomagról – melynek sorsa néhány napon belül eldől –, a miniszterelnök azt mondta, Magyarország „arra nem hajlandó, hogy Ukrajna érdekeit saját érdekei elé helyezze”. Orbán korábban már kijelentette, a kormány arra viszont hajlandó, hogy a tervezett pénzügyi támogatás Magyarországra eső részét biztosítsa (ez 187 millió euró, azaz jelenleg kb. 76,7 milliárd forint lenne).

Orbán az újjáépítés sikereivel kapcsolatban is szkeptikus álláspontot foglal el, nemrég megjegyezte például, hogy „Ukrajna már a háború előtt működésképtelen állam volt”, és hogy nem tudnak annyi pénzt előállítani, amennyire szükségük van az állami feladatok ellátásához.

Lassan csorog a 9 milliárd euró

Az Európai Unió a közös kasszából – így magyar pénzből is – finanszírozott fegyverszállítások, valamint eszközök és kereskedelmi könnyítések mellett az ukrán állam megroggyant költségvetését is igyekszik megtámasztani.

Az Európai Bizottság szerint összesen már közel 20 milliárd eurót „mobilizáltak” Ukrajnának. A testület úgy hozta ki ezt az összeget, hogy „Európa Csapat” néven összeszámolta a támogatásokat és hiteleket az uniós intézményektől, a tagállamoktól, valamint a fejlesztési bankjaiktól (köztük az Európai Befektetési Banktól és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól), de a kezdeményezései „nyitva állnak minden résztvevő előtt”, érkezzenek azok például a civil vagy üzleti szektorból. A másik kulcsszó a „mobilizálás”, ebbe ugyanis bele szokás érteni a befektetésekkel bevont magántőkét is. Így a 20 milliárd euró egy erősen felfújt összeg, ha arra lenne valaki kíváncsi, konkrétan mennyi pénzzel segítenek az uniós intézmények és tagállamok.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Denisz Smihal ukrán miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár sajtótájékoztatót tart az Ukrajna háború utáni újjáépítéséről rendezett konferencián Berlinben 2022. október 25-én – Fotó: John Macdougall / AFP
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Denisz Smihal ukrán miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár sajtótájékoztatót tart az Ukrajna háború utáni újjáépítéséről rendezett konferencián Berlinben 2022. október 25-én – Fotó: John Macdougall / AFP

Az eseti segítségnyújtás és donorkonferenciázás mellett ugyanakkor Ukrajnának állandó, rendszeres segítségre lenne szüksége. A Nemzetközi Valutaalap is úgy becsülte, hogy 2023-ban legalább havi 3 milliárd eurós lyukat kell befoltozni az ukrán államkasszán.

Az Európai Bizottság idén májusban jelentett be átfogó tervet arra, hogyan tartsák víz felett a megroggyant ukrán költségvetést. 2022-ben 9 milliárd euróval segítenének betömni a lyukat hosszú távú (akár 25 éves) kölcsönökkel, amelyeket a testület a piacról vesz fel, és a fedezetüket a tagállamok közösen állják.

Itt kezdődik az igazi probléma, ugyanis a kölcsönfelvételhez a nemzeti kormányok egyhangú támogatása kell, de a vitáik miatt októberig csak a teljes összeg harmadát sikerült kifizetni.

„Köszönjük a már allokált támogatásokat, de még nem született döntés a csomag maradék 6 milliárd eurójáról – amire idén kritikus szükség van” – jelezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az októberi uniós állam- és kormányfői csúcstalálkozón, hogy nehéz helyzetbe kerülhetnek az EU-n belüli alkudozás elhúzódása miatt.

Az Euronews diplomáciai forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Németország vissza nem térítendő támogatásokat szeretne a hitelek helyett, mert attól tart, hogy Ukrajna összeomlana a visszafizetés terhe alatt.

Kiszámíthatóbb közös hitel jönne jövőre

Az eddigi nehézségek ellenére az Európai Bizottság a jövő évre is hasonló közös hitelfelvételre tett javaslatot november elején, de már szilárdabb és kiszámíthatóbb alapokon. Összesen 18 milliárd eurót vennének fel, amit egyenletesen elosztanának havi 1,5 milliárd euróra. (Összehasonlításképp: egy múlt heti háttérbeszélgetésen Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár arról beszélt, nagyjából 7 milliárd euró uniós támogatásra számít Magyarország jövőre egész évben, de ez vissza nem térítendő pénz.)

A nagy segítséget az jelentené, hogy a hiteleket csak 2033-tól kellene visszafizetni, akár 35 éves futamidővel, a kamatokat pedig az EU fizetné tagállami felajánlásokból és a közös költségvetésből. Láthatóan a német javaslatot is megpróbálták becsatornázni: a tagállamok felajánlhatnak vissza nem térítendő vagy többlettámogatásokat is, de ezek is az uniós költségvetésen keresztül mennének, hogy Ukrajna összehangoltan jusson a pénzhez.

Az olyan, a magyar kormánytól sem idegen kritikákat is igyekeznek kezelni, hogy egy működésképtelen, lyukas vödörbe öntenék az eurókat. A kifizetéseket reformokhoz kötnék, többek között a korrupció elleni harc, igazságügy és jogállamiság terén. Az Európai Bizottság szerint a garanciát az uniós költségvetésből a tagállamoknak járó összkifizetések és a tőlük maximálisan beszedhető befizetések közötti biztonsági rés (headroom) adná.

Transzatlanti feszültség

A havi 1,5 milliárd euró épp annyi, amennyit az Egyesült Államok is havonta felajánlana, bár katonai támogatásból az USA az EU-nál jóval többet, összesen már 15 milliárd eurót küldött. Az Atlanti-óceán túlpartján egyre többen idegeskednek az európaiak késlekedése miatt, és már a közelmúltbeli félidős választáson is slágertémává vált, hogy ugyan mit foglalkozik az Egyesült Államok az EU hátsó udvarával, miközben Kína folyamatosan izmosít és Tajvant fenyegeti. A másik oldalon az uniós vezetőknek az szúrja a szemüket, hogy az USA degeszre keresi magát az orosz gázt pótló, jelentős részben amerikai cseppfolyós gázon, ráadásul a külföldi cégeket hátrányosan megkülönböztető intézkedésekkel szorongatja az – elsősorban európai – ipari versenytársait. A témáról bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Magyar aggályok

Azt hivatalosan a magyar kormány sem vitatja, hogy az EU segítsen Ukrajnának talpon maradni. Október végén az uniós állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács is egyhangúlag – azaz Orbán Viktor jóváhagyásával – kimondta, hogy az EU „mindaddig kiáll Ukrajna mellett, ameddig erre szükség van. Továbbra is erőteljes politikai, katonai és pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának, többek között a likviditási szükségleteinek kielégítéséhez”. (Nem mintha ez a testület uniós döntéshozó lenne, vagy az Európai Tanácsban jóváhagyott szankciók utáni brüsszelezős plakátkampány fényében a kormány komolyan venné, mit is írt itt alá a miniszterelnök.)

A kormány még csak nem is a hitelfelvételre panaszkodik, hanem annak módjára.

Egy múlt heti háttérbeszélgetésen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egyenesen úgy fogalmazott, hogy egyszer már „átvertek” minket vele (bár nem fejtette ki, konkrétan mikor vagy hogyan). Egyúttal azt is cáfolni igyekezett, amivel korábban többek között a német külügyminiszter és egy uniós biztos is megvádolta a kormányt, miszerint a jogállamisági eljárás ejtéséért cserébe ejtették túszul a döntést. (A témáról legutóbb ebben a cikkünkben írtunk.)

A magyar kormánnyal szemben eddig egyedüliként kezdett eljárással mintegy 3000 milliárd forintnyi támogatást zárolhatnak, ha ezzel a tagállamok többsége egyetért várhatóan a december 6-i pénzügyminiszteri ülésen. Ennek a napirendjén két olyan pont is van, ahol akár egyetlen tagállam is vétózhat, az egyik pedig a 18 milliárdos hitelé.

Kormányzati részről tehát igyekeznek elvetni, hogy termékkapcsolásról lenne szó, és azt hangoztatják, hogy elvből ellenzik a közös hitelfelvételt, helyette kétoldalúan támogatnák Ukrajnát. Ezzel az alternatív módszerrel az egyik gond, hogy így drágább lenne a hitel az adófizetőknek, hiszen a költségvetési hiány terhére kellene kifizetni, amit kötvénykibocsátással vagy más módon kellene fedezni. A GDP-arányosan ránk eső résznél (a kormány 76,7 milliárd forintnyi euróval számol) a viszonylag kis magyar gazdaság miatt még a mostani magas kamatok mellett sem lenne óriási a különbözet a közös és a saját hitelfelvétel között, de például Olaszországnak óriási terhet jelentene. Az ellenkezés elvi okaiból sem látszik sok, korábban is volt már közös hitelfelvételre példa.

A kormány mindenesetre igyekszik előre menekülve kész tények elé állítani az EU-t, és kormányhatározatban bízta meg Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy kezdjen kétoldalú tárgyalásokat Ukrajnával.

Működésképtelen állam?

Orbán Viktor mindeközben azt a tőle megszokott kommunikációs játékot is űzi, amellyel eltérő dolgokat üzen más-más közönségnek ugyanarról a témáról. Miközben az EU felé nyíltan nem kérdőjelezi meg, hogy pénzügyileg támogatni kell az ukránokat a háború alatt és az újjáépítésben, a magyar hallgatóságnak arra utalgat, hogy talán lyukas vödörbe öntött víz az ukrajnai adomány. Néhány hete szokásos pénteki rádióinterjújában a kormányfő kijelentette, hogy Ukrajna már a háború előtt működésképtelen állam volt.

Orbán szerint Ukrajna korábban is képtelen volt önállóan az állami feladatok ellátására, amivel azt sugallja, hogy az ország támogatásával egy végtelen pénznyelőt akaszthat a saját nyakába az EU. Orbán egy konkrét összeget is megnevezett: havonta nagyjából 5 milliárd euróra lenne szüksége az ukrán államnak, hogy ne omoljon össze – mondta.

Ez a szám valószínűleg az IMF egyik becsléséből származik, amely szerint 3,5-5 milliárd euró lesz a 2023-as – sajnos valószínűleg részben vagy egészében még háborús – évre az ukrán költségvetés külső finanszírozási igénye. A 2023-ra saccolt összeget azonban hiba összemosni Ukrajna korábbi vagy a háború vége utáni, feltételezett állapotával.

És Ukrajna nyilvánvaló, súlyos problémái ellenére az is tény, hogy a működésképtelenség egy olyan toposz, ami leginkább az oroszpárti médiában szokott előkerülni.

Amikor a háború első hónapjaiban dübörögni kezdett a külföldi közönségre célzott orosz propaganda-úthenger, a cikkekben gyakran került elő a „failed state”, vagyis bukott állam fordulat Ukrajnával kapcsolatban. A cél annak igazolása volt, hogy az orosz invázióval, esetleges hatalomátvétellel még jól is járhat az ország, ami magától amúgy sem tudott boldogulni.

Az Orbán által használt működésképtelen jelző a bukottnál eggyel finomabb, de tartalmában hasonló, nagyjából azt üzeni, hogy Ukrajna eleve reménytelen eset. De mi igaz az ilyen kijelentésekből?

Orbán Viktor kormányfő interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Orbán Viktor kormányfő interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

A Vox Ukraine tényellenőrző csapata még tavasszal összeszedte a „bukott állam”-témában releváns információkat. A Kyiv School of Economics háború kitörése idejére vonatkozó elemzése szerint Ukrajnában a fontos gazdasági mutatók elfogadható sávban álltak, a makroszintű pénzügyi helyzet stabil volt, a gazdaság pedig az elmúlt években diverzifikálódott, és nem függött kritikus mértékben Oroszországtól. A jegybank elegendő tartalékkal (kb. 30 milliárd dollárral) rendelkezik ahhoz, hogy fékezze a leértékelődést és kiegyenlítsen esetleges devizasokkokat, a GDP-arányos államadósság pedig 2015 és 2020 között mintegy 20 százalékponttal csökkent, mielőtt újra növekedésnek indult, de a háború kitörése előtt alatta maradt az uniós átlagértéknek.

A cikk szerint igaz ugyan, hogy a Krím 2014-es megszállása óta a gazdasági kapcsolatok is mélypontra zuhantak Oroszországgal (az oda irányuló export és import mintegy 20 százalékponttal minimálisra csökkent), ez nem jelenti, hogy csődközeli állapotba jutott volna az ország.

A rendszerváltás legnagyobb vesztese

A Vienna Institute for International Economic Studies Ukrajna rendszerváltás utáni pályájáról készült elemzése kiemeli, hogy a kapitalista átmenet társadalmi költségei kiugróan magasak voltak Ukrajnában: az ország drámai népességcsökkenésen és életszínvonal-romláson ment keresztül. Ennek legszemléletesebb mutatója az egy főre eső GDP, amely még 2020-ban sem érte el az 1991-es értéket. A gazdasági teljesítményt a rendszerváltás után akkor érte a legnagyobb csapás, amikor 2014-15-ben Oroszország annektálta a Krímet és támogatta a donyecki és luhanszki szakadárokat – a háború és a fejlett régió elvesztése kétszámjegyű GDP-csökkenést eredményezett.

Az elemzés szerint ugyanakkor ennyivel nem lehet leírni Ukrajnát, ahol az elmúlt 30 évben a demokratikus intézmények, a civil politikai részvétel erőteljesebben fejlődtek, mint a többi posztszovjet országban, például Belaruszban, Kazahsztánban vagy Oroszországban. Az oroszokkal való gazdasági együttműködés leépülése és fejlett ipari régiók (mint a Krím) elvesztése pedig az elemzés szerint hosszú távon akár előnyére is válhat az ukránoknak, mivel elősegíti a gyorsabb gazdasági szerkezetváltást, az elmozdulást az ipartól a digitalizáció felé.

Ez utóbbi nem kincstári optimizmus, hanem adatokkal igazolhatóan történik: 2019-ben a számítógépes szolgáltatások Ukrajna szolgáltatásexportjának már több mint 24 százalékát tették ki, ami 18,4 százalékponttal magasabb, mint a 2013-as érték, és a GDP 3,3 százalékának felelt meg. A digitalizáció is kiugróan fejlődött Ukrajnában, a digitálisan nyújtható szolgáltatások aránya a teljes szolgáltatásexporton belül a leggyorsabb ütemben nőtt a középkelet- és délkelet-európai régión belül, elérve a visegrádi országok szintjét.

A mindent átható korrupció – az oligarchák mellett – valószínűleg az elsők között jut mindenkinek az eszébe Ukrajna problémái közül, a Transparency International (TI) korrupcióérzékelési indexén tavaly a 180-ból a 122. helyen végzett az ország. Hosszabb időtávon nézve azonban felfelé ívelő trendet látunk, Ukrajna 2013-ban még csak 25 pontot szerzett a TI mérésén, 2021-ben viszont már 32-t (ugyanezen az időtávon Magyarország 54 pontról 43-ra rontott). Az ország tagja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) isztambuli antikorrupciós akciótervének is, amelynek keretében rendszeresen monitorozzák a haladását. Az OECD 2022-es jelentésének főbb megállapításai között több pozitívumot is találunk, kiemelik például az előrelépést a bírói függetlenség, a szivárogtatók védelme, a közbeszerzési törvények és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok terén.

Összesítésben tehát Ukrajna mélyről indult és több gyomrost is kapott az elmúlt 30 évben, ez azonban nem jelenti, hogy reménytelen, bukott vagy működésképtelen ország lenne, amelyet már a háború nélkül is veszteséglistára lehetett volna írni.

Épp ellenkezőleg, Ukrajnában jelentős gazdasági potenciál van, amelynek felszabadítása a háború előtt íródott elemzések szerint főként azon múlt volna, mennyit hajlandó a kormány új technológiákra való átállásba, digitalizációba fektetni, és hogy halad a korrupció, az oligarchák hatalma elleni lassú küzdelem.

2022. február 24-e, az orosz invázió kezdete óta természetesen egészen máshová helyeződtek át a hangsúlyok, most már inkább arról szólnak az Ukrajnával kapcsolatos kérdések: mi marad az országból, illetve hogyan és mennyiért lehet majd helyreállítani, ha egyszer vége a háborúnak?

Végtelenbe tartó költségek

Az Ukrajnában keletkezett gazdasági károk túlzás nélkül heti szinten nőnek dollármilliókkal, különösen, mióta az oroszok katonai sikerekben nem bővelkednek – szeptemberben az északkeleti Harkiv megyében hajtott végre sikeres ellentámadást az ukrán hadsereg, november 11-én pedig a déli Herszon városát és a megye egy részét is feladták az orosz erők –, ezért inkább az ország civil infrastruktúráját támadják szándékosan.

Az európai politikai viták kereszttüzében még a jövő évi költségvetés finanszírozása áll, de ez az összeg sehol sincs attól, amennyibe a majdani újjáépítés kerülni fog.

Sőt: lassan már a háború finanszírozásának eddigi költsége (több mint százmilliárd dollár) is eltörpül a becsült helyreállítási büdzsé mellett.

Hogy pontosan mennyi az annyi, és ebből ki mennyit hajlandó adományozni, hitelezni, az közel sem fix. A Világbank még a nyáron közölt egy 252 milliárd dolláros becslést a károkra és egy 349 milliárd dolláros becslést az újjáépítési költségekre, de már akkor hozzátették, hogy ahogy megyünk előre az időben, úgy fognak tovább nőni ezek a számok is. Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a német FAZ-nak adott őszi interjújában már 750 milliárd dolláros kárról beszélt, míg a Washington Post szerkesztőségi véleménycikke 1 billió dollárig ment fel (közben amellett érvelve, hogy a Nyugatnak létfontosságú egy jól kigondolt újjáépítési modell).

A herszoni háztartásokba csak hetek óta lajtoskocsiból és a Dnyipróból kimerve jut víz – Fotó: Huszti István / Telex
A herszoni háztartásokba csak hetek óta lajtoskocsiból és a Dnyipróból kimerve jut víz – Fotó: Huszti István / Telex

Ha optimistán számolunk – feltesszük, hogy a közeljövőben véget ér vagy olyan nyugvópontra jut a háború, ami már lehetővé teszi a valódi rekonstrukció megkezdését –, akkor is legalább 500 milliárd dollárt kell majd előteremteni Ukrajnának. Ez nagyobb összeg, mint amennyit bármilyen bajba jutott ország valaha kapott nemzetközi szövetségeseitől, hiszen még a második világháború utáni Marshall-segély is csak 150 milliárd dollárt tett ki mai árfolyamon. Honnan lesz erre ennyi pénz?

Az egyik ötlet a finanszírozásra, hogy a nemzetközi közösség jóvátételt fizettessen Oroszországgal.

AZ ENSZ Közgyűlése november közepén felszólította erre Oroszországot. Az elfogadott határozat szerint létre kellene hozni egy nemzetközi nyilvántartást, amely dokumentálja az Oroszország által okozott károkat, majd ez alapján számlázni a végösszeget az oroszoknak. Ha Oroszország ilyesmire nem lesz hajlandó később sem, akkor is ott van még egy lehetőség arra, hogy „bevonják” őket a finanszírozásba a külföldön tárolt, befagyasztott orosz vagyonok révén. Denisz Smihal amellett érvelt, amikor a legutóbb a kárösszegről beszélt, hogy 300-500 milliárd dollárnyi, zárolt orosz vagyonra ki kellene találni egy mechanizmust, amelyen keresztül ez az összeg Ukrajna újjáépítésére lesz fordítható.

Grandiózus elképzelések az új Marshall-tervről

Ha érkezik is orosz jóvátétel, vagy átirányítanak Ukrajnának a befagyasztott vagyonból, nem valószínű, hogy ezek fedeznék az összes költséget – ahogy a háborús erőfeszítéseknél, úgy az újjáépítésnél is példátlan szintű nemzetközi szerepvállalásra lesz szükség. Az eddigi kommunikáció alapján úgy néz ki, az Európai Uniónak ez az ügy prioritás, már-már presztízskérdés.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Olaf Scholz német kancellár október végén közös cikket publikált a FAZ-ban Marshall-terv Ukrajnának címen, ebben kifejtik: „Az újjáépítés formája fogja meghatározni, hogy Ukrajna milyen ország lesz a jövőben. Alkotmányos állam erős intézményekkel? Egy agilis és modern gazdaság? Egy élénk demokrácia, amely Európához tartozik?”

Scholz több fórumon megerősítette már, hogy Németország szerint a nemzetközi közösségnek el kell köteleződnie Ukrajna újjáépítése mellett ahhoz, hogy az ország a jövőben „jól működjön”, és arról is beszélt, hogy a pénzügyi támogatásban részt vevő országoknak „sok-sok évre” vagy akár évtizedekre előre meg kell ígérniük a pénzügyi támogatást. A németek tettek szintjén is aktívak a témában, a szövetségi kormány október végén Berlinben donorkonferenciát szervezett a jövőbeli újjáépítés ügye köré, és ez már a második ilyen esemény volt idén.

Mint ebből is látható, az újjáépítés kérdése nem olyan, mint a jövő évi ukrán költségvetés uniós finanszírozásáé (ahol a 18 milliárd euró körül megy a vita).

Nincs még kész séma arra, kik és hogyan folyósítsák a kellő összegeket, mekkora rész lesz hitel és mekkora vissza nem térítendő támogatás, pályáztatják-e majd a pénzeket, vagy más konstrukcióban juttatnák azokat célba.

Az viszont biztos, hogy a 21. századi Marshall-tervként emlegetett modell önkéntes részvételen fog alapulni, tehát nem olyan döntéshozatali mechanizmusoknak lesz alárendelve, amelyeket az EU-nál megszoktunk (és amelyeket például Magyarország rendszeresen megakaszt). A szervezkedés motorját adó Németország azt is szeretné, ha minél szélesebb kör részt venne benne, ami abból is kiolvasható, hogy a donorkonferencián messze nem csak kormányzatok vettek részt: ott voltak a nagy nemzetközi szervezetek, agytrösztök és kutatók, valamint a civil társadalom és a magánszektor képviselői, nagy bankok, alapkezelők, egyszóval mindenki, aki számít ilyen ügyekben.

Az európai gazdaságnak megéri

Miért és milyen feltételekkel érheti meg cégeknek és az államoknak, hogy vaskos tételekkel beszálljanak egy Európa keleti szélén fekvő, egyes részein porig rombolt ország újjáépítésébe? Ha az európai vezetők kommunikációjáról lehántjuk a diplomatikus réteget, gazdasági-politikai érdekeket is találunk az elköteleződés mögött.

Egyrészt azzal, hogy Oroszország most már végleg elmarta magától a szomszédját, korábban nem tapasztalt szinten megnyílt a tér Ukrajna nyugati integrációja előtt. Nem tudjuk, mikor és milyen megállapodás születik majd az oroszok és az ukránok között, de az valószínű, hogy Ukrajna jelenlegi vezetése nem lesz hajlandó engedni a nyugati orientációból, egyre szorosabb katonai, politikai és kereskedelmi együttműködést képzel el az EU-val.

Ez a forgatókönyv Európa többi részének is kedvező: ha az újjáépült Ukrajna a korábbinál stabilabb és főleg stabilabban a Nyugathoz húzó ország lesz, abból sokan sokféleképpen profitálnak majd. Rögtön ott van az újjáépítés gigantikus tétele, amelyet eddig költségként mutattunk be, de valójában úgy is lehet rá tekinteni, mint ami a keleti EU-tagállamoknak nyújtott kohéziós támogatásoknak is az egyik olvasata: piacteremtésként a centrumországok cégeinek. Egy 500 milliárd dolláros újjáépítési büdzsé még évtizedekre elosztva is rengeteg pénzt jelent, és az elvégzendő munkák jelentős részére jelentkezhetnek majd be európai cégek.

Ukrajna tehát innen nézve jókora keresletet teremthet az EU-nak (még ha nagyrészt az EU pénzéből is), de emellett erőforrások terén is stratégiai jelentőségű – hogy mást ne mondjunk, 32,5 millió hektár jó minőségű szántóterülettel rendelkezik. A földügy a 2010-es évek folyamán végig puskaporos hordót jelentett az ukrán belpolitikában (erről itt írtunk bővebben), majd 2020-ban Volodimir Zelenszkijék komoly népi ellenállással szembesültek, amikor olyan földreformot terveztek elfogadni, amely többek között engedélyezte volna a külföldiek földvásárlását. Az akkori liberalizációs csomagot egy nyugati (a Nemzetközi Valutaalap által finanszírozott) hitelprogram feltételeként nyomták át, és bár a felháborodás miatt a külföldiek tulajdonszerzéséről végül népszavazás kiírása mellett döntött a kormány, a háború kitörése előtt ott lógott a levegőben a földreform sorsa.

Nem nehéz elképzelni, hogy a nyugati pénzügyi segélyek, hitelek és piaci integráció farvizén újra előkerüljenek majd ezek a témák Ukrajnában, és végül olyan irányba billenjen az ügy, ami az európai befektetőknek, agrár- és élelmiszeripari cégeknek kedvező.

Hogyan ne lopják el az egészet?

Akár érdekvezérelt folyamatként, akár humanitárius elköteleződésként tekintünk a majdani Nagy Ukrán Újjáépítésre, az biztos, hogy a terv sok helyen félrecsúszhat, és számos nem szándékolt, negatív következménye is lehet. A szkeptikusok gyakran hozzák fel Irak, Afganisztán, Haiti vagy általában a nemzetközi fejlesztéspolitika kudarcos eseteit.

Sok helyen élő tapasztalat, hogy hiába áramlott be rengeteg pénz, csak szerény eredményeket sikerült elérni, az adományok nem segítettek működőképes államok létrehozásában, a pénzek nagy részét gyakorlatilag ellopták.

Miért ne állna fenn ugyanez a veszély egy olyan korrupt országban, mint Ukrajna?

A leendő donorok jól teszik, ha aggódnak emiatt, árnyalja azonban a képet, hogy bármilyen rosszul teljesített is Ukrajna az elmúlt 30 évben, azért mégiscsak egy közepes jövedelmű európai országról beszélünk saját, demokratikusan választott kormányzattal és sokkal fejlettebb intézményrendszerrel, mint a fenti államoké. Ráadásul mint láttuk, a Krím elcsatolásának sokkjából ébredező országban reménykeltő folyamatok is elindultak a háború előtti időszakban.

Építőmunkások javítják egy megrongálódott bucsai társasház tetejét – Fotó: Paula Bronstein / Getty Images
Építőmunkások javítják egy megrongálódott bucsai társasház tetejét – Fotó: Paula Bronstein / Getty Images

Az mindenesetre még az optimista forgatókönyvek szerint is komoly kihívás lesz, hogy az újjáépítési pénzek áradata ne rombolja le a korrupciómentesítés irányába tett eddigi lépéseket. Ukrajna újjáépítési tervének harmadik fázisa (tehát az az időszak, amikor az alapvető infrastruktúrát már helyreállították, és az ország modernizálása, „európaizálása” van soron) aggasztja ebből a szempontból a legjobban a korrupcióellenes aktivistákat az Economist témába vágó cikke szerint.

Az ország legismertebb antikorrupciós szervezete, az Antac emiatt olyan megoldást szeretne, amelyben az adományok teljesen kikerülnék az ukrán államot, és a donorok közvetlenül pályáztatnák a jelentkezőket. A nemzetközi tapasztalatok szerint azonban ennek is lehetnek hátulütői, például előfordulhat, hogy a fejlesztési pénzeken nagyra nőtt NGO-k egy idő után konkurenciát támasztanak az államhatalomnak.

Egy másik út lehet a 2014-es ukrán forradalom után fejlesztett Prozorro rendszer átdolgozása és kiterjesztése a fejlesztési forrásokra. Ez egy olyan digitális adatbázis, amellyel a közbeszerzéseket monitorozzák, és bárki által online elérhetővé tesz minden dokumentumot, amely az eljárások során keletkezik. A kormány jelenleg a civil társadalom és az üzleti szféra közreműködésével dolgozik azon, hogy átalakítsák a rendszert nemzetközi adományozók számára.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!