Trump után Biden is kereskedelmi háborúba bonyolódhat Európával

Bár ez a kínai szankciózásnál valamivel kisebb visszhangot kapott, Donald Trump regnálása idején az Egyesült Államok az Európai Unióval is lejátszott egy kisebb kereskedelmi háborút, amelynek keretében alumínium- és acélipari termékekre, az amerikaiak által whiskynek nevezett alkoholos italoktól a Harley Davidson motorokig változatos termékkategóriákra vetett ki büntetővámokat a két fél.

Joe Biden hatalomra jutása után a feszültségek lecsillapodtak, a védővámokat részben feloldották, kereskedelmi és technológiai tárgyalások kezdődtek, és mind gazdasági, mind biztonságpolitikai ügyekben jóval olajozottabbá vált az ügymenet az Egyesült Államok és Európa között.

Ezt a relatív nyugalmat azonban az ukrajnai háború eltérő gazdasági hatása és Joe Biden amerikai elnök iparpolitikai lépései megtörték.

Brüsszelben, Berlinben és Párizsban egyre többen attól tartanak, hogy a hazai ipar bőkezű washingtoni támogatása „egzisztenciális fenyegetést jelent” az energiaárak elszaladása miatt eleve lépéshátrányba került európai ipar számára.

A csütörtökön Washingtonba látogató Emmanuel Macron francia elnök – az iparpolitika szerelmese – az európai termékeket előnyben részesítő ellenlépéseket akar, az Európai Bizottság pedig egy „szuverenitási alappal” reagálna az amerikai lépésekre.

Mindenki félti az iparát

A viták kiindulópontja, hogy az Egyesült Államokban különösen Donald Trump hatalomra jutása után népszerű nézetté vált, hogy a világ nagy exportőrei – Kína, Németország, Japán, Dél-Korea, Mexikó – élősködnek az amerikai gazdaságon: államilag pumpálják ipari nagyvállalataikat, lezárják piacukat a külső konkurencia előtt, és ezen tisztességtelen praktikákkal rengeteget keresnek az amerikai exporton, miközben elsorvasztják az amerikai ipart és „ellopják” az amerikai munkahelyeket.

Mint erről korábban részletesen is írtunk, ez a narratíva ebben a formában nem teljesen igaz, de az amerikai politikai spektrum mindkét oldalán népszerűvé vált. Joe Biden elnöksége alatt több nagyobb iparpolitikai projekt is indult, a nyáron elfogadott, 369 milliárd dolláros „inflációcsökkentő” jogszabálycsomag (erről itt írtunk) egyebek mellett darabonként 7500 dolláros adó-visszatérítéssel támogatja a hazai gyártású, illetve nagyrészt amerikai hozzáadott értékű elektromos autók vásárlását, valamint a zöldenergia-termelésre és a megújulókra való ipari átállásra is milliárdokat szán. Egy másik, 50 milliárd dolláros csomaggal Washington a hazai csipgyártást és a kutatás-fejlesztést próbálja megtolni állami támogatásokkal és adókedvezményekkel (erről itt írtunk).

Az EU-ban elsősorban az előbbi csomagot fájlalják, miután az a félelmek szerint az visszavetheti az uniós autóexportot és arra sarkallhatja az európai cégeket, hogy az EU helyett az Egyesült Államokban beruházzanak.

1. Az európai politikai elit egyik problémája, hogy a törvénycsomag előnyben részesíti az amerikai elektromos autókat az európai (és ázsiai) importtal szemben, és ezzel elég világosan sérti a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait.
2. A másik, hogy a zöldenergia-termelés jelentős támogatása csökkentheti az energiaárakat, és ezáltal növelheti az amerikai ipar versenyképességét.

Az Egyesült Államok messze az EU legfontosabb exportpiaca, a teljes uniós kivitel 18 százaléka Amerikába megy (Kína részaránya 10, az Egyesült Királyságé 13 százalék), és tavaly az uniós országok 167 milliárd eurós kereskedelmi többlettel zártak Amerikával szemben (Kínával 249 milliárdos mínuszban volt Európa). Különösen igaz ez az autóiparra, ahol az Egyesült Államok az uniós export ötödét vásárolja fel, míg az EU hagyományosan jóval kevesebb amerikai autót importál: tavaly 17 milliárd euró volt az európai többlet az autókereskedelemben (Kínával szemben 15 milliárd a plusz).

Európa előnye az elektromos autózásban is jelentős: a Nemzetközi Energiaügynökség jelentése szerint az EU részesedése a globális elektromosautó-gyártásban 25, a gyártáshoz szükséges alkatrészeket, akkumulátorokat, ásványi anyagokat szállító teljes ellátási láncban 20 százalék, míg az amerikai arány mindössze 10, illetve 7 százalék (a maradék részt Kína és más ázsiai országok adják). A Biden-kormány ezt a hátrányt próbálja ledolgozni, ez azonban természetesen ellentétes az európai gazdasági érdekekkel.

A kereskedelemre gyakorolt hatása miatt az amerikai zöldenergia-támogatási program azért is érzékeny kérdés, mert Európában az orosz gáz elapadása – valamint többek között a francia atomerőművek nem tervezett leállítása és a német energiapolitika évtizedes baklövései – miatt elszálltak az energiaárak. Európában emiatt egyre többen tartanak attól, hogy a nagyobb energiaigényű ipari termelők elhagyják a kontinenst, és Amerikába vagy Ázsiába viszik a gyártást.

A legnagyobb német vegyipari vállalat, a BASF vezetője például régóta hangoztatja, hogy a magas európai gázárak miatt Kínában terjeszkedik, Európában pedig leépít, de a folyamat a félelmek szerint nemcsak az erősen gázfüggő vegyiparban okozhat menekülési hullámot, hanem a Teslát, a Volkswagent, az európai akkumulátorgyártás egyetlen fontosabb szereplőjét, a Northvoltot, a megújuló energiában utazó spanyol Iberdrolát, vagy az ArcelorMittal nevű acélipari óriást is arra sarkallhatja, hogy többet beruházzon Amerikában, és kevesebbet Európában.

Hogy ezek a félelmek mennyire megalapozottak, arról megoszlanak a vélemények.

• A fejlettebb ipari termékek fajlagos energiaköltsége nagyon alacsony, jellemzően a gyártási költség 2-3 százaléka körül mozog, azaz a gázár átmeneti emelkedése nem feltétlenül jelent végső döfést az európai iparnak.
• Az is tény, hogy az amerikai energiaárak nem idén lettek alacsonyabbak az európaiaknál, valójában az Egyesült Államokban mindig is olcsóbb volt a gáz, ez mégsem ölte meg az európai ipart, sőt az EU legnagyobb piaca ma is Amerika.
• További ellenérv, hogy a Biden-féle támogatási szabályok annyira szűkre szabottak, hogy az amerikai gyártók amúgy sem tudnak eleget tenni azoknak: egyebek mellett azt is előírják, hogy az elektromos autók akkumulátoraiban használt egyes ásványi anyagok mekkora részének kell Észak-Amerikából és „szövetséges országokból” származnia, miközben Amerika alig termel valamit a szóban forgó anyagokból (lítium, kobalt stb.). Bár ezek a kitételek elsősorban a kínai függés csökkentését és Kínának az elektromos autók gyártási láncában elfoglalt központi szerepe megtörését célozzák, amerikai és európai gyártók is betarthatatlannak tartják őket.
• A dolog tágabb buktatóitól eltekintve önmagában az is kétségessé teszi a nyugati iparpolitikai szervezkedés sikerét, hogy az amerikai és európai munkaerőpiacon sem ácsingóznak a gyártósori munkára vágyó tömegek, sőt manapság már Magyarországra is külföldről szokták importálni a munkaerőt a nyugati és ázsiai gyártók.

Vegyél európait

A fentiek ellenére Európában mégis népszerű nézet, hogy fel kell venni a kesztyűt Amerikával. A Direkt36 cikke szerint nemrég Orbán Viktor is arról értekezett, „hogy az amerikaiak le akarják választani Európát az olcsó orosz energiáról, így viszont az európai termékek ára magasabb lesz, és ezzel az Egyesült Államok versenyelőnybe kerül a globális piacokon”.

Ebben a kérdésben a geopolitikai összeesküvés-elméletekre kevésbé fogékony francia és német vezetés is Orbánhoz hasonló húrokat penget.

Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár október végi találkozójukon arra jutottak, hogy az amerikai lépés nem maradhat európai válasz nélkül. Macron azt is felvetette, hogy az amerikai és az ahhoz hasonló – bár méretüket tekintve jóval jelentősebb – kínai iparpolitikai praktikák miatt az Európai Uniónak egy, az európai autók vásárlását támogató törvényt kellene hoznia. Bár nemrég Franciaország is elindított egy, az elektromos autók vásárlását támogató állami programot, ebben nem határoztak meg külön előírást az autók származási helyét illetően.

„Kína védi az iparát, az Egyesült Államok védi az iparát, miközben Európa ajtaja nyitva áll.” „Európa nem lehet az egyetlen hely a világon, ahol úgy tiltják az állami támogatást, mintha nem kellene külső konkurenciával számolni” – fogalmazott különböző nyilatkozataiban a francia elnök. (Macron és Scholz egyetértését illetően adalék, hogy újabban Párizs és Berlin viszonya is elmérgesedett, elsősorban azért, mert a franciák szerint a gigantikus német rezsicsökkentés versenyelőnybe hozza a német ipart másokkal szemben Európában.)

Macron november közepén hivatalában 49 nagy európai vállalatcsoport – például az Unilever, az AstraZeneca, a BMW vagy az Ericsson – vezetőjét látta vendégül, akiket arról próbált győzködni, hogy Európában fektessenek be, ne vigyék a pénzt és a gyárakat Ázsiába és Amerikába.

Október végén az Egyesült Államok és az EU egy közös „ügycsoportot” hozott létre a viták rendezése végett, és az európai remények szerint tárgyalásos úton is rendezhetők az elektromos autók támogatásával kapcsolatos nézeteltérések. Ezt illetően Európa számára előnyös dolog, hogy nincs egyedül az elégedetlenkedők sorában: Dél-Korea és Japán is szeretné enyhíteni az amerikai előírásokat.

Tüzet tűzzel

A gyors megoldás ellen szól, hogy a Politico forrásai szerint az Európai Bizottság hiába próbálja csillapítani a kedélyeket, a tagállamok körében egyre kisebb a türelem Washingtonnal szemben, és egyre nagyobb a kemény ellenlépések támogatottsága.

Nem javítja a kiegyezés esélyeit, hogy miközben az EU az elektromos autók támogatásán van kiakadva, az Egyesült Államok régóta nehezményezi, hogy Európában igyekeznek keményebben szabályozni és jobban adóztatni az amerikai internetes és technológiai óriásvállalatokat, és

a csipgyártástól a gyógyszeriparon át az akkumulátorgyártásig számos területen az Európai Unió is nagyon hasonló lépéseket hoz a hazai ipar támogatása érdekében.

A washingtoni CSIS agytröszt májusi számításai szerint Németország és Franciaország GDP-arányosan eleve többet költ a hazai ipar támogatására, mint az Egyesült Államok – Kína pedig háromszor-négyszer annyit, mint Európa vagy Amerika. Régi amerikai sérelem az is, hogy az Egyesült Államok sokkal több európai autót importál, mint fordítva. Joe Biden alkukészségén pedig vélhetően az sem javít majd, hogy a novemberi félidős választásokon a képviselőházban a Republikánus Párt került többségbe, emiatt belpolitikai szempontból nehezebb lesz egyezkednie Európával.

A Politico szerint az Európai Bizottság most is tűzzel próbál majd tüzet oltani. A körvonalazódó megoldási javaslat ugyanis egy „európai szuverenitási alap” létrehozásáról szól, amelyet szeptemberben Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke már említett évértékelő beszédében. Ez nagyjából hasonló célt szolgálna, mint az amerikai program: az európai befektetések ösztönzését és a zöldenergiai átállást tolná meg uniós támogatásokkal.

A Financial Times viszont azt is kiemelte, hogy a francia és német tervekkel a gazdaságilag liberálisabb nyugati tagállamok, például Hollandia vagy Svédország nem értenek egyet. Valdis Dombrovskis, az EU kereskedelmi biztosa pedig azt is megjegyezte, hogy nem érdemes az állami támogatások tekintetében versenyezni egymással, mert az ilyesmi drága és nem hatékony. Az EU már így is jelentős összegeket költ a zöldenergia és elektromos autózás támogatására, ezek hatékonyabb és célzottabb felhasználása fontosabb lenne.

Christian Lindner német pénzügyminiszter, az Olaf Scholz kancellár szociáldemokrata pártjánál jóval liberálisabb szabad demokraták vezetője szintén azt mondta, hogy nem az állami támogatások felsrófolása fogja megakadályozni az európai vállalatok Amerikába költözését, hanem az, ha Európa jobb üzleti környezetet teremt a befektetők számára.

Sok a vita

A megoldás ellen szól, hogy az amerikai támogatási program jelentős átdolgozása pusztán belpolitikai szempontból is problémás. A program mögött álló jogszabályok sok hónapos, kemény vitákkal tarkított és erős kompromisszumokat követelő kongresszusi alkudozás eredményeként jöttek létre, ezért a csomag fő alapvetéseinek újratárgyalása nem reális.

Ez egyelőre ugyanakkor még nem jelenti azt, hogy visszatérnek a Trump-féle kereskedelmi háborús évek.

Egyes területeken pedig a jelek szerint van lehetőség a kompromisszumra: az autógyártók lobbizásának hatására amerikai képviselők a hazai hozzáadott értékre vonatkozó szabályok lazítását indítványozták egy november közepén benyújtott törvényjavaslatban.

Ugyanakkor az érdekellentétek felerősödése jelzi, hogy Trump időszaka nem múlt el nyomtalanul, és az EU és az Egyesült Államok között a technológiai és kereskedelmi tárgyalások felújítása ellenére jó pár vitás kérdés van. Ezek lényege nagy vonalakban, hogy Washingtonban egyre többen úgy vélik, az amerikai ipar elsorvadása és Kína felemelkedése súlyos gazdasági-technológiai kihívást jelent, amelyet csak az eddiginél konfrontatívabb külgazdaság-politikával és erősebb állami gazdasági beavatkozással lehet megoldani. Ezzel szemben a nagy európai gazdaságok nem akarnak leválni Kínáról, ellenérdekeltek a világgazdasági konfrontációban, és az amerikai piac kapuinak zárulásától is félnek.

Ez a gyakorlatban az elektromos autók ügyén is messze túlmutat. Az Egyesült Államok például nemrég minden eddiginél szigorúbb exportkorlátozásokat vetett ki a mesterséges intelligencia fantázianéven ismert algoritmusok futtatására specializált mikroprocesszorok kínai exportjára, és Európát is szeretné rávenni, hogy korlátozza a fejlett technológiák átadását az autokratikus rezsimek számára.

Eközben Európa vezetői nemrég körberajongták a nemzetközi diplomáciai porondra kétéves távollét után visszatérő Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkárt a kínai pénz reményében, miközben keleti irányban kevésbé kardoskodnak a protekcionista lépések és az iparpolitikai támogatások miatt. Macron az amerikai lépésekre utalva november végén egy ázsiai gazdasági fórumon arról beszélt, egy egységes, globális gazdasági rendre van szükség.